Régi-új boszorkányok a láthatáron

Lovranits Júlia a Magyar Madártani Egyesület oktatási munkatársa, fellépő mesemondó, és első könyves író. Tegnap jelent meg meseregénye, a Lea és a viharbanyák, melynek könyvbemutatójára már hetek óta lelkesen készül.

Mesélj nekem kicsit az Aranymosás pályázatról, aminek ez a könyvmegjelenés köszönhető... Milyen élmény volt? Kaptál olyan visszajelzéseket ott, amikből tudtál tanulni valami fontosat? 

A legfontosabb, amit a pályázatnak köszönhetek, néhány emberi kapcsolat. Leginkább Herbert Mártát, a Bovaryné jelenti című alkotás szerzőjét szerettem meg, nemcsak tehetségesnek tartom, hanem a későbbiekben barátok is lettünk. Az ő 8 éves kislánya tesztelte nekem a Lea és a viharbanyák kéziratát megjelenés előtt. De ugyancsak jóban lettem Kozári Dorkával, a Marcsi szeretetre vágyik szerzőjével és Bökös Borbálával is. Jó volt szurkolni egymásért, örülök, hogy idén Bori is bejutott, Márta regénye pedig e-book lett egy másik kiadónál.

A másik, ami nagyon jól esett, hogy a molyos barátaim nyomon követték a pályázatot, a legtöbb kommentet ők hagyták az írásom alatt

Milyen volt megtudni, hogy sikerült a pályázat, kiadják a történetedet? Mi volt az első reakciód, kinek mondtad el elsőként?

Mivel már elég régen volt, sajnos nem emlékszem, kinek mondtam el először, de alighanem a szüleimnek és az akkori páromnak. És persze nagyon örültem az eredménynek. Már csak anyukám miatt is, aki gyerekkorom óta szorgalmazta, hogy írjak, a mesém alapötletének is egy közös, hónapokon át egymásnak mesélt történet az ihletője.

Ha jól tudom, a bíbor pöttyös könyvek közé került a könyved, amiket 11-14 éves fiataloknak ajánlanak főleg. Miért pont ennek a korosztálynak írtál?

Szerintem a könyvemet már kisebbek is bátran olvashatják. Hiszen Márta nyolc éves lánya is szívesen olvasta. Nem gondolom, hogy kifejezetten ennek a korosztálynak írok, azt hiszem, nem nagyon gondolkoztam rajta, hogy pontosan hány éves is lesz a célközönségem. Egyébként szerették a felnőtt, velem egykorú vagy idősebb Molyos barátaim, akik a pályázat előtt olvasták a kéziratom. Úgyhogy ha rajtam múlt volna, valami olyasmi szerepelne a borítón, hogy 8-99 évig.

Talán azért került a kiadónál ehhez a célközönséghez, mert a történet szereplői a második kisregényben ennyi idősek. Bennem is ennyi idősen volt  félelem a személyi megkapása és a gimnáziumba kerülés miatt, hogy „úristen, akkor én most már felnőtt leszek?Sose játszhatok többet?”. Ez a második mese alapproblémája is.

Az Aranymosás oldalra feltett két fejezet alapján a könyv egy Teó nevű gyerekről szól, aki szeretne boszorkákkal barátkozni. Mesélnél egy kicsit bővebben a történetről?

Teó végül a szerkesztés során a Lea nevet kapta, ami egyértelműen lányosabb, mint a Teodóra rövidítése. Lea meg a barátnője, Angika boszorkányokkal szeretne barátkozni. Ez egy egyszerű játéknak indul, közös boszorkányrajzolgatással, érdekességek olvasásával a témában... Addig-addig, míg komolyra fordul a dolog, és egy viharos napon Leának tényleg sikerül megidéznie őket. Persze mindenféle próbákat kell kiállniuk, mire a hosszú boszorkányüldözések miatt visszahúzódó, kételkedő boszorkák valóban elfogadják őket. De akkor már magukkal is viszik repülni a lányokat, eljutnak velük egy igazi boszorkányszombatra, és ennek köszönhetően egy egészen más, érdekes, mesebeli világot ismerhetnek meg: ebben a világban vonat visz a Világvégére, vendégváró vízi manók laknak a mocsarakban, és ott vannak a csillagok is, akik éjszakánként csúszdázva közlekednek a Földre az égből, majd visszaviszi őket a Göncölszekér.

A fent említett két fejezet alapján a történet boszorkái leginkább a régi népmesék boszorkáira hasonlítanak. A Harry Potteren felnőtt generációk számára ez újdonság lehet. Mit gondolsz, hogyan fogadják majd a te boszorkáidat?

Fordítsuk meg: én annak idején nem is fogadtam jól a Harry Potter borítóját, amin egy seprűnyélen lovagló kisfiú volt látható. Gyerekként rajongtam a boszorkányokért, és nem értettem, miért egy fiatal kisfiú lovagol a seprűn, amikor minden rendes boszorkány  szép lány vagy titokzatos, bölcs, öreg néni. Remélhetőleg másnak is támadt ilyen hiányérzete, vagy ha nem, hát nyitott lesz a másfajta megközelítésre.

Említetted, hogy egy barátnőd 8 éves kislányán tesztelt a történetet. Olvasták mások is? Mik voltak a visszajelzések?

Igen, olvasták mások is, és tetszett nekik. Egy molyos anyuka, @meseanyu (szerk. megjegyzése: ez a molyos nickneve), akinek van egy 8-9 éves kislánya, azt írta például: „Volt szerencsém az elmúlt két napban elolvasni a teljes történetet, és mondhatom, letehetetlen. Nagy fantáziával, biztos stílussal megírt, rendkívül kalandos mese ábrándos lelkű kislányoknak. És ahogy tapasztalom a környezetemben, vannak még ilyenek hála Istennek.”.

A történetben beszélő állatok is szerepelnek és a Magyar Madártani Egyesületnél dolgozol. Ez számomra azt mutatja, hogy szereted az állatokat. Mi a kedvenc állatod és miért pont az?

A vízirigó. Sajnos még sose láttam élőben, pedig egy rettentően mókás madár. Énekesmadárnak néz ki, kis, kövérkés jószág, fehér mellénnyel, de csinál valamit, amit rajta kívül más énekesmadár nem: folyóvízben, patakmedrek alján keresi a táplálékát. Képzeld el, hogy egy nagyjából rigószerű madár békésen ül egy kövön a patakban, és hirtelen a vízbe veti magát. Majd kihoz valami lárvát, akkurátusan a kőhöz csapdossa és elfogyasztja. Olyan, mint egy pici pingvin. Sajnos Magyarországon már nagyon kevés maradt belőle, mert sok patakmedret kibetonoztak, kiegyenesítettek, ezzel tönkretéve a vízirigó táplálékául szolgáló állatok élőhelyét. Schmidt Egon Vízivilág című könyvében azt olvastam, hogy 1978-ban még 373 ilyen madarat gyűrűztek, de ma már csak 5-10 pár él Aggteleken, a Bükkben és a Börzsönyben.. Viszont a Youtube-on remek videók vannak fent róla, talán érdemes lenne minél több embernek megmutatni, hátha lehetne tenni még valamit érte.

Akkor be is linkelek egy videót róla, ha van kedvenced, nyugodtan mutasd meg, hátha valaki tud segíteni az ügyben... És remélem, hogy egyszer élőben is láthatsz majd egy vízirigót.

Mi volt gyerekként a kedvenc meséd? És most, felnőttként?

Meseregényből Szunyogh Szabolcs Boszorkányszombatját és Varga Katalin Tündérek éjszakája című könyvét szerettem nagyon. Ezeket valószínűleg könyvtárból vettük ki, nem is jegyeztem meg a címüket, csak hogy milyen jók voltak. Évekkel később, felnőttként kerestem meg őket újra. Viszont érdekes módon gyerekként a népmeséket egyáltalán nem szerettem. Valószínűleg azért, mert klasszikus ördögös, szegény emberes magyar népmeséket és erősen didaktikus állatmeséket olvastak nekem. Egyetemista koromban aztán rájöttem, hogy mennyire szeretem az északi népek meséit, amikben manók és tündérek vannak. Így találtam vissza újra a népmesékhez. A kedvenc mesém ma talán a Dick Fitzgerald és a tündér felesége, vagy a német mese Utriról, a kis manóról aki elvesztette az ezüst csengettyűjét. Annál jobban tetszik egy történet, minél részletgazdagabb a világa: szeretem, ha a mesehősnek van neve, ha megtudom, hogy milyen ruhát hordanak a manók, vagy hol, hogyan élnek.

És felnőtteknek szóló regények terén van kedvenc íród vagy könyved?

Mostanában főleg népmesés köteteket és gyerekirodalmat olvasok, de nagyon szeretem a felnőtt könyveket, főleg a szépirodalmat. Rettentő meghatározó volt számomra Szabó Magda, szinte minden könyvét elolvastam, és olyan lelkesen jártam az író-olvasótalálkozóira, mint más rock koncertre. Az olvasós közösségi oldalak aztán sokat segítettek további kedvenc írók meglelésében: fantasyból Terry Pratchettet szerettem meg, de nagy élmény volt Máté Angi Mamója, Sjón Macskarókája, Alessandro Bariccótól a Tengeróceán, Muriel Barberytől A sündisznó eleganciája... Hogy csak az utóbbi idők legkatartikusabb könyvélményeit említsem. Mindig akad valami új felfedeznivaló.

Van példaképed, valaki, akitől sokat tanultál az írásról?

A volt magyartanárom, azóta több kötetes író, költő és drámaíró, Kovács Imre Attila foglalkozott velem nyolcadikos koromtól egyetemista korom elejéig, közepéig, amíg több időm volt hazajárni Székesfehérvárra. Egy városi diáklap főszerkesztője volt, így találkoztunk. Tőle mindig használható, őszinte kritikát kaptam, nem szoktatott hozzá, hogy csak pozitív visszajelzés van a világon és nagyon sokat tanultam tőle. Még festettünk is együtt.

Egyszer esetleg szeretnél te is konkrétan felnőtteknek vagy idősebb fiataloknak szóló regényt írni? Vagy végleg megtaláld az utadat a meseregény írásban?

Szerencsére még bőven van rá időm, hogy megtaláljam az utamat, de mindenképpen szeretnék egyszer felnőtt regényt is írni. A hangulat már meg van hozzá, csak egyelőre jobban érdekelnek a mesék.

És mi a terved következő könyvnek? Lesz folytatása a Lea és a viharbanyáknak vagy valami új történetbe kezdesz?

A kiadó honlapjára már felkerült önálló novellaként a következő kéziratom kezdő meséje, a Hogyan születnek a manók. Ez nem közvetlen folytatása lesz a Lea és a viharbanyáknak, de ugyanabban a világban játszódik, a bogarak és a manók szintjén. Persze ebben is felbukkannak a boszorkányok, és egy kislány is, aki érti a fák meg a manók beszédét.

Nemsokára könyvbemutató. Izgulsz már? Mivel készülsz az olvasóid számára, mire számíthatnak?

Nem izgulok, viszont nagyon várom. Tegnap jártam a művelődési házban megnézni a termet és gondolkoztunk a díszítésről: valószínű vetési varjú sziluetteket teszünk majd ki a falra, a könyvben szereplő varjasboszorka miatt, lesz egy nagy, repülő boszorkány sziluett, és szeretnék egy 3 éves gyerek nagyságú rongy boszorkafigurát is beszerezni vagy varrni addig, aki oda ülhet mellém, mint a beszélgetés résztvevője. Sohonyai Edit, írónő beszélget majd velem, és elhangzanak részletek is a könyvből, melyeket Kovács Marianna, mesemondó és Deák Adrienn, a Tolkien Társaság munkatársa olvasnak majd fel. Aki eljön, a könyvhöz készült saját rajzaim alapján tervezett könyvjelzőt és képeslapot is kap majd.

Ez nagyon klasszul hangzik, akkor most már csak arra kérlek, áruld el, hogy pontosan mikor és hol is lesz a könyvbemutató, hogy minél többen részt vehessenek rajta.

Nagyon szívesen. KMO művelődési ház (Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház), Teleki Utca 50. Ez Kőbánya Kispesten van, de a KöKi termináltól mindössze öt percet kell sétálni hozzá, így egyáltalán nincs olyan elérhetetlen helyen, dacára, hogy KöKi. És várok mindenkit szeretettel.

Kívánom, hogy nagyon jól sikerüljön és mind érezzétek csodásan magatokat.

Hanna örök, avagy a fantázia próbatétele

Zakály Viktória egy önéletrajzi ihletésű regénnyel, a Szívritmuszavarral robbant be a köztudatba 2012-ben. Könyveiben nemcsak prózai történeteivel ismerkedhetünk meg, hanem verseivel is. Karácsonyra megjelenik új regénye, a Hanna örök, erről a könyvről kérdeztem őt.

Anno, mikor megjelent a második könyvem, mindenki azzal veregetett hátba, hogy most már legalább elmondhatom, nem csak egykönyves író vagyok. Milyen érzés, hogy a második könyved kerül a boltokba?

Az első volt az igazi áttörés, a „nagy bumm", akkor lettem ugyanis olvasóból, hobbi íróból író. De a második könyv is hozott valami újat az életembe, hiszen ezt szinte teljes egészében a fantáziám ihlette (a Szívritmuszavar valós eseményeken alapult). Szóval ez is mérföldkőnek tekinthető, mert a képzelőerőmet most teszik próbára az olvasók. Egyébként nem mondanám magam rutinos írónak, főleg, amikor többkötetes szerzőtársaim vannak, mint például te. Hol vagyok én még ettől? De azt hiszem, egy író nem is engedheti meg magának soha, hogy rutinos mondja magát. Még az ezredik könyv után is ugyanúgy fog izgulni az olvasók véleménye miatt.

A Hanna örök a Szívritmuszavar folytatása. Miről fog szólni ez a könyv? Miben lesz hasonló, és miben más, mint az első rész volt?

A két főszereplő természetesen szerepelni fog és a legtöbb mellékszereplő is visszatér. De nagyon sok új szálat ismerhetünk meg ebben a történetben. Az egyik ilyen és legerősebb szál Hanna családjának a története. Nagyon különleges kapcsolata van a szüleivel, és az a helyzet, ahogy újra közel kerül hozzájuk, szintén nem mindennapi. Külföldre is követjük a főszereplőnőt, illetve sokat lesz kórházban, és bizony egy esküvőn is nagyon-nagyon fontos szerepet kap, de a történetről konkrétumokat nem szeretnék elárulni. Ahogy már említettem, ez a történet kitaláció, így sokkal könnyebben dolgozhattam, nem kötötte a kezemet a valóság. Az én kedvencem az a fejezet, amelyet az első könyv férfi főszereplőjének szemszögéből írtam meg, mert először látunk majd bele az ő gondolataiba. De mielőtt még felsóhajtana az olvasó, azt is el kell árulnom: Hanna kettétörött szívvel ébred egy idegen lakásban, és nem ez a férfi lesz az, akinek az ágyában fekszik.

Ha jól tudom, a címszereplő Hanna a főszereplőlány. Az első könyvből nem derült ki a neve, miért kapott a másodikban, és miért pont Hanna lett?

Az első történet nagyon közel áll a szívemhez, hiszen megtörtént eseményeken alapul. Nehéz lett volna máshogyan elnevezni a szereplőket, mint ami a valódi nevük. Viszont a fiút nem akartam kiadni a nyilvánosságnak, és nem szerettem volna, ha száz százalékban azonosítanak a főhősnővel. Ezért nem adtam nekik nevet. A második részben mindkettejük nevére fény derül, igen, a lányé Hanna. Korábban sok verset írtam különböző irodalmi pályázatokra és oldalakra, ott volt a nevem Hanna, ami az egyik kedvenc regényszereplőm (Anna) és a vezetéknevem első betűjének (H) (szerk. megjegyzés: az írónő eredeti vezetékneve Horváth) az összeolvasztásából jött létre.

Úgy gondolom, második könyvet konkrétan kiadásra szánva írni, teljesen más, mint első könyvet. Mik voltak a nehézségek az első, és mik a második könyvnél?

Viszonylag rövidebb időnk volt a szerkesztésre és a különböző javításokra, mint amennyit szántam volna rá, de sikerült megoldanunk és elmondhatom: sokkal jobb lett a regény a szerkesztés után. Hogy milyen nagy volt a változtatás? A regény 50-60 százalékát érintette, úgy gondolom. Minden betűje megérte, mert én is és a szerkesztőm is kihoztuk magunkból a maximumot. Sokat tanultam az írásról és a szerkesztésről a két regény között eltelt időben, de még korántsem annyit, amennyit kellene. Nagyon komolyan veszem ezt, mert úgy gondolom, hiába vannak jó ötleteim és történeteim, a tégláim nem fognak az írástechnika habarcsa nélkül megállni egy falban. Úgyhogy most tanulok.

Milyen élmény volt így második körben a szerkesztés?

Anitával, a szerkesztőmmel meglehetősen gyorsan sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk, nagyon segítőkész volt, és végig úgy éreztem, egy hullámhosszon vagyunk, ezért nagyon megkönnyítettük egymás munkáját. Az első szerkesztés azt hiszem, mindenkinek vízválasztó, ott nagyon erősnek kellett lennem, új volt még az egész folyamat. Ezúttal már nem volt idegen a terep, és ezáltal sokkal jobban élveztem az egészet. Sőt, azóta már én is szerkesztek, így tényleg elmondhatom magamról, hogy mindkét oldalt látom.

Ha jól tudom, a borítódat két olvasó készítette. Mit szólsz hozzá, olyan lett, amilyennek képzelted?

Nem akartam elképzelni a borítót, mert ha nagyon mélyen beleégetem a szemembe és nem olyasmi lesz, akkor nagyon csalódott leszek. Rábíztam az olvasókra, és nem kellett most sem csalódnom, hihetetlen, hogy mennyi remek munka született! Nagyon irigylem azokat, akik ilyen ügyesek és kreatívak. Rengeteg kedvencem lett, de még akkor is próbáltam három lépés távolságot tartani a képektől, hogy ne szeressek bele nagyon egyikbe se. Amikor kiderült, Balázs és Regi képe nyert, nagyon örültem, mert titkon az volt az egyik favoritom.

Lesz harmadik rész is, vagy legközelebb egy új történettel rukkolsz elő az olvasók számára?

Harmadik részt nem tervezek, lezárom a történetet a Hanna örök végén. Úgy gondolom, ebben ennyi volt, nem akarom feleslegesen nyújtani. Egy új kéziratot nemrég fejeztem be, talán korábban már meséltem róla, ez egy időutazásos szerelmi történet, ami a Bogozdki! címet viseli. Ha a kiadó is úgy találja, akkor az olvasók is megismerhetik Efi és Gábor történetét, nekem nagy kedvenceim lettek ők ketten. Tavasszal elkezdtem egy teljesen új történetet is, amely egy detektív szálat sem nélkülöző kalandos, szerelmi történet. Eben az olvasók a karakterekkel együtt bejárhatják majd Európa országait is keresztül-kasul. Sajnos, mostanában nem értem rá írni, de fejben már alakul a sztori, remélem, lesz időm következő tavasszal folytatni a történetet.

Biztosan ezernyi élmény ért, mióta megjelent a Szívritmuszavar. Melyik volt a legmeghatározóbb, amire 90 évesen is szívesen emlékszel majd vissza?

Hú! Ugye, nem akarod azt mondani, hogy választanom kell? Az lehetetlen! Rengeteg élményem volt, és egyik kedvesebb számomra, mint a másik, de egyet képtelen lennék kiválasztani. A favoritok között van a nemrégiben zajlott kőszegi olvasótalálkozóm, amikor az ottani klub tagjai egy emberként öleltek át egyszerre. De az egyik kedves olvasóm levele is benne van, amit az anyukájával küldött el nekem egy dedikálásra, mert ő maga nem tudott eljönni, de feltétlenül „beszélni” akart velem. Vagy az a kismama, aki azt mondta, hogy a kisbabáját Viktóriának nevezi el. És az a fiatal lány is, aki úgy békült ki a barátjával, hogy kölcsönadta neki a könyvemet és sírva vitte vissza neki a fiú sűrű bocsánatkérésekkel…

Megosztanád az olvasókkal és velem a kedvenc idézetedet a Hanna örökből?

„Sosem kellett kérnem tőle semmit, ha sírva mentem haza, hogy az iskolából hazajövet valahol elvesztettem a sapkámat, mivel az enyhe időre való tekintettel a dzsekim ujjában vittem hazáig, meg sem várta, amíg befejezem a történetet, szó nélkül vette a kabátját és estig végigjárta az utat, amit én is mindennap az iskolából. Mikor megjött, nem szidott le, nem is szólt nekem, és nem azért, mert én akkora már aludtam. Benyitott a szobámba, de nem kapcsolt villanyt, csak odatette a kályha mellé a bojtos sapkát, hogy megszáradjon reggelig.”
Ez az idézet a könyv azon kevés részéhez tartozik, amely megtörtént a valóságban. Ez a rész Hanna apukájáról szól, akit az enyémről mintáztam. Azért ilyen kedves nekem ez az idézet, mert kedves az is, akiről szól. Nagyon közel állnak hozzám a szüleim, nélkülük nem tudtam volna elérni mindazt, amit elérnem. De ezt majd meglátjátok az ajánlásban úgyis…  

Ez tényleg egy nagyon szép és megható részlet, köszönöm, hogy megosztottad velünk, és azt is, hogy igent mondtál az interjúra, és beavattál a gondolataidba

Egy 21. századi mesemondó

Kozári Dorka különbséget tesz aközött, hogy mióta ír és mióta mesél. Bár írni csak 12 évesen kezdett el, mesélni már pici gyerekkorában is szeretett, anyukájával felváltva mondtak egymásnak esti mesét. Nem csoda hát, hogy elsőként egy mesekönyve jelenik meg, bár a felnőtteknek szánt, komolyabb témák felé is kacsintgat a jövőben.

Az Aranymosás pályázatnak köszönhető, hogy hamarosan megjelenik az első mesekönyved. Milyen élmény volt ez a pályázat?

Nagyon pozitív élmény volt számomra, mert megerősített abban, hogy valószínűleg jól csinálom, amit csinálok, hiszen egyből bekerültem, rögtön az első körben.

Összefoglalnád, miről is szól a mese, amivel nyertél?

Egy kiscicáról, Marcsiról, aki egy nagy gazdaságba születik, és mindenféle kalandokon megy át, míg szerető gazdira talál. Megtanulja a jó és rossz közötti különbséget, az élet apróbb-nagyobb dolgait, sokat tanul a szeretetről, de tanul a halálról is, és végül révbe ér az élete. Ugyanakkor ez egy mesesorozat első kötete, a második kötet már a kiadóvezető előtt van, a harmadik-negyedik kötet pedig a fejemben íródik, szóval még sok kalandot fog ez a cica átélni.

A szerkesztést a többség vagy nagyon pozitív, vagy nagyon negatív módon éli meg. Te melyik csoportba tartozol?

A szerkesztés tanulságos volt. Szerencsére nem volt a mesémmel semmiféle kirívó probléma, amibe nagyon belekötött volna a szerkesztőm, Varga Bea. Jól tudtunk együtt dolgozni, sokat tanultam belőle. Segített abban, hogy a későbbi írásaimban már másképp tudjak figyelni a stilisztikára. 

A könyvkiadás folyamata sok lépcsőből áll, a te mesekönyvedhez nemcsak borító, hanem belső grafika is készült.

Így van. Az illusztrációkat László Maya, grafikus készítette, az ő nevéhez kapcsolódik a Süsü új kiadása is. Vele is nagyon jó volt együtt dolgozni, igazán odafigyel arra, hogy mit írtam, nagyon részletgazdagon, érdekesen, gyerekeknek valóan rajzol, és végig, az egész folyamat alatt tartottuk a kapcsolatot. Amit nem írtam le pontosan a mesémben, vagy amiben lehetett valami eltérés, abban mindvégig egyeztettünk. Ugyanakkor az elkészült rajzok Maya saját lelkét is tükrözik, nem csak az én mesém szolgai lemásolásai.

Jó érzés volt viszontlátni az általad írt mesét ezeken a rajzokon?

Érdekes volt, mert egyfelől úgy néztem, hogy az én mesém, az én szereplőim, másfelől egy kicsit ráláthattam kívülről a saját karaktereimre.

Mennyire lett olyan a borítód, amilyennek szeretted volna?

Még nincsen kész a borítóm, de az ötlet megvan már hozzá. Nem a meséből veszünk ki egy konkrét jelenetet megrajzolva, hogy a borítóra tegyük, hanem Maya külön rajzol borítót, amin csak a kiscica lesz egy rá jellemző arckifejezéssel és pózban.

Miért pont egy kiscica lett a főszereplőd?

Másodikos gimnazista koromban kaptam egy kis, fekete, plüss cicát egy nagyon szeretett barátnőmtől. Azzal aludtam, szorongattam a vizsgákon, a mai napig megvan, a fél szemét már le is szeretgettem róla. Akkor írtam az első mesét erről a cicáról, ez az ajándék ihlette, sőt, a cica a barátnőmről kapta a nevét, ugyanis őt is Marcsinak hívják.

Milyen más szereplők vannak még a mesében?

Van benne többféle állat. Rögtön az elején bemutatom azt, hogy milyen állatok élnek a gazdaságban, mit esznek, hogyan élnek, miket szeretnek csinálni. A későbbiek során a cicának lesz egy jó barátja is, egy öreg kutya személyében.

A többség jobban szeret emberekről írni. Te miért pont állatokról írsz?

A történetben azért vannak emberek is. Marcsi cica gazdija egy kislány, az ő kettejük kalandjairól mesélek tulajdonképpen. Az első rész arról szól, hogyan találnak egymásra, hogyan szoknak össze, mert hát az sem egy könnyű folyamat.

Körülvesznek a gyerekek? Magánéletben, munkahelyen?

Munkahelyen nem, de rokoni szinten van kisgyerek. Illetve a családban több tanár és tanító van, így van lehetőségem rálátni a gyermeki viselkedésre, gondolkodásra, lélekre.

Írás közben egy író sok mindennek utánanéz akár a témával, akár az olvasóközönség igényeivel kapcsolatban. Te a mesekönyv írása során végeztél kutatásokat?

Volt olyan, hogy bementem egy osztályba, és elbeszélgettem a gyerekekkel arról, mit várnak egy mesétől, szerintük mitől jó egy mese. Nagyon érdekes, mert kiderült, hogy minden gyerek őrizget magában egy mesét.

Tesztelted is kisgyerekeken Marcsi történetét?

Igen.

És milyen reakciók jöttek?

Örömmel fogadták. Külön jól esett, hogy kaptam egy csomó gyerekrajzot hozzá, ezeket szeretettel őrizgetem azóta is. Azok a kisgyerekek és szülők, akikkel eddig beszéltem, nagyon várják már a megjelenést.

A mesék mellett miket szeretnél még írni? Ifjúsági regények, felnőtteknek szóló regények?

Most a Nemzeti Regényíró Hónap keretében egy ifjúsági krimit írok. A Repülő Mári és Társa nyomozóirodában tragédia történik, Repülő Mári társa meghal, így ő egyedül marad. Mivel a Halál vette el tőle a társát, ezért elmegy revansot kérni tőle, végül megkéri őt, hogy nyomozzon vele. Ez is a történet címe: Nyomoz a Halál. Persze, végül nem ő oldja meg a nyomozást, hanem a gyerekek.

Ez nagyon érdekesen hangzik, mert hát, gyerekeknek szól a történet, ők vesznek részt a nyomozásban, mégis a Halál az egyik főszereplő. Hogyan egyeztethető ez a paradoxon?

A Halált is lehet úgy ábrázolni, hogy az gyerekeknek való legyen. Itt például kimondottan szarkasztikus humorú, jópofa illető.

Ezzel tudatosan szeretnél átadni valami tanulságot a gyerekeknek akár az élettel, akár a halállal kapcsolatban?

Tanulság nélkül azt hiszem, nem is érdemes írni, én az legfőbb tanulságom azt hiszem, mindig a szeretet. Talán a halállal kapcsolatban itt az a tanulság, hogy az életben nem kell mindent véresen komolyan venni. Az élet nehézségein sok minden segít átlendülni például, ha barátai vannak az embernek, akikre számíthat.

Az látszik, hogy nagyon gyerekszerető személyiség vagy. Milyen terveid vannak a meseírás terén?

Mindenképpen szeretnék jó sok kötetet írni Marcsi kalandjairól, ezen kívül több meseötletem is van. Tavaly volt a Kiadónak  egy belső pályázata, amin olvasókönyvet várnak, és arra is elkezdtem már írni. Illetve mindenképpen ez a kisgyerek, gyerek, ifjúsági vonal az, ami közel áll hozzám.

Még csak most fog megjelenni az első mesekönyv, de ért már valamiféle élmény ezzel kapcsolatban?

Talán az, hogy már most hívnak ismerősök vidékre, mert szívesen szerveznének író-olvasó találkozókat, dedikálásokat, és már gondolnak rám és a könyvemre olyanok, akik könyves blogot vezetnek. Nagyon feldob, hogy számítanak rám, várják a mesekönyvet, velem izgulnak, hetente kérdezgetik, hogy mikor jelenik már meg, és örülnek, mikor megmutatok egy kis rajzot vagy részletet belőle.

Megváltozott valamiben az életed? 

Belekukkanthatok új munkafolyamatokba, mint például a szerkesztés, illusztrálás, tördelés, valamint azóta többet mozgok írói, irodalmi, könyvekkel foglalkozó körökben, és ezáltal kitágult kicsit a világom.

Milyennek találod ezeket az íróköröket?

Hasznosnak. Jobb lenne személyesen összeülni egy pohár bor mellett, de ezek általában az interneten működnek. Olyan kérdések vetülnek fel az adott csoportokban, amelyeket tényleg hasznos átbeszélni, és annyi különféle zsánerben alkotó, különböző személyiség és ezáltal vélemény jön össze, hogy abból tényleg kerekebb képet lehet kapni.

Az írók többségének van valami szokása azzal kapcsolatban, hol, hogyan ír. Neked van valami hasonló?

Igen, a kedvenc írós zeném a Carmina Burana. Írás közben mindig van mellettem tea vagy kóla, valami, amit folyamatosan tudok inni, és éjszaka tudok a legjobban írni. Hála istennek most olyan munkahelyem van, ahol délután 2-től dolgozom este 9-ig, tehát, mikor hazamegyek, akkor még éjfélig, 2 óráig nyugodtan tudok írni, és  így is ki tudom aludni magam.

Vannak példaképeid, akár a meseírás terén, akár más zsánerekben?

A Csukás István–, Lázár Ervin–féle hagyományt szeretném folytatni meseírás terén. Az ő stílusuk az, ami közel áll hozzám, közelebb, mint az olyan hagyományos mesék, mint például a Grimm vagy a népmesék. Természetesen, azokat is illik ismerni, hiszen táplálkozunk belőlük, de inkább a modernebb hangvételű, könnyedebb, mégis tanulságos, lélekre ható mesék azok, amiket preferálok.

És a felnőtt irodalomban?

Példaképeim nincsenek, kedvenceim vannak, ilyen fő kedvenc Tolkien. De ami újabb és nagy kedvenc, Patrick Roth Fuss Királygyilkos trilógiája. A harmadik könyv még eredeti nyelven sem jelent meg tudtommal, de már nagyon várom.

Az írás mellett van valami művészettel vagy más egyébbel kapcsolatos hobbyd?

Művészettel kapcsolatos nincs, nem művészettel kapcsolatos a természetgyógyászat, amit kitanultam, de csak a családommal, barátaimmal kapcsolatban kamatoztatom. Szabadidőmben egyébként szülői megrendelésre személyes mesét írok gyerekeknek. A szülő vagy a gyerkőc elmondja, miről szeretne mesét hallani, én pedig papírra viszem a fantáziáját.

Kívánom, hogy mind a mesekönyved, mind a mesemegrendelések által minél több gyerekhez jussanak el a történeteid. Köszönöm szépen az interjút!