Egy trilógia vége, egy új lehetőség kezdete

Szurovecz Kitti nevével már sok helyen találkozhattatok, könyvesboltokban, magazinokban, neten. Újságíró, író és anya is egyben, nemsokára pedig megjelenik a hatodik regénye Smaragdfény címmel.

Honnan van elég energiád és időd, hogy minden téren ilyen jól helytállj? Mivel tudsz feltöltődni? 

Egyszerűen ez az életfeladatom: hogy anya és dolgozó nő legyek egyszerre. Semmiben nem különbözik az életem egy könyvelő, egy fogorvos, vagy épp egy fodrász édesanyáétól. Ösztönös természetességgel osztom be úgy az időm és energiám, hogy elég szeretet jusson a családnak és elég kitartás, erő a hivatásomhoz. Feltöltődés. Hm. Engem egy jól sikerült munka is feltölt, ha készítek egy-egy olyan interjút, amiben volt akár egyetlen pillanat, mozzanat, gondolat, ami hozzátett valamit az életemhez. Ha van egy kis szabadidő, szeretünk a Szerelmemmel és Kisfiammal a természetben kirándulni, jókat sütni-főzni, enni, szerencsére remek barátaink vannak, akikkel szintén szívesen töltjük az időt.

Hol és hogyan szoktál írni? Van valami különleges szokásod az írás körülményeivel kapcsolatban?

Semmilyen bevett szokásom nincs az írást illetően. Akkor írok, amikor „rám jön”, és amikor az idő engedi. Persze hétköznap első a család és az újságírói munkám a Sanoma Kiadónál. A regényírásra hobbiként tekintek, ez az én luxusom. Teázni, kávézni nem szoktam közben, levegőt venni is csak nagyobb kihagyásokkal, főként, ha visz a sztori.

Ha egy mondatban össze kéne foglalnod az írói hitvallásodat, mi lenne az a mondat?

Nincsen nekem olyanom. Szeretek írni és kész. Ki vagyok én, hogy 29 évesen bölcselkedjek? Lehet, hogy 70 évesen már lesz hitvallásom, beszélgessünk akkor ismét. Egyelőre az írásaimon át keresem önmagam, hiszen minden történet egy nagy önismereti utazás, ezt Te is tudod.

A Smaragdfény a hatodik könyved és egyben az első trilógiád utolsó része. Milyen érzés befejezni egy trilógiát?

Felnőttek a gyerekek, el kell engedni a kezüket. A kisfiam is elment iskolába, többé sosem lesz már olyan, mint régen. Persze ezek a dolgok egy ideig fájnak, de meg kell barátkozni az élet körforgásával. A Gyémántfiú szereplőitől mára eltávolodtam, most az új történeteim karakterei foglalkoztatnak. Így van ez az életben is, ha belegondolsz: egy ideig kísérnek emberek, aztán leválnak rólad, majd jönnek mások, akik ismét érdekesek és Te is az vagy nekik. Kevés kivétellel így történik, az elszakadásainkat meg kell tanulni helyükön kezelni és nem drámázni rajtuk túl sokat.

Mire számíthatunk az utolsó könyvben?

Végre nem függővégre. Három erős lelkű asszonyra, szerelemre, izgalomra, de másként, mélyebben, mint eddig. A Smaragdfény már nem kimondottan Vörös Pöttyös gondolatú regény, szeretném, ha amellett, hogy szórakoztat, sokakat elgondolkodtatna a családi kapcsolatokról, de főként a megbocsátás fontosságáról. A harag tüskéivel a szívben nem lehet tartósan együtt élni, mert szúrnak.

Melyik szereplő fog a legjobban hiányozni a Gyémántfiú trilógia karakterei közül?

Már nem hiányoznak nekem, szeretettel szélnek eresztettem őket, hogy tegyék boldoggá az Olvasókat. Nekem már így is többet adtak, mint amennyit érdemlek. 

Mi a legnagyobb élmény, amit a Gyémántfiú trilógiától kaptál?

Nem élmény, sokkal inkább ajándék: emblematikussá vált, ha Gyémántfiú, akkor mindenkinek beugrik, hogy Szurovecz Kitti és Robert Pattinson. Igaz, csak kicsiben, de olyan nekem, mint Rowlingnak a Harry Potter vagy Szabó Magdának az Abigél, Bosnyák Vikinek a Tündérboszorkány. Én boldogan viselem a magam emblémáját, büszke vagyok rá.

A másik trilógiád, a Fényemberek első része le lett fordítva angolra. Merre jár épp külföldi útján a regény?

Nemrég éppen Frankfurtban járt. A Kiadóm Kovács Anna fordításából készített egy előzetes példányt a külföldi ügynökségeknek, és a Fényemberek, azaz angolul Soulsentries – annyit tesz: Lélekőrség – bizonyíthatott a nemzetközi könyvhéten. Annyit tehetünk érte, hogy drukkolunk.

Én nagyon drukkolok neked és a könyvnek! Köszönöm az interjút!