Japán, fordítás és Murakami Haruki – Interjú Nagy Anita, fordítóval

Mikor és hogyan lépett a fordítói szakma útjára? Mindig is fordító szeretett volna lenni?

Az egyetemen (japán szakon) több szemináriumon is foglalkoztunk japán szövegek magyarra fordításával. Az egyik ilyen szemináriumon derült ki, hogy kedvem és érzékem is van a fordításhoz. Aztán egy tokiói ösztöndíj alkalmával elhatároztam, hogy lépéseket teszek az ügy érdekében, mert találkoztam egy novellával. Olyan pontosan adta vissza a saját, japán cégekkel kapcsolatos élményeimet, amellett persze, hogy nagyon élvezetes olvasmány volt, hogy mindenképpen le akartam fordítani. 2006-ban, amikor ismét Budapesten voltam az ösztöndíj után, elkezdtem kiadót keresni a novellának, pontosabban a szerzőjének. Jelentkezésem felkeltette az Európa érdeklődését, és 2009-ben meg is jelent náluk az a bizonyos novella, a szerző öt művét tartalmazó válogatáskötetben.

Mi a legnehezebb a fordítói munkában, és mit szeret benne a legjobban?

Legjobban a közvetítést szeretem benne. Azt, hogy egy idegen nyelven íródott, más kultúrából, más kontextusból származó szöveget közvetítek a magyar olvasóknak. Azt a finom egyensúlyi pontot szeretem keresni, ahol már érthető, de amennyire lehet, még idegen is a szöveg, akár egyetlen szó, akár egy kulturális utalás magyarázatának szintjén.

Hogyan kell elképzelnünk munka közben? Mikor dolgozik, hol dolgozik, van-e valami szokása esetleg (például fordítás közben mindig legyen kéznél egy csésze kávé, egy bögre tea)?

Kora reggel és délelőtt tudok legjobban koncentrálni, de éjszakázás is előfordul néha... Otthon vagy a könyvtárban szeretek igazán dolgozni, ahol senki nem szól hozzám fordítás közben. Az is fontos, hogy legyen internet a közelben, mert így azonnal utána tudok nézni például zeneművek magyar címének, a baseball szabályainak vagy a selyemhernyó-tenyésztésnek – hogy csak néhány példát említsek arra, amit már ténylegesen meg kellett néznem egy fordítás kapcsán.
Amikor fordítok, ki szoktam kapcsolni a mobilom, mert nagyon keserves újra rátalálni a ritmusra, ha egyszer kizökkentett egy telefonhívás vagy egy sms. Fordítás közben rengeteg kávét iszom, napszaktól függetlenül, de nincsenek különösebb szertartásaim.

Jelenleg külföldön él. Miért pont Japán mellett döntött, mi vonzotta oda?

Japánban több mint kilenc évet töltöttem már, először a japán szakos tanulmányok hoztak ide, de mostanra a tanulmányokon és a munkán kívül is ezer szállal kötődöm ehhez az országhoz. Japánul Törökbálinton kezdtem tanulni, az általános iskola felső tagozatában, és aztán középiskolában is folytattam. Törökbálinton egyébként, a régi iskolámban most is tanítanak japánt általános és középiskolában is.

Murakami Haruki 1Q84 regénysorozatának fordításába a munka közepén csöppent bele, és egy tragédia miatt végül egyedül fejezte be. Milyen érzés volt ezen a trilógián dolgozni?

Erdős György halála után vettem át a fordítást, a regénytrilógia második kötetének szinte pontosan az ötödénél. Nagyon megtisztelő volt a felkérés, egyben óriási felelősséget jelentett egy olyan fordítást folytatni, amin az előző fordító a haláláig dolgozott. Az elejétől biztos voltam benne, hogy nem próbálom meg Erdős stílusát utánozni, mert az természetellenesen hatna. Arra viszont ügyeltem, hogy az általa bevezetett, a regényben végig előforduló kifejezésekhez, elnevezésekhez hű legyek, és ne legyenek az olvasást zavaró ellentmondások kettőnk szövege között.

Az 1Q84 összetett és elvont történet. Fordítás közben olvasóként is képes volt élvezni? Esetleg fordítás előtt vagy után elolvasta a könyvet csak úgy élvezetből is?

Azt hiszem, ha előre tudom, hogy egy szöveget le kell fordítanom, többé nem vagyok képes vegytisztán csak élvezetből olvasni. Még akkor is valamiféle, a fordításhoz kötődő céllal olvasom, amikor konkrétan nem fordítom éppen. Ha előre olvasom a szöveget, akkor már arra törekszem, hogy tisztába jöjjek a tartalmával, átlássam a szerkezetét, ismétlődő motívumait, megérezzem a stílusát. Fordítás után pedig egyértelműen azért olvasom, hogy ellenőrizzem. Még akkor is fordítóként olvasom, amikor már ki van nyomtatva, utólag is elemzem a megoldásaimat olvasás közben.
Az 1Q84-nél először elolvastam Erdős fordítását, hogy tisztában legyek a teljes szöveget érintő megoldásaival. Az extrém körülmények miatt nem tudtam előre végigolvasni a teljes japán szöveget, noha mindig elolvasom a művet fordítás előtt. Itt csak kevéssel jártam az olvasásban a fordítás előtt, mert nagyon szorított az idő.
Ettől azonban még nagyon szerettem a regényben Usikava karakterének gunyoros, szurka-piszka megszólalásait, és várakozással tudtam figyelni a cselekmény alakulását.

Ön lett Murakami Haruki hivatalos, magyar fordítója. Mit szeret a legjobban a stílusában és a történeteiben?

Legjobban talán az említett, Usikava-féle, fanyar humorú kiszólásait szeretem. Tokiói lakosként mindig örülök, amikor a városról ír, és iszonyatosan pontosnak érzem, ahogyan szereplői űrmagányát ábrázolja. Bár azt hiszem, ebbe az űrmagányba nem szeret beletörődni!

Hány Murakami Haruki könyvet fordított eddig, melyik volt ezek közül a kedvence, és miért az?

Majdnem négy teljes kötetet fordítottam eddig: az 1Q84 második kötetének úgy négyötödét, aztán a teljes harmadik kötetet, a Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című memoárt, és legutóbb A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című regényt.
Az 1Q84 második és harmadik kötete különösen emlékezetes maradt, egyrészt mert óriási kihívás volt a hatalmas terjedelem és a szerteágazó, bonyolult történet, másrészt mert ez volt az első Murakami-mű, amit fordíthattam.
 

Kiadói információk szerint jelenleg épp Murakami Haruki A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című könyvén dolgozik, és a magyar kiadás meg fogja előzni az angolt. Mesélne egy kicsit erről a munkáról és a történetről?

Már befejeztem a fordítást, a könyv november 1-én meg is jelenik.
A történetről: a főhős Tazaki Cukuru középiskolásként nagyon jó barátságban, szinte szimbiózisban él négy barátjával, de aztán – amikor már mindannyian egyetemisták – a csoport látszólag minden ok nélkül kitaszítja. Ő tizenhat év után aztán oknyomozásra indul, felkeresi barátait, hogy magyarázatot kérjen az akkor történtekre, ez a zarándokútja. A cím magyarázatához még annyit, hogy Tazaki Cukuru azért színtelen, mert a barátai nevében szerepel egy-egy szín neve, de az övében nem. Ennek tetejébe saját magát is színtelennek, egyéniséget nélkülözőnek tartja.
Aki olvasta az 1Q84-et, az fel fog ismerni néhány motívumot és Murakami stílusát is.

Murakami regényeinek fordításán kívül dolgozik valami máson esetleg? Mik a tervei a jövőre nézve?

Most nem dolgozom semmi máson, de szeretnék többet, másokat is fordítani a közeljövőben, elsősorban huszadik századi és kortárs japán írókat. Régebben kizártam, hogy valaha is régi japán irodalmat fordítsak, de most néha megfordul a fejemben, hogy abba is belevágjak. És van egy dédelgetett, titkos tervem is, szintén fordítással kapcsolatos, de az titkos. Jelentkezni fogok, ha sikerült megvalósítanom!

Drukkolunk a titkos tervhez, és nagy érdeklődéssel várjuk, mi is az! Hálásan köszönöm Önnek az interjút!