„Úgy éreztem, hogy teljesen magamra hagytak” – interjú egy nemrég szült anyukával

Az interjúalany saját képe

Nemrég olvastam egy Facebook-bejegyzést, amelyben egy újdonsült anya arról beszélt, mennyire hiányos volt a kórházban a szülés utáni felkészítése az anyai teendőkre. Bár nincsen gyermekem, rengetegszer szembejönnek velem hasonló panaszok az interneten, úgyhogy a jelenség nem egyedi eset valószínűleg, hanem olyasmi, amin az ország legtöbb kórházát illetően javítani kéne. Mivel az új kormány esetén talán erre van is lehetőség, ezért úgy véltem, készítek egy interjút a poszt írójával, hogy elmondhassa a saját szavaival, mit tapasztalt, miken kéne változtatni szerinte, hogy az anyák még nagyobb biztonságban érezhessék magukat és a babájukat is az egészségügyi rendszerben.

– Mesélj egy kicsit magadról, ki vagy, és miért érezted úgy, hogy a veled történteket minél többekkel meg kell osztanod?

– Magánemberként kisvállalkozó vagyok, ásványokból és gyöngyből készült ékszereket készítek és adok el, vagy legalábbis a babám érkezéséig ezzel foglalkoztam. Nem célom sem az adott kórház, sem az egészségügyi rendszerben dolgozók lejáratása, ezért nem említettem a bejegyzésemben, és most sem fogom az adott várost és kórházat, illetve bárki nevét. Egyszerűen csak fel akarom hívni a figyelmet egy szerintem fontos problémára, és arra, hogy javítani kéne rajta.

Kismamaként jó esetben a legnagyobb örömöt éli át az ember, de ha nem kap megfelelő tájékoztatást, teljes körű ellátást, figyelmet, türelmetlenek vele, semmibe veszik a félelmeit, a megérzéseit és érzéseit, akkor ezt az örömöt nagyon könnyű megölni, és félelemmé változtatni. Félelemmé, ami abból ered, hogy tartasz tőle, a terhesség alatti vizsgálatok és gondozás során, szülés közben és után vajon milyen emberek kezei közé kerülsz majd a babáddal, hogyan fognak bánni veletek. Fizetjük a tb-nket, úgyhogy cserébe megérdemelnénk a teljes körű odafigyelést, hiszen nem mindenkinek van pénze magánellátást igénybe venni. És hát, miért is fizetnénk kétszer azért, amit már a tb-nkért cserébe is meg kéne kapnunk.

– Kezdjük az elején, a terhességed alatt is tapasztaltál problémákat?

– Sajnos igen. A védőnők túlterheltek, több területet visznek, helyettesítenek, és ezek miatt teljesen érthető, hogy kimerültek és frusztráltak. Igazából sajnálom őket, mert nem a szakmai hiányosság vagy az akarat hiánya vezet a problémákhoz szerintem, hanem egyszerűen a fáradtság, kiégés, túlterheltség. Ezek pedig hozzájárulnak a rossz kommunikációhoz.

Velem megesett, hogy egy számomra fontos kérdéssel hívtam telefonon a védőnőmet, de nem vette fel, csak pár nap múlva hívott vissza, és akkor is leszidott, hogy nem tud éjjel-nappal segíteni, és az adott dolgot elvileg már elmondta, miért nem figyeltem korábban. Hozzáteszem, lehet, hogy így volt, de egy terhes nő, akinek fel vannak bolydulva a hormonjai, érzékenyebb, izgatott, fél és boldog egyszerre, nem biztos, hogy úgy meg tudja jegyezni elsőre a dolgokat, mint mások.

Úgy érzem, hogy teljes körű tájékoztatást sem kaptam mindennel kapcsolatban tőle. Első gyermekes anya vagyok, úgyhogy nem volt tapasztalatom korábban a kisbabák ellátásában. Fogalmam sem volt olyan alapdolgokról sem, hogy hogyan fogjam a karomba, hogyan tartsam, hogyan etessem meg. Olyasmikről meg főképp nem tudtam semmit, mire kell figyelni például, ha a baba beteg, és kúpot kell adni neki. Egy volt kolléganőmtől tudtam meg azt is, hogy először a kúpot fel kell melegíteni, aztán bekenni krémmel a végbélnyílással együtt, hogy ne legyen fájdalmas, traumatikus a babának a kúpozás.

Persze elolvastam egy csomó könyvet, olvasgattam az interneten is a kilenc hónap alatt, de valamit elméletben tudni és gyakorlatban jól csinálni, két különböző dolog. Az elméletet részben elmondták, de ténylegesen nem mutatták meg a dolgokat, így első gyerekes anyukaként féltem a legapróbb dologtól is, hogy esetleg rosszul csinálom, és ártok vele a babámnak.

– Ha jól tudom, akkor a terhességed alatt egészségügyi problémáid is akadtak. Mesélnél ezekről?

– Pacemakeres szívbeteg vagyok, ami a várandóságot alapvetően nem veszélyeztette, de rossz állapotban voltam a kilenc hónap alatt. Az 1. trimeszter alatt fájdalmaim voltak, és decemberben kétszer is kórházba kerültem barnázással, valamint harmadfokú AV-blokkal (a szív ingervezetésének súlyos zavara), ami miatt veszélyeztett is lettem a várandóságommal. Orvosi utasításra nagyon kényelmetlen pózban kellett feküdnöm a kórházban is, és utána otthon is.

Derék- és csípőfájdalommal küzdöttem, nem tudtam felkelni, felállni. És ha ez nem lett volna elég, övsömöröm is lett. A védőnőnél sem tudtam megjelenni, mert nagy fájdalmaim voltak, és a kórházban azt mondták, hogy a várandóság teljes ideje alatt ágynyugalomra van szükségem, ne emelgessek, ne hajoljak, és kerüljem a hosszú, megterhelő utazást. Csak akkor menjek bárhová, ha vészhelyzet miatt muszáj. Ezt le is írták az ambuláns lapomra. A kardiológus is orvosi tanácsként ugyanezeket javasolta, valamint a háziorvosom is megerősítette, hogy így kell tennem. Veszélyeztetett várandósként lettem táppénzre is felvéve. Karácsonyra még haza sem utazhattam a családomhoz, de betartottam, mert a baba egészsége volt az első és legfontosabb.

Emiatt a védőnőnek kellett kijönnie hozzám, de nemcsak látszott rajta, hogy nem szívesen teszi, hanem megjegyzéseket is tett. Pedig elküldtem neki fotón a kórházi papírjaimat, amiken rajta volt az is, hogy ágynyugalomra van szükségem, és ne utazzak, csak ha vészhelyzet van.

Nagyon bántott például, amikor olyasmiket kérdezgetett, hogy mi lesz, miután megszületik a baba, ha már most is ilyen fájdalmaim vannak. Vagy amikor azt mondta, hogy: „Van taxi, el lehet jönni.” Egyfelől nem tudhatja, hogy ki milyen anyagi helyzetben van éppen, és megengedheti-e magának a taxit. Másfelől az orvosi vizsgálatokon kötelező volt megjelennem, ez vészhelyzeti dolog volt, mert a baba egészsége, élete múlt rajta, és autóval vittek fel a kórházba, de akkor is sírtam a fájdalomtól útközben. Ennek ellenére minden előírt, a baba egészsége és élete miatt fontos, kötelező vizsgálatra elmentem így is, amik a kiskönyvben is benne vannak. Bár ez sem tetszett a védőnőnek, mondván, ha azokra el tudok menni, hozzá miért nem. Viszont ha ezeken nem jelenek meg, akkor az lett volna a baja, és biztosan leszidott volna miatta. Hiába magyaráztam neki, hogy amin nem a baba egészsége, élete múlt, és meg lehetett oldani másképpen (például azzal, hogy ő jött ki hozzám), azok esetében nem akarok sem feleslegesen szenvedni, sem a babát kockáztatni azzal, hogy utazgatok.

A férjem is látta, hogy milyen állapotban vagyok, sokszor még a vécére sem tudtam egyedül elmenni. Van egy mozgáskoordinációs problémám is, amit a terhesség még fel is erősített, főképp a csípőgondok esetében. Úgyhogy ő is azt mondta, hogy ne menjek sehová, ha nem vészhelyzetről van szó. A védőnőhöz elmenni pedig nem az, mert ő is ki tudott jönni hozzám.

Végül felhívtam a felettesét, aki teljesen igazat is adott nekem, és megkérdezte, beszéljen-e vele, de akkor még nemet mondtam, mert végül megsajnáltam. Mondtam, hogy várjunk egy kicsit, épp szabadságon van, pihen egy kicsit, hátha utána kipihentebb lesz, és jobb hangulatban áll hozzám.

Igazából féltem, hogy ha beszél vele, csak rosszabb lesz a helyzet, és nem tudott volna másik védőnőt adni, mert kerületre le van osztva, ki kihez kerül, a magánvédőnő pedig sok pénzbe kerül.

– És változott a helyzet a szabadságot követően?

– Sajnos nem. Úgy érzem, nem volt szimpatikus a védőnőnek, és később is rajtam vezette le a feszültséget. A harmadik alkalom után végül megkértem a felettesét, hogy mégis beszéljen vele, ami meg is történt, és utána tényleg megváltozott a viselkedése velem szemben a pozitív irányba. De ehhez az kellett, hogy panaszkodjak a felettesénél, ami számomra is elég kellemetlen dolog volt.

– Mondtad korábban, hogy a szívbetegség mellett övsömöröd is lett. Ez mennyiben okozott problémát?

– Mivel veszélyes lehetett volna a kicsire, ezért bevitettem magam az ügyeletre. A nővér ott azt mondta, hogy azonnal irány a bőrgyógyászat. Kórházba kerültem, az infektológiára, ahol az orvos azonnal megvizsgált, és gyógyszert írt fel azzal, hogy erős, de a babának nem árt. Tíz napig kétszer öt tablettát kellett bevennem. Meggyógyultam, de a gyógyszer elfogyását követően elküldtek vérvételre, hogy nincs-e vesekárosodásom a tablettáktól. Itt, utólag tudtam csak meg, hogy a gyógyszer mégis kockázati tényező volt, hiszen ha károsítja a vesémet, az a babámra is kihatással lett volna.

– Volt még valami a szülés előtt, ami problémás volt számodra?

– Az egészségügyi helyzetem miatt programozott császárom volt, vagyis konkrétan előre megvolt az időpontja a babám születésének. Könyvet olvastam a témáról, hogy felkészüljek a babám érkezésére, és a neten is körülnéztem emiatt, de úgy éreztem, ez nem elég. Mivel a babám jólléte múlt rajta, és féltem a császártól, mert nem tudtam, mire számíthatok, szerettem volna részt venni az ingyenes szülésfelkészítőn. Jelentkeztem is rá, de mivel túljelentkezés volt, ezért csak olyan időpontot tudtak volna adni, ami már a programozott császárom időpontja után volt. Vagyis akkor már felesleges lett volna elmennem rá, hiszen addigra már túl voltam a szülésen. Ez is egy rendszerhiba, hogy nincs elég hely az ingyenes, a tb-nkért egyébként jogosan megjáró szülésfelkészítő tanfolyamokra.

– És milyen volt végül a császármetszés és a babád világra jövetele?

– Szerencsére a folyamat ezen részével semmi problémám nem akadt. Egyetlen rossz szavam sem lehet sem az orvosokra, sem az ápolókra, akik a műtőben velem voltak. Viszont a császár után néhány órával ismét problémákkal kellett szembesülnöm.

– Mesélnél ezekről?

– A császár után hat órával már felállítják az embert, el kell mennie zuhanyozni, aztán a babáért. A nővér, aki nekem segített, nagyon kedves volt, de a zuhanyzás után olyan fájdalmaim voltak, hogy képtelen voltam továbbmenni a babámhoz. A pihenőből csak visszatántorogtam a szobámba. És mivel én nem tudtam elmenni a babámhoz, csak másnap reggel láthattam őt újra, mert addig nem hozták be hozzám. Amikor pedig másnap reggel betolták kocsival, egyszerűen otthagytak minket mindenféle segítség vagy tanács nélkül.

Elméletben tudtam, mit kéne tennem, de gyakorlatban fogalmam sem volt róla, jól veszem-e fel a babámat, jól tartom-e őt, megfelelően szoptatom-e, és első gyermekes édesanyaként minden miatt aggódtam. Ami szerintem érthető.

Úgy éreztem, hogy teljesen magamra hagytak. A szobában lévő többi anyuka segített nekem végül, akiknek nem ez volt az első babájuk. Ezért nagyon hálás voltam, de ők is csak nemrég szültek, pihenniük kellett volna, a saját babájukkal foglalkozni, úgyhogy nem gondolom, hogy az ő feladatuk lett volna a nekem való segítés.

A szoptatásnál kértem segítséget egy nővértől is, mert nem tudtam, jól csinálom-e. Azt mondta, hogy mindjárt jön majd valaki, és segít. Nem jött.

– Azért a többi anyuka segítségével végül sikerült mindent rendben megoldani a baba körül?

– Nagyrészt, de akadtak problémáim. Hiába próbálkoztam a szoptatással, a babám két napig nem evett, sírva ordított, és elkezdett sárgulni. Ez utóbbi nagyon megijesztett, ezért szóltam a nővéreknek, és annyit megtettek, hogy adtak végül tápszert. Persze magamat hibáztattam, nem értettem, miért nem tudom megszoptatni.

Azt vettem egyébként észre, hogy az idősebb ápolók már nagyon ki vannak égve. Rutinszerűen csinálják a dolgukat, fáradtak. És megértem, hogy számukra unalmas naponta többször elmagyarázni ugyanazt, de nem ugyanannak az anyukának mondják el hússzor, hanem különböző anyukáknak, akik akkor hallják először az információkat. És aggódás, félelem nélkül akarják megszülni a babájukat, valamint utána gondoskodni róla.

A kép forrása: Pexels-stockfotók

– Szóval akkor semmiféle felkészítés nem volt a kórházban arra, hogyan lásd el a kisbabádat, és arra sem, hogy császármetszés után hogyan épülj fel te magad?

– Volt és mégsem. Szóltak nekünk, kismamáknak, hogy hamarosan jönnek majd hozzánk. Az anyakönyvvezető, egy szakember, aki a császárheggel kapcsolatban ad felvilágosítást, egy másik szakember, aki a szülés utáni felépülésről beszél majd, valamint egy negyedik, aki a szülés utáni depresszióról tart előadást. Plusz egy fotós, aki a babákról szeretné elkészíteni az első képet. Ez elsőre jól hangzott, de a szervezés miatt dugába dőlt az egész. Mind az öt ember egy időben jött, egy helyiségben mondták el egyszerre a mondandójukat úgy, hogy én és még egy anyuka csak körülbelül az első 15 másodpercet hallottuk, mert utána jött egy nővér, és közölte, hogy a babáinkat most azonnal át kell vinnünk oltásra. A többiek pedig végül azért nem hallották végig az előadásokat, mert vizsgálatokra vitték őket pont ebben az időpontban. Megkérdeztük, hogy nem lehetne-e várni az előadásokkal, míg visszaérünk, de azt mondták, az előadók megadott időre jöttek, megadott ideig tudnak maradni. Úgyhogy lényegében semmi értelme nem volt az egésznek. És ez sem az ápolók vagy az előadók hibája volt, hanem a szervezésé. Egyszerűen, akik megszervezték a dolgokat, nem figyeltek oda arra, hogy a kórházi vizsgálataink ne csússzanak egybe az előadásokkal, ahogyan arra sem, hogy az előadások egymás után legyenek, ne egy időpontban.

– Úgy tudom, azóta kiderült számodra, nem csak te érezted úgy, hogy magadra hagytak…

– Igen. A közösségi oldalon több anyuka leírta, hogy ugyanezeket a problémákat tapasztalta a saját szülésekor, és ugyanúgy érzett, mint én. Olyan alapdolgokat nem mutattak és tanítottak meg nekik, hogy hogyan kell pelenkázni. Vagy hogyan kell a köldökcsonkot ápolni. De például többgyerekes anyukáknál, akiknek eddig csak fiaik voltak, most viszont lányuk született, vagy fordítva, felmerült az a kérdés is, hogy mi különbség egy kisfiú és egy kislány ellátása között? Mert vannak különbségek abban, hogyan kell ápolni az intim területen egy fiút és egy lányt, mire kell figyelni, mik okozhatnak problémát, és hasonlók.

Egyetlen negatív kommentet kaptam a témában. Egy hölgy azt írta, hogy nem tudja, mit várok az egészségügyi dolgozóktól. Kétségbe vonta az anyai ösztöneimet, és felhozta, hogy ha meg akarom tanulni a babámról való gondoskodást, akkor léteznek képzések a környéken, ahol lakom, sőt online képzések is. Igen ám, de azok fizetősek. És ha ki is tudnám fizetni ezeket esetleg, akkor is, megint csak olyasmiért fizetnék, aminek az alapellátás részének kéne lennie a tb-mért cserébe.

– Mi az a három dolog, amin szerinted a legsürgősebben változtatni kéne az egészségügyben a terhesség és szülés alatti, valamint a szülés utáni dolgokban?

– Az első, amit mondanék, a legalapabb dolog szerintem: a kommunikáció és a türelem. A kismamák, frissen szült anyukák hormonjai amúgy is felborulnak, aggódnak a gyermekük miatt, a szülés miatt, minden miatt, van, aki érzékenyebb ebben az időszakban, de ez teljesen normális. És ezt a szakembereknek, a védőnőtől az orvosokon át a nővérekig mindenkinek figyelembe kéne vennie. Jó lenne, ha nem kezelnék félvállról a kismamákat, megadnák az alapvető tiszteletet nekik, mindenről rendesen tájékoztatnák őket, hiszen a saját és a babájuk testéről, egészségéről, életéről van szó.

A második a higiénia, ami egyébként most már kicsit jobbnak tűnik, de azért még mindig akadnak hiányosságok. Az adott kórházban, ahol szültem, például császárosként nagyon rossz volt, hogy a vécén nem volt kapaszkodó, aminek a segítségével könnyebben és fájdalommentesebben felállhat az ember. Nem volt meleg víz a zuhanyzóban, és úgy volt kialakítva, hogy kifolyt a víz. Légkondi a mi szobánkban volt, de csak nappal ment, este pedig a hat ablakból csak egyet lehetett kinyitni, a többi be volt zárva, és a nővérek nem tudták, hol a kulcs. Egy ötágyas szobában voltam, szóval öten voltunk összezsúfolva egy levegőtlen helyiségben, plusz a babák. De mi még szerencsések voltunk, mert tudom, hogy volt olyan szoba, ahol egyáltalán nem volt légkondi sem.

A harmadik, hogy nagyon át kéne szervezni a védőnői szolgálatot. És nemcsak a kismamák és a babák miatt, hanem a védőnők miatt is. Én semmiért nem hibáztatom őket, mert érthető, hogy fáradtak, túl vannak terhelve, és szükségük lenne pihenésre. Épp ezért több védőnő kéne egy kerületbe, de jelenleg nemhogy kerületenként nincs egy, hanem egyetlen védőnő több kerületet visz egyszerre.

Említhetek még egy fontos dolgot?

– Persze, nyugodtan mondd csak!

– A gyakorlat. Az embernek hiába mondják el elméletben nagyjából, hogy mit hogyan csináljon, hiába olvas erről könyveket, néz a YouTube-on videókat, akkor sem biztos, hogy gyakorlatban képes lesz majd végrehajtani a dolgokat, ha rendesen odafigyelt és utánanézett.

– Ez olyan, mintha valaki elmondaná neked a KRESZ-t, és hogy hogyan kell vezetni, aztán mindenféle gyakorlás nélkül beültetne egy autóba, hogy mehetsz, ég veled?

– Pontosan. Szükség lenne rá, hogy az első karba vételnél, az első szoptatásnál, pelenkázásnál és egyéb első dolgoknál ott legyen egy nővér vagy bármilyen szakember az első babás anyukák mellett, hogy ténylegesen, a gyakorlatban megmutassa, mit hogyan kell jól csinálni. És jó lenne, ha az ingyenes, tb-alapú szülésfelkészítő tanfolyamból is indulna elég, hogy mindenki időben, még a szülése előtt bejuthasson rá.

– Van esetleg még valami, amit elmondanál nekünk?

– Csak megismételném, hogy nem azért adtam ezt az interjút, hogy bárkit is leszóljak, kellemetlen helyzetbe hozzak. Egyszerűen csak úgy vélem, hogy a tb-nkért cserébe teljes körű ellátást, kellene kapnunk. És azt remélem, hogy esetleg az interjú eljut olyan emberekhez, akik döntéshelyzetben vannak, és pozitív irányban változtathatnak a helyzeten, megszüntethetik a jelenlegi hiányosságokat.

– Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat, gondolataidat és érzéseidet. – Én is köszönöm az interjút, és hogy meghallgattál.

– Én is köszönöm az interjút, és hogy meghallgattál.

A szépirodalmi nyelv és stílus elbírja a dinamikus és fordulatos, modern történetalkotást – Interjú Szép Zsolt íróval

Szép Zsolt Kárpát walzer című regényét a Blogturné Klub egyik turnéjának keretében volt szerencsém olvasni, és a történet azonnal megfogott magának. Történelem és fantasy, kaland és romantika, szépirodalmi stílus és fordulatos cselekmény. Minden, amit egy könyvmoly csak kívánhat magának. Annyi gondolatom és kérdésem támadt olvasás közben, hogy úgy éreztem, muszáj feltennem őket az írónak. Szerencsére igent mondott az interjúfelkérésemre, így most ti is ízelítőt kaphatott a Kárpát walzer világából.

1. A Kárpát walzer az első megjelent könyved, de gondolom, nem az első írásod. Mikor kezdtél késztetést érezni arra, hogy író legyél?

Bármilyen furcsán is hangzik, nem áll mögöttem nagy írói múlt. Ami a szerencsém volt, vagy ma már úgy fogalmaznék, sorsszerűség, hogy egy remek, minden minőségben kielégítő baráti társaságot tudok a hátam mögött. A családom után ők a második, semmivel össze nem mérhető ajándékok az életemben. Barátok, szinte testvérek, hatan, lassan negyed évszázada.

Hogy honnan indult az írás? Ebből a betonkeménységű alapokon nyugvó társaságból. Az első magok akkor lettek elültetve, amikor tizensok évvel ezelőtt az egyikünk kitalálta, hogy egy általa meghatározott szóra írjunk rövid írásokat. A kulcsszó lehetett tárgy, fogalom, bármi, ami jött, a lényeg, hogy az írásban meghatározó szereppel bírjon. Mindenki lelkesen teljesítette a feladatot, majd felolvastuk egymás előtt a végeredményt. Megbeszéltük, kielemeztük, értékeltük és élveztük egymás kreativitását. Az ötletnek akkora sikere volt, hogy ezt a „belső pályázati kiírást” továbbiak követték. Az első értékelhető novellám is ekkor született, Artúr királyról, és az Excaliburról szólt. Később egyikünk össze is gyűjtötte az írásainkat, betördeltette, kinyomtatta és karácsonyi ajándékként most mind a hatunk polcán ott pihen. A mai napig szeretettel lapozom át ezeket a korai zsengéket. Hihetetlenül felemelő érzés volt kézbe fogni, ahogy az is, hogy egy ilyen közösség tagja vagyok, ahol az írásnak, mellette persze az olvasásnak ennyire fontos szerepe van. Fantasztikus emberek.

A következő írásom egy középkorban játszódó, amolyan rejtői kaland lett, ekkor jöttem rá, hogy soraimmal meg tudom nevettetni az embereket. Ezzel a novellával egyébként vannak még későbbi terveim. Egyik barátunk születésnapjára készítettük, a rá jellemző, vagy valamilyen szempontból vele párhuzamba állítható néhány oldalasokat. A végeredmény egy parádés repertoár lett. Betördeltem, kinyomtattam és készült belőle egy személyre szóló, egyedi ajándék, egy kis újság. Én egy kalózos, banditás, brigantis és erősen humoros novellát alkottam, amolyan „blöff”-ös stílusban.

A harmadik és egyben mindent megváltoztató mérföldkő azonban az a sci-fi novella lett, ami egy japán pilótanőről szólt, és amelyet gyors egymásutánban további kettő, jóval vaskosabb folytatás követett. Milyen meglepő, itt már nő a főhős! Összefűzve kisebb könyvnek is elmennének, ott hevernek ma is az íróasztalom fiókjában. Emlékszem, még egy a japán kultúrában járatos tanárral is átnézettem. Áttörő sikere volt, mind a családom, mind a barátaim, mind a szakmai lektorom körében. Ez a három írás már erősen magán viselte azokat a jegyeket, amelyek mentén a nemrégen megjelent első könyvem íródott. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor rájöttem, az írás az életem és ekkor határoztam el, hogy lefektetem az első regényem alapjait, ami még akkor nem is Kárpát walzer volt. Mata Hariról próbáltam írni, vagy egy cyberpunk főhősnőről, utóbbi jobban tetszett, folyamatosan e között a két ötlet között csapongtam, ám néhány nap alatt tudatosult bennem, számomra a Reformkor, a 48-49-es Függetlenségi Háború és a Monarchia az igazi írói játszótér. Így született egy Trinity helyett Körmöczi Zsuzsanna, a high-tech autót pedig lecseréltem elegáns hintóra.

2. A regényed az 1873-as évben játszódik főként, de nem történelmi regény, hanem történelmi alapokon nyugvó, felnőtteknek szóló fantasy. Miért pont ezt a korszakot választottad, hogy elmeséld a történetedet?

Eleinte a filmek gyakoroltak rám nagy hatást. Ma is tisztán emlékszem az első sorozatra, ami teljesen magával ragadott, a BBC Büszkeség és balítélet feldolgozása Colin Firth főszereplésével, majd nem sokkal később Henry Fonda és Audrey Hepburn játszotta Háború és béke, illetve még véletlenül sem hagynám ki a legnagyobb ihletést, Coppola Draculáját. Magával ragadott ez a viktoriánus korabeli rémtörténet. De, hogy magyar klasszikusokat is említsek: A kőszívű ember fiai és Az arany ember. Imádtam ezeket. Már akkor éreztem, ez az én világom, amely mágnesként húz és vonz magához.

Az 1873 mindig is világítótoronyként fénylett előttem, ez egy érdekes metszéspont számomra, rögtön kiszúrtam magamnak a dátumot. Pest, Buda és Ó-Buda egyesül, megszületik a főváros, átadják a vasútvonalat a tenger felé, karnyújtásra kerül Fiume (micsoda Ó-város, gyönyörű) és valahol az általam kedvelt időszak elején fekszik. Az ország polgárosodik, a vasút egyre több helyre ér el, mégis, a vidéken, az erdők mélyén még ott a tündérvarázs és a misztikum. A gép és a mítosz még kellő egyensúlyban van, talán ekkor utoljára.

Hihető a bűbáj, a mágia, a mese, a babona, az idős asszonyok tollfosztáskor előadott furcsa históriái. Már vannak lőfegyverek, de még létezik a kard. Él a becsület, az adott szó, meghallgatjuk a vének bölcselő szavait, és szájtátva csodálkozunk rá az általuk feltárt világokra. Gyalog korzózunk, lovon és hintón járunk, de a vasútállomásokon már ott pöfög a felfűtött gőzmozdony. A mezőgazdaság mellett megjelenik az ipar, az arisztokrácia, a nemesség és a parasztság mellett pedig a nagypolgárság, a bankárok, az iparos, a kereskedők, az állami alkalmazottak, és a munkások. Mi jobb díszlet kellhet ennél?

A regényemben előfordulhatnak túlzások, de ez egy kitalált univerzum, mégis a megtörténthez képest egy nagyon csekély mértékben eltérő, alternatív valóság. Annyira, hogy szinte egybeforr, ám a célom ez volt. Egy közeli, milliméterre futó párhuzamos világ, ahol a képzeletem meglódulhat, az olvasó mégis könnyen tudja értelmezni. Ha ma végigsétál Budapest egyes részein, vagy elmegy Fiumébe és körbenéz, akkor döbbenten csodálkozik: „jé, ez itt történt”. Remélhetőleg kicsit borzong is, mert annyira fedi a regény a valóságot. Egy romantikus, idealista, ugyanakkor vészjósló és komor világot képeztem le a dualizmusból.

3. A helyszínek, öltözékek, a karakterek beszédmódja és viselkedése jól visszaadja az adott korszakot. Sokat kutattál, hogy hiteles hátteret adj a történetnek? Mi volt a legérdekesebb dolog, aminek utána kellett nézned?

Köszönöm az észrevételt. Igen, volt kutatómunka, igazából fiatalkorom óta próbálom értelmezni az időszakot. Mióta az eszemet tudom igyekeztem mindent elolvasni, megnézni, ami a korszakhoz köthető. Társadalom, politika, történelem, közlekedés stb., a lista végtelen hosszúságú. Lehetett száraz, tényszerű anyag vagy könnyedebb, érdekesebb, izgalmasabb, igyekeztem mindent magamba szívni. Persze, akkor még sejtésem sem volt, hogy ennek ilyen haszna lesz a későbbiekben.

Nem vagyok történész, sokszor úgy voltam a talált dolgokkal, hogy használom, de előfordult, hogy egyszerűen átléptem a valóság korlátain, hiszen íróként egy fikciós világot teremtek, amely megenged némi szabadságot. A regény nem tudományos munka, publikáció, miért ne szegjek szabályt, ha azt a mesém vagy az akaratom úgy kívánja. Persze egy ilyen munkát nem győztem volna egyedül. Sok segítséget kaptam mindenfelől, főként Lendvai Ancsi barátomtól (ő a kezdeti szöveggondozásban is aktív szerepet vállalt) és Babucs Zoltán hadtörténésztől, akit a huszárság és az 1848–49-es magyarországi események hű krónikásának tartok. Előbbi a társadalmi szokások és a divat tekintetében nyújtott segítő kezet, utóbbi a történelmi háttér, a viseletek, a szóhasználat és a már említett huszárság szempontjából terelgetett a helyes irányba. Ez a könnyűlovas fegyvernem egyébként visszatérő elem lesz a regényfolyamban, sok fontos és meghatározó cselekmény kapcsolódik még hozzá a későbbiekben. Imádom a huszárokat, kiváltképp a nádorokat! Elsőként a Háry János c. animációs film fertőzött meg, majd A kőszívű ember fiai, legvégül a teljesen realisztikus 80 huszár, amely nagyon hitelesen ábrázolja ezeknek a hős katonáknak a vívódásait, kétségeit, hősiességét, hűségét és a hazáért dobogó nemes szívüket. Arnót harcos, lovagias, nemes és becsületes személye tőlük eredeztethető.

Hogy mi volt a legérdekesebb? Talán az, amely a legnagyobb döbbenetet is okozta számomra, mégpedig a császári-királyi pár magánélete, ha létezik egyáltalán ilyesmi egy uralkodócsalád esetében. Amikor még nem mentem utána nagyon a dolgoknak, egy idilli kép élt bennem róluk, hogy Ferenc József császár és Erzsébet császárné kéz a kézben éltek boldogan. Szerelem, andalgás és az uralkodás mindennapjai. Megjegyzem erre rátett egy lapáttal az a 60-as évek környékén készült Sissi-trilógia, ami a valóságot egy negédes, szirupos köntösbe öltöztette. Rosemarie Albach, vagy ahogy a nagyközönség ismeri, Romy Schneider, később komolyabb összegekért sem volt hajlandó folytatni a trilógiát, ám micsoda fricska a művésznőtől, 1972-ben, a Ludwig c. filmben mégis eljátszotta a császárnét. A film és azon belül Schneider remekül formálta meg mind belbecs, mind külcsín tekintetében egyaránt a kor legvonzóbb és egyik leghatalmasabb asszonyát. Erzsébet királyné legendásan szép volt és gyakran magányos is, boldogtalan, sokat utazott és gyakran távol járt az udvartól és a férjétől. Amikor jobban a dolgok mélyére néztem, megdöbbentem. A császárnak voltak házasságon kívüli nőügyei, nem is egy, és volt, amelynek létrejöttében még a felesége is segédkezett. Ez később még előkerülhet a sagában, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet.

4. A regényed különleges, mert a szép- és a szórakoztató irodalom elemeit ötvözi. Nyelvileg simán megüti a szépirodalmi szintet, viszont a cselekmény pörgős, izgalmas, a karakterek érdekesek. Így a történetet azok is élvezni tudják, akiktől a szépirodalom kissé távolabb áll, és azok is, akik nem preferálják a szórakoztató irodalmat. Miért döntöttél úgy, hogy a szép- és szórakoztató irodalom határterületét választod? Ösztönös vagy tudatos volt?

A Kárpát walzer világa valódi dualizmus. Magyar és osztrák, mágikus és realisztikus, pozitív és negatív, fény és sötétség, felsőbb és alsóbb síkok, végig két szélsőséges határ között egyensúlyoz, így utazik az olvasó ebben a furcsa kohézióban, a valóság és misztikum közös mezsgyéjén. Tudatos választás volt az első pillanattól kezdve, mert mindkét tábornak szerettem volna bizonyítani, kedvezni, hogy ez működhet egyben is. Megmutatni, hogy a szépirodalmi nyelv és stílus jól elfér az akció mellett, elbírja a dinamikus és fordulatos, modern történetalkotást. A kezdetektől úgy írtam a Kárpát walzert mintha egyszerre lenne regény és sorozat. Legalább annyi film inspirált írás közben, amennyi könyv. Aki olvassa, olvasta, az tudja, sok vágással dolgozom, már ha mondhatunk ilyet egy regény esetében. Szerettem volna elérni, hogy Jókai és Krúdy találkozzon a Guy Ritchie féle Sherlock Holmesszal, Coppola Draculájával, vagy Martin Trónok harcával. Egyszerre akartam megnyerni a Monarchiát a maga társadalmi szabályaival, eleganciájával és romantikájával kedvelő korosztályt, illetve a gyors és robbanékony akciófilmeken, váratlan csavarokon nevelkedett, jellemzően filmeken szocializálódott fiatalabb korosztályt.

A könyv fonala olyan feszes, mint a damil. A regény már az elejétől fogva tartogat meglepetéseket, de eleinte egy széles és terebélyes folyóra hajaz, amely méltósággal, lassan hömpölyögve mozog, bár már itt is több helyen fodrozom a víz felszínét. Innentől folyamatosan szűkül, gyorsul és nagyjából felénél szűk szélességet vesz fel, irama fékeveszetté válik és kapaszkodni kell. Kanyargós lesz, sziklákkal tarkított és veszélyes, itt kezdődik az igazi vadvízi evezés. Ezt a kevert stílust pedig végig fent kellett tartanom, hiszen több mint 2 millió karakteren keresztül mesélem az olvasónak a Kárpát walzert. Lapok széléig kihúzott sorok, vékony papír, majd 700 oldal, ez nem egy megúszós darab. Nem fukarkodtam a változatos történetekkel és a hangulatteremtéssel. Akár három átlagos könyvet is kitenne a regény. Erről eszembe jutott valami: a kész kézirat méretét meglátva hosszasan tanakodtunk, ebből bizony húzni kellene. Egy hét elteltével mindössze egy árva bekezdéstől sikerült megválnom fájdalom nélkül, minden másra szükségem volt. A karakterszámláló szinte meg sem rezdült.

5. Több karakter is saját fejezeteket kap a könyvben, amelyekből megismerhetjük a múltját és a jelenét is. Nemcsak a pozitív, de a negatív szereplők is saját hangot kapnak ezáltal, amelynek köszönhetően jobban megismerhetjük őket. Őszintén szólva, én kifejezetten odavoltam a negatív karakterek fejezeteiért, mert érdekelt, mitől lettek gonoszak, milyenek voltak korábban. Rudner Edmond fiatalkoráról kifejezetten izgalmas volt olvasni. Neked melyik karakterről volt a legérdekesebb írni?

Úgy gondolom a klasszikus értelemben vett negatív hős – bár szomjazzuk az igazságérzetünknek megfelelő boldog végkifejletet: a jó elnyeri méltó jutalmát, elnyeri a királylány kezét, megkapja a fele királyságot (csak, hogy az engem is inspiráló népmesékből idézzek) és bezsákolja a méltató szavakat, az elismerő tekinteteket és a kincseket, a gonosz pedig természetesen élete végéig bűnhődik – mindig szórakoztatóbb. Ezek a karakterek meglépik azokat a dolgokat, amiket mi nem merünk, felvállalják a konfliktusokat, amelyek számunkra kínosan kényelmetlenek és mondanak olyanokat, amelyekre mi csak pironkodó orcával gondolunk és elfojtunk odalent valahol a lelkünk mélyén. Az úgynevezett negatív hősöket nem kötik gúzsba a társadalmi konvenciók, a törvények, az illik-nem illik, és azt csinálják, amit a céljukért tenniük kell, vagy mert csupán csak kedvük szottyan hozzá. Egyszerűen fogalmazva szabadok, amilyenek mi is szeretnénk lenni. De hogy a kérdésedre konkrétan is válaszoljak, igen, szerettem Edmond fejezetét. Lehetőségem volt megmutatni, hogy a rossz nem azért rossz, mert annak született, hanem azért vált azzá, mert a körülmények ilyenné formálták. Edmond történetét olvasva kirajzolódik előttünk életének minden fontosabb mérföldköve. A szándék eleinte megvan benne a jobbulásra, ám sokszor rosszul dönt, vagy nem a megfelelő tanácsokra hallgat, meg a környezete sem a legmegfelelőbben működik. A Kárpát walzer világa pedig kíméletlen, bárhogy dönthetsz, viszont fizetned kell, vállalnod a felelősséget és ennek gyakran fájdalmas az ára. Ezért rajongok a Trónok harca első könyveiért és vele együtt az első néhány évad filmjeiért is. Martin a megfelelő módon kezelte hőseit: bárhogy dönthetnek, de annak kihatása van a jövőjükre. Valami hasonlót akartam teremteni, ahol nincs valaki csak azért egy sérthetetlen burokban, mert ő a főszereplő.

6. Az egyik pozitív főszereplőd Körmöczi Zsuzsanna. Az ő karaktere is izgalmas volt, mert hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül. Naiv, az adott kor elvárásainak mindig megfelelni akaró nevelőnőből az őt ért nehézségek és szörnyűségek hatására igazán erős személyiség válik. Férfi íróként nehéz volt így kidolgozni egy női karaktert? Mi segített, hogy ennyire hitelesen beleláss a női lélekbe?

Zsuzsanna a mindenem, az ő karaktere a forrás, amelyből a Kárpát walzer szárba szökkent és elindult, belőle eredeztethető minden más történet. Rajongok érte. Amikor megírtam az Erényes (a könyvben második, az írás tekintetében a legelső) fejezetet elégedett voltam, megteremtettem azt a karaktert, akit látni akartam. Ő lett a kihívás, mert az alapkoncepcióm szerint egy női főhősben gondolkoztam, aki irtózik a változástól, a kalandoktól, a bizonytalanságtól, a kockázatoktól és mindentől, amely ezeket hordozhatja magában. Ő kiszámíthatóságot akart, nyugodt és egyszerű életet, rajongott a „röghöz kötéshez”. Teljes részletességgel formáltam meg, majd kétoldalas leírásom van arról, hogy hogyan néz ki, mihez ért, milyen tulajdonságai vannak (külső-belső), rossz szokások, háttér, mit szeret, mit nem szeret stb. Ezután pedig adott lett a kemény feladat: értelmes és reális motivációkkal tegyem őt egy fantasy kalandregény hősévé. Sok munkám volt ezzel, viszont rengeteg élvezetes szituációt kaptam cserébe. Egyik kedvencem, amikor Iwo a segítségére siet a vonaton. Zsuzsannának, bár még nem tudja, hatalmas ereje van és nagy a teherbírása, csak egyszerűen nem szereti a kihívásokat. Sajnos a Kárpát walzer nem hagyott számára választási lehetőséget. Zsuzsanna tisztában van vele, hogy mit akar és az pont szöges ellentéte annak, ami körülötte és vele történik. Nem akarja, mégis a nyakába kapja, de ha már belecsöppent, akkor az alsó ajkát beharapva végigcsinálja, amit kell.

Arnót, például önként vállalta a nehézségekkel tarkított sorsát, Iwo meg csak sodródik, idomul, fittyet hány mindenre, mindenben a jót látja, mentalitása „a szakítani az élet gyümölcseiből”. Zsuzsanna a harmadik típus, aki eleinte árral szemben úszik.

A kérdés egyébként nagyon jó, már pedzegették néhányan. Meglehetősen intuitívnak és empatikusnak tartom magamat, nagyon át tudom érezni a dolgokat, vagy más emberek sorsát, ez jól láthatóan visszaköszön a regény soraiból is. Azt hiszem a női lélek megértése egy velem született adottság. A lényeg a tisztelet, ezt alap komponensnek tartom, és a beszélgetések, illetve, hogy meghallgassuk és megértsük őket. Szerintem ezek a megfelelő kulcsok. Ha nem csak saját magunkra figyelünk, vagy a vágyainkra – ez egyébként sok más vonatkozásban is igaz - hanem rájuk, akkor nem lesz gond az összhanggal. A nő finom hangszer, értő kézzel kell bánni vele, mert elég egy durva mozdulat és a húr elszakad.

Amit szintén jó ötletnek tartok ezzel kapcsolatban, hogy nőkről szóló könyveket kell olvasni, egy írónő tollából.

Nem véletlen, hogy a Kárpát walzerben mindkét főhősöm nő. Mindkét oldalon, pozitív és negatív, erős nők helyezkednek el. Tisztelgek előttük.

7. Sok történetben a szereplők lelki változásait más, hozzájuk közel álló karakterek váltják ki. Általában egy szerelem vagy a szülői ráhatás (legyen pozitív vagy negatív) az, ami változást hoz egy-egy karakter személyiségébe, életébe, sorsába. Te viszont a testvéri kapcsolatot hoztad be a történetbe ebből a célból több szereplőnél is. Van, akit a testvérével való történések a rossz, és akad, akit a jó útra tereltek. Miért pont a testvéreket emelted ki a történetben? Van testvéred és fontos számodra ez a rokoni kapcsolat, vagy csak valami mást akartál a változások okaként behozni a történetbe, mint a legtöbb író?

Igen, szándékosan választottam a testvéri kapcsolatokat. Úgy gondoltam, hogy a karaktereim drámái és a személyes történetei akkor lehetnek igazán erősek, ha feszített érzelmi környezetbe helyezem őket és mi lenne erre a legalkalmasabb, ha nem a családi. Érzékletesebbek ezek a helyzetek, hiszen itt a vér kötelékét befolyásolják vagy kockáztatják a szereplők, akár nemes, akár nemtelen irányba. Így tudják a regény sorai a legerősebb hatásukat kifejteni. A szülő-gyermek viszonyt már egy kissé lerágott csontnak éreztem, ezért én a testvéri kötelékek mellett tettem le a voksomat.

Van testvérem, egy húgom, sikerült őt is meglepnem azzal, hogy megszületett a regény, a Kárpát walzer. Gyerekkorunkban megvoltak a klasszikus ellentétek, amik egy húg és báty, fiú és lány között feszülhettek, de idővel sok érdeklődést mutatott a mesék, a fantasy irányába és ez elsimította ezeket a fiatalkori viszályokat. Sok dolgot átéltünk, amely erősített a kötelékünkön. Egy kedves teremtés, nagy rajongó, drukkol ő is a könyvnek.

8. A történet elpusztítandó gonosza, a Lúdvérc, aki egy embernő testébe bújva próbál kaput nyitni az emberek világába a legfőbb gonosznak, akit szolgál. Rengeteg mitológiai lényről születtek már regények, te hogyan választottad ki közülük a lúdvércet a történetedhez? Alapból róla akartál regényt írni, és köré építetted fel a sztorit, vagy előbb megvolt a fejedben a cselekmény és utólag kerestél hozzá egy mitológiai lényt, ami belepasszol abba, amit kitaláltál?

Először egy romantikus történetet készültem írni. Sorrendben a legelső elkészült fejezet az Erényes volt. Jól sikerült, volt benne ív, kellő dráma és feszültség. Önálló történetként is megállta volna a helyét. Erre egyébként később is törekedtem, mármint hogy filmszerű epizódokat alkossak. Ezután írtam meg a Dezertőrt, mert engem is érdekelt, hogy ki az a két megmentő férfi, akikkel az Erényes végét zárom. Amikor ez a kettő elkészült, akkor jutott eszembe, hogy kibonthatnám Edmondot is, mert látni akartam, hogy hogyan jutott abba az állapotban, amilyenben az Erényesben találtuk. Az ő fejezetébe, nem tudom milyen oknál fogva tettem be egy hátborzongató epizódot, ami a fiatal korának egy részét tárja elénk és a végeredmény meggyőzött. Ekkor döntöttem úgy, hogy a Kárpát walzer a misztikus kalandregény irányába fut tovább. Itt viszont elkezdtem játszani a meglévő három fejezettel, mert jobban jött ki a ritmus, ha a Hitványt, Edmond fejezetét beillesztem az Erényes és a Dezertőr közé másodiknak. No, igen, de már hetven oldalnál tartottam, 11-es betűmérettel, A4-es lapon, kellett valami előzmény. Valami rövid, valami ütős, ami letaglózza az olvasót, amellyel végképp a rabommá teszem. Így született meg az első, alig pár oldalas fejezet. A visszajelzésekből tudom, jól csináltam, mert sokkoló. Így lett az I. fejezet, a Lúdvérc.

Már régebben hallottam és olvastam róla, de folyton valami nevetséges szárnyas jutott eszembe. Kicsit elgondolkoztam és újraformáltam a saját képemre, ahogy sok más, a magyar hiedelemvilágban előforduló teremtményt is. Bár az eredete szláv, onnan került magyar környezetbe, viszont jól illeszkedett a mesébe és kapcsolni tudtam a tündérekhez is. Ennek hatására rendeződött a regény végső formája, mert beugrott, hogy miképpen fogom befejezni, illetve vett új irányt, immár másodszorra a történet, hiszen erre szerettem volna kifuttatni a regényemet.

9. Elég vastagra sikerült a Kárpát walzer, gondolom, jó sok időbe telt, míg megírtad a történetet. Milyen érzés volt, amikor kitetted a végére az utolsó pontot? Hogyan sikerült kiadatni a regényt?

Az első megpróbáltatás a regény befejezése volt. Nemrégen olvastam egy cikket a Havas Jont megformáló színészről, Kit Haringtonról, hogy rehabilitációra járt a sorozat befejezése után, annyira összeforrt a személyisége a szerepével. Amikor megírtam a Kárpát walzer utolsó fejezetét, hasonlókat éltem át, valóságos depresszióba estem. Mindaddig Zsuzsanna, Iwo, Arnót vagy bármelyikük, része volt az életemnek. Amikor végeztem a munkámmal, alig vártam, hogy a laptopot kinyitva megnyissam a regényemet és újra csak figyelhessem, „papírra” vethessem, hogy az általam kitalált mesében ők, a szereplőim, a nagyon közeli barátaim, miképpen viselkednek, hogyan reagálnak. Ha egy író átérzi a saját történetét, már pedig csak akkor válik hitelessé az alkotás, kőkemény függőség alakulhat ki benne. Az élet egyik legszebb szenvedélye.

Mellette még ott volt az az érzés is, hogy a regényt olvasni fogják. Nem csak az ismerőseim, hanem bárki és én ott állok kitárulkozva a kivilágított színpadon. Na, ez sokkolt csak igazán! Szerencsére a párom, a feleségem végig mellettem állt. Amikor elborított az őrület, ő mindig racionális maradt és minden támogatást megadott, amit csak ember adhat. Ő az, ami én soha nem vagyok: tényszerű, két lábbal a földön álló, realista ember. Mindig kész ötletei és megoldásai vannak, ha nem az írásról van szó. Az megmaradt az én asztalomnak. Ezekben az időkben talán jobban hitt bennem, mint ahogy én magamban. Igazi ajándék ő, a Kárpát walzert ilyen szempontból neki köszönhetik az olvasók, ahogy Bernadettet is, az igazságost, az egyensúlyra törekvőt.

Barátaimtól születésnapi ajándékként kaptam egy kurzust a Magyar Íróképzőben. Befizettek a néhány napos kezdő képzésre. Itt ismertem meg Zsiga Henriket, akitől nagyon sok hasznos dolgot tanultam a tudatos írásról és minden olyan dologról, ami fontos lehet egy kezdő írónak. Finoman pedzegettem neki, hogy van egy nyers kéziratom, őt is megdöbbentettem a 2 milliós karakterszámmal, de amint beleolvasott, biztatóan nyilatkozott. Ezután nem sokkal később jött a haladó kurzus, a zsigereimben éreztem, hogy ott kell lennem és nem csalódtam. A szándékom tovább acélosodott: minden vágyam, hogy a Kárpát walzer napvilágot lásson. Így kerültem a Kalliopé kiadóhoz, aminek akkor még Henrik volt a tulajdonosa és elkezdtük a közös munkát. Nem volt egyszerű menet. Lektor, majd korrektúra, egy kötet legyen a könyv, vagy kettő, hogy nézzen ki és mit mutasson a borító. Legalább akkora munka volt, mint a könyv megírása, ha nem nagyobb. Magán a könyv címén háromnegyed évet gondolkoztam. Például olyan veretes latin címeket is kitaláltam, amelytől valószínűleg az olvasó rettegve engedné el a művet. Szerintem a legjobbat ötlöttem ki, Kárpát, mert a helyszín és a magyarságunk tükre, illetve walzer (szándékosan dupla v, egyedinek érzem), amely a dualista szerkezetre hajaz. Volt még egy alcím is, de szerencsére Henrik lebeszélt. Így lett jó, ahogy van.

Közben haladtunk előre, zajlottak az események és történt egy tulajdonosváltás a kiadónál. Most Ernával, egy kedves hölggyel dolgozom együtt. Henrikkel továbbra is megmaradt a jó kapcsolatom, olyannyira hogy az első nyilvános szereplésem a június végi Magyar Íróképző táborában zajlott le, itt estem át a tűzkeresztségen. Innen is újfent köszönöm Zsófinak és Henriknek a meghívást és a lehetőséget! Ez egy vidám, kreatív és nagyon hasznos alkotói tábor, ahová a kurzust elvégzett hallgatók jönnek össze egy könnyed, de munkával tarkított néhány napra. Beszélgettünk a könyvemről, elmondtam a tapasztalataimat, bizalommal és szeretettel fogadtak, én pedig jól éreztem magamat. Segítőkész és nyitott közösség.

10. A Kárpát walzer egy sorozat első könyve. Hogy haladsz a folytatással, tudni már esetleg, hogy körülbelül mikor vehetjük a kezünkbe?

Ahogy azt te is tapasztaltad, a Kárpát walzer világa egy nagyon összetett univerzum. Minden és mindenki, mindennel és mindenkivel összefügg. Bemutatkozott néhány meghatározó szereplő, sok mellékszereplő és megannyi epizodista, akik mindössze egy-két fejezetben, vagy csak pár bekezdés erejéig szerepeltek. Elárulhatom, többségüknek komoly szerepe van a történetben. Ez egy nagyzenekari mű, ahol nem két vonós van, hanem csak a hegedűből majd tucatnyi, és akkor még nem beszéltem a brácsákról, csellókról, nagybőgőkről. A szimfonikusok tele fúvósokkal – fuvolák, klarinétok, fagottok, kürtök, trombiták -, ütős hangszere­­ken játszókkal – pergődob, üstdob stb., és a háttérben ott van valahol a cintányéros is, aki lehet, hogy mű alatt csak egyszer csapja össze a hangszerét, de annak pont akkor és ott lesz a szerepe és az ideje. Biztos érted, hogy mit szeretnék érzékeltetni. Nagy munka az én szerepem is, a karmesteré, hiszen most nem egy regényben kell gondolkoznom, hanem egy hosszabb szőttesben, több könyv egybefüggő egységében.

A folytatás elkezdése előtt szeretnék minden szálat biztosan a kezemben tartani, hogy merre és hogyan akarom kibontani és folytatni a világomat. Az egész folyam legvégén kezdtem, a saga lezárásánál és onnan építettem visszafelé a szerkezetet, a most megjelent Kárpát walzer végéig. Eddig csak vázlatok voltak, de most pontosan és precízen elkészítettem egy hatalmas, a kronológiai sorrendnek megfelelően felépített idővonalat, csak éppen hátulról. Melyik szereplő, kivel, hol, mikor és miért találkozott, mik a történet- és sorsfordító, drámai pontok.

Az idővonal kiterítve egy méter magas és négy méter széles, úgy gondolom, ez mindent elárul róla. Függőleges tengelyen a szereplő, vízszintesen az események, cselekmények.

Írni majd a kronológiai sorrendnek megfelelően fogom, de a struktúrát a záró ponttól alapoztam meg. Egy ilyen terjedelmű írás nagyon tudatos szerkesztést igényel, hogy jó legyen a ritmus, feszes maradjon a történet, mert sok a karakter, ugrások vannak előre, hátra, észnél kell lenni. Elég néhány rossz bekezdés vagy oldal, máris érthetetlenné vagy unalmassá, a legrosszabb esetben mindkettővé silányul a történet. Ami pedig a legeslegfontosabb: a szálaknak, történeteknek és karaktereknek koppra egybe kell állniuk a nagy katarzisra, a végfináléra az utolsó, befejező könyvre. Arról pedig szót sem ejtek, hogy mennyi karakter okozott már eddig is meglepetést, (mint pl. Antónia vagy Daróc) és lépett lázadóként az elképzelésemtől homlokegyenest eltérő útra. Készen kell állni a spontán improvizálásra is.

Nagyon remélem, hogy jövőre meg tudom lepni a Kárpát walzer utazóit egy újabb darabbal. A világ még csak most nyílik ki a közönség előtt, csak az első felvonást látták, a dereka csak ezután következik, és minél hamarabb meg szeretném osztani az olvasókkal.

11. Addig is el tudsz árulni némi kis spoilermentes infót arról, hogy mire is számíthatunk a második könyvben?

Természetesen. Az előző könyv szereplői már nagyon várják, hogy ismét a színre lépjenek, ők mindenképpen visszatérnek, ezen kívül előkerül a talonból néhány eddig még ismeretlen és új karakter is. De vannak, akiket már ismernek az olvasók, még ha csak felszínesen is. Emlékszünk még Lonkai Rozália kisasszonyra, a Liliomos Nőegylet árvájára, vagy Pranciskis hercegnőre? Mi szerepük van a Kárpát walzerben? Kiderül, hogy mi szerepe van a rejtélyes hadi lobogónak, amit az egyértelműen közkedvelt Iwo barátunk cipel magával, és folytatódik a Kiss-Zomboryak története is. Például bepillantást nyerünk Kiss-Zombory Andor hadnagy, Arnót édesapja életébe, amely véleményem szerint sok meglepetést tartogat a rajongók számára. De nagyobb teret kap Kalavuz Kardocsa, ahogy a vigilisták titkos rendje is. Hogy ki ellen vonulnak hadba a jó erői? Ezt még nem árulhatom el, de ahogy az olvasóim megtapasztalhatták, nem lesz egy sétagalopp.

12. Az olvasók szeretik a dedikált könyveket. Van lehetőségük esetleg aláíratni veled a saját Kárpát walzerüket valahol, valamikor?

Mindenképpen. Azok az emberek, akik bizalmat szavaztak a könyvnek, a legkevesebb, hogy viszonzásul aláírást kapjanak az írótól az első lapra. Sohasem gondoltam volna, hogy ennek ekkora jelentősége van. Az első nyilvános szereplésem, ha minden igaz, szeptember közepén lesz, Lakitelken, egy hosszabb kulturális rendezvény programpontjaként, ahová egy kedves barátom invitált meg, miután elolvasta a könyvet. Ezen kívül Ernával, a Kalliopé kiadó vezetőjével már halványan skiccelgetünk egy író-olvasó találkozót. Aki követi a könyv Facebook- és Instagram-bejegyzéseit, az pontosan értesülni fog mindenről. Egyelőre ezek a tervek erre az évre, és persze az írás folytatása – olvasni is nagyon szeretnék, csak úgy, gondtalanul –, mert a gőzmozdony száguld, egyre gyorsul az új kalandok irányába.

Nagyon szépen köszönöm az izgalmas válaszokat, és nagyon kíváncsian várom a Kárpát walzer második részét.

Ha valaki kérdez, az azt jelenti, hogy érdeklődik - Interjú Szekeres Líviával a Play nyelviskola vezetőjével

Nagy gondot okozott nekem egy évvel ezelőtt, hogy olyan angoltanárt találjak magamnak, aki megfizethető áron dolgozik, de ért ahhoz, amit csinál. Sokáig keresgéltem, és már majdnem feladtam, amikor rátaláltam a Play nyelviskolára, ahol a csoportos oktatás helyett az egyénire helyezték a hangsúlyt. Gondoltam, kipróbálom, aztán meglátjuk, és ez volt életem egyik legjobb döntése. Mert a tanárom, Szekeres Lívia, elérte azt, hogy megszeressem a nyelvtanulást, és valóban elhiggyem, hogy képes vagyok angolból középfokon lenyelvvizsgázni. Úgy gondoltam, hogy meg kell ismertetnem őt és a gondolkodásmódját minél több emberrel, szóval emiatt kértem fel egy interjúra.

A nyelviskolák általában nagycsoportos órákat indítanak, a Play nyelviskola ezzel szemben az egyéni vagy páros oktatásra fektet hangsúlyt. Miért preferáljátok ezt az oktatási formát?

Ennek számos oka van, de alapvetően azért, mert ebben hiszünk: így lehet eredményesen nyelvet oktatni, figyelembe véve az egyéni igényeket, különbségeket, célkitűzéseket. Nincs két egyforma tanítványunk, aki mindenben megegyezne, erősségekben, gyengeségekben vagy akár a nyelvtudásuk szintjében. Márpedig, ha nem azonos szinten vannak a tanulók, hatékony nem lehet a tanulás, és ők maguk sem fogják élvezni azt. Hiszen, a magasabb szinten álló folyamatosan ismétléseket hall, a kisebb tudású pedig gátlásossá válik, nem érti meg az anyagot, lemarad. Kinek kedvez ez a felállás?

Másrészt nagyon szerteágazó kéréssel és igénnyel fordulnak hozzánk, így maximális rugalmasságot kell adnunk: mind az óra időpontját, mind a felkészülés ütemét, anyagát illetően. Ezt kizárólag az egyéni oktatás képes biztosítani.

Milyen céllal fordulnak hozzátok a tanulók általában? Korrepetálás, nyelvvizsga, valami egyéb?

Rengeteg céllal! Pont ez a lényeg, szinte minden tanítványunk más miatt kezdett el tanulni nálunk. Van, aki külföldi munka előtt áll, és e miatt szeretné fejleszteni a nyelvtudását, van, aki, jobb munka reményében tanulja a nyelvet, van, akinek emelkedik a bére, ha megszerzi a nyelvvizsgát. Az egyetemistáknak természetesen a diploma végett van szüksége a papírra, a kisebbek pedig az iskolai tananyagban akadhatnak el. De olyan nyugdíjas korú diákjaink is vannak, akiknek gyermeke külföldön alapított családod, és a kinti rokonok, unokák miatt kezdenek bele a nyelvbe. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övék.

Úgy gondolom, sokan tapasztaltuk az általános iskolai és gimnáziumi nyelvoktatás során, hogy a tanárok, a módszereik, maga az oktatási rendszer inkább elveszi a kedvünket a nyelvtanulástól, semmint meghozza. Mit gondolsz erről?

Sajnos valóban sokan jönnek hozzánk, akiknek ilyen negatív, kiábrándító élménye van. Ilyenkor az első teendőnk, hogy újból megszerettessük a nyelvet, visszahozzuk a kedvet a nyelvtanuláshoz, hiszen ezek nélkül az nyögvenyelős lesz. Szerencsére a támogató közegben, viszonylag gyorsan meg tudjuk mutatni, hogy a nyelvtanulás lehet érdekes is, és az adott nyelvben pedig lehet sikerélményeket elérni.

Ti milyen módszereket alkalmaztok az órákon (és órán kívül), hogy a tanulóitok önbizalmát és nyelvtudását fejlesszétek?

Számtalan módszert, gyakorlatilag minden erőnkkel azon vagyunk, hogy építsük az önbizalmukat. Sokan azért gátlásosak, mert félnek attól, hogy rosszat mondanak vagy esetleg butaságot kérdeznek. Ezeket a félelmeket mi a kezdetektől igyekszünk kiirtani. Egyrészt, a hibáinkból tanulunk, a nélkül nem lehet fejlődni, a hibázás csupán annak a bizonyítéka, hogy nekifutunk, megpróbáljunk a dolgot. Másrészt, olyan, hogy buta kérdés nincs. Ha valaki kérdez, az azt jelenti, hogy érdeklődik, kíváncsi, érteni akarja a dolgokat, motivált. Ebben mi rossz lehet? Ha meg tizedszerre kérdezi meg? Elmondjuk tizedszerre is.

Az iskola mindenféle korosztállyal foglalkozik az alig pár éves gyerekektől kezdve, a tiniken át, a felnőttekig. Milyen különbségek vannak az egyes korosztályok között, és hogyan próbáljátok felkelteni a különböző korú tanulók figyelmét az idegen nyelvek iránt?

Természetesen nagy a különbség a különböző korosztályok között, de mi ezt maximálisan próbáljuk figyelembe venni, és mindenkit úgy tanítani, hogy az számára érdekes legyen. A legkisebbeket teljes mértékben játékosan oktatjuk, a kamaszoknál igyekszünk egyre több online anyagot hozni, videókkal színesíteni az órát, a felnőtteknél célorientáltan, inkább hagyományos módszerekkel készülünk, a nyugdíjas korosztálynál pedig nagy hangsúlyt fektetünk a lassabb tempóra, sok ismétlésre, gyakorlásra.

Van, aki ellenzi, hogy az anyanyelvén kívül más nyelvre is tanítsanak egy kisgyereket. Te mit gondolsz erről?

Már önmagában a téma megérne egy külön beszélgetést. Rengeteg a tévhit még mindig a kisgyermekkori nyelvelsajátításról és itt van a lényeg: ebben a korban még közel sem tanulásról van szó, hanem nyelvelsajátításról játékos módon. A foglalkozások során mondókákkal, dalokkal, játékos feladatokkal ismertetjük meg velük az angolt, rendkívül jól szokták magukat érezni a gyerekek, alig várják már a következő foglalkozást. Ilyenkor még ajándékba kapják a nyelvtudást. A későbbiekben már tényleg tanulásról lesz szó, és annak sajnos számos buktatója, nehezítő körülménye lehet. De szánjunk majd erre a témára egy külön ,, „fejezetet”.

A diákjaitokat egy kis házi könyvtár is várja nálatok. Mesélnél arról, hogyan is működik ez, milyen feltételek mellett használhatják, és milyen könyveket találnak itt?

Bizony, a folyosó falán kialakítottunk egy kis minikönyvtárat, idegen nyelvű könyvekkel a polcokon. Tanítványainknak szeretnénk kedvezni ezzel, hiszen nem könnyen, illetve nem túl olcsón lehet hozzájutni az ilyen fajta olvasmányokhoz. Diákjaink böngészhetnek a különböző nyelvű, típusú és szintű könyvek között, amíg várakoznak az órájukra, és természetesen ingyen kölcsönözhetnek is belőlük.

Az órákon kívül egyéb eseményekkel is várjátok a tanulóitokat, például társalgási klubbal. Milyen ez a klub, mi ilyenkor a program?

Sokan említették nekünk, hogy ők csak úgy beszélgetni szeretnének idegen nyelven, nincs szükségük nyelvvizsgára, nincs konkrét céljuk a nyelvvel, csak nem szeretnék elfelejteni azt. Ezt az igényt kielégítve hoztuk létre a Play Társalgási Klubot. Jelenleg heti egy alkalommal várjuk az érdeklődőket, az időtartama körülbelül 60 perc. Mindig egy bizonyos téma köré épül fel : általában bemelegítő, ráhangoló kommunikációs feladattal indítunk, majd ezután átbeszéljük a témával kapcsolatos kérdéseket, végül pedig valami játékos versennyel zárunk. A lényege, hogy a részvevőknek lehetőséget adjunk, hogy gyakorolhassák a beszédet, nem javítgatjuk a hibákat, ha valaki elakad, segítünk, mindenki azért van itt, hogy idegen nyelvű környezetben legyen, hallja a nyelvet és ő maga is megszólalhasson. Ha valaki azért vacillál kipróbálni, mert nem tökéletes a nyelvtudása, csöppet se aggódjon, itt bátorító, közvetlen csapatban tud fejlődni. Társalgási Klubunk nem csak angol, hanem német nyelven is működik.

Milyen nyelveket lehet tanulni nálatok?

Angol, német, spanyol, olasz és francia oktatásra lehet jelentkezni hozzánk.

Rengetegféle kedvezmény várja a tanulni vágyókat az iskolátokban. Mesélj ezekről is egy kicsit…

Igen, vannak időszakos kedvezmények, ilyen például az év eleji vagy a nyári kedvezmény, ezen kívül a testvérek is olcsóbban jöhetnek hozzánk, sőt a páros tanulóknak is kedvezőbb az ár. Azonban mindenképp hozzátenném: nem a kedvezményekkel, hanem a minőségi oktatással, a nyelvtanulás szeretetének átadásával és nem utolsó sorban a ránk jellemző, folyamatos jó hangulattal szeretnék megnyernielkötelezni tanítványainkat. Arra törekszünk, hogy nyelviskolánkban egy olyan támogató és baráti környezetet teremtsünk, ahova szívesen jönnek a tanítványok nyelvet tanulni, mindenféle szorongás és félelem nélkül. Egyszer egy diákom azt mondta a suliról, hogy ez itt a boldogság szigete, tudom túlzón hangzik, mégis, valami hasonló érzés elérése a cél minden egyes tanulónál.

Ha engem kérdezel, egyáltalán nem túlzó. Én is mindig úgy jövök el az óráinkról, hogy utána minimum egy órán át még vigyorgok. Remélem, hogy minél többen megismerhetik ezt az érzést nálatok. Köszönöm szépen az interjút!