Slash, szerelem, művészet

Ayase blogjára sok-sok évvel ezelőtt találtam rá, és azóta is hű olvasója és rajongója vagyok minden történetének, főleg a Daniell című regénysorozatának. Számomra ő az egyik legjobb slasher az interneten, ezért úgy gondoltam, mindenképpen be kell mutatnom nektek.

Írj, kérlek, néhány mondatot magadról azoknak, akik még nem ismernek!

Nem tudom, mit mondhatnék magamról, nincsen bennem semmi érdekes vagy különleges, amiről beszélni lehetne. Egy teljesen átlagos, felnőtt nő vagyok, még ha sokan ezt vitatnák is. A korom miatt rendre hitetlenkednek. A legjobb barátom anyukája például a mai napig nem hiszi el, hogy én írtam a saját könyveimet, szerinte csak letöltöttem őket a netről, hiszen ott annyi mindent találni manapság... Én pedig nem nézek ki írónak.

Mióta írsz, és mióta írsz slash-eket? Miért pont a slash-ek érdekelnek? Mi fogott meg annyira ebben a témában?

Régóta. Többször próbáltam már utánaszámolni, pontosan mikor kezdtem ebben a témában írni, de tizenkét éve biztos csinálom. Olyan soknak tűnik nekem...  Daniell volt az első ilyen témájú írásom, azóta képtelen voltam abbahagyni. A miért, az még egy ennél is nehezebb kérdés. Nem tudom! Szeretem a szerelmet, szép.  Papíron, ha lehet, még annál is szebb. A yaoinak vagy akár a slash-nek vajmi kevés köze van a valós homoszexualitáshoz. Nagyon sokszor előfordul – akár klisének is nevezhetném –, hogy ezekben a történetekben az egyik szereplő tökéletesen heteroszexuális, ennek ellenére beleszeret egy másik férfiba, és bár énje egy része ellenkezik ez ellen, a vonzódás, a vágy, az a valami, ami felébredt benne, olyan erős, hogy képtelen neki ellenállni. Itt jön a képbe az én szerelem-szeretetem, mert milyen romantikus az, hogy a szerelem mindent legyőz!
 

A mai világban a homoszexualitás témája elég kényes, mégis egy slash regénnyel „futottál be”. Minek köszönhető ez szerinted? Miért szerették meg annyian Daniellt?

Tudom, hogy sokan olvassák és szeretik Danyt, de soha nem értettem, miért. Fogalmam sincs, mit tud Daniell, csak arra tudok hagyatkozni, amit az olvasók megosztanak velem. Ahhoz lehet köze, hogy Ryu szemén keresztül látjuk a történetet. Ő pedig nem tolakodó, nem erőszakos, ő csak egy ember, aki szerelmes lett, és meg is éli annak minden völgyét és bukkanóját. Szenved, az olvasó pedig végigasszisztálja, és ettől szerethetővé válik. Nem akarok túl nagy szavakat használni, de azt hiszem, a viszonzatlan szerelem az, amit ilyen-olyan módon, ha még csak picikét is, de mindenkinek "van szerencséje" megtapasztalni, talán így könnyebb Ryu szemével nézni a világot, és ennek fényében lehet, hogy kicsit el is sikkadnak a nemek. Arról nem is szólva, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Ha valami titkos, kicsit tabu, kicsit más... az vonzza az embert, engem legalábbis.

A Daniell című regényedben vannak romantikus, vicces, szomorú, megrázó részek is, ezernyi érzést vagy képes kiváltani mind a karakterekből, mind az olvasókból. Az adott fejezet éppen aktuális hangulata visszatükrözi a saját hangulatodat? Vagy épp fordítva, a fejezet van kihatással rád?

Érdekes, de a saját hangulatom szinte soha nem befolyásolja az fejezeteket. Szeretek belemerülni egy olyan világba, ahol minden az én irányításom alatt áll és nincsenek váratlan tényezők, csak akkor, ha én akarom őket. Egy olyan alkalom volt, amikor konkrétan a saját dühömet öntöttem bele egy monológba. Most, amikor költözött az oldal, kénytelen-kelletlen újraolvastam a fejezetet, és sokadszor is ugyanolyan rosszul esett. Talán azért is maradt meg ennyire karakteresen ez az egy alkalom, mert ez egyáltalán nem jellemző rám. Inkább menekülök. Ha jön valami váratlan, ami elől legszívesebben elbújnék, inkább kinyitok egy dokumentumot és írok.

Nagyon egyedi stílusod van és a történeteid nyelvezete is egyedi. Mi az, amit még egyedinek mondanál a történeteidben?

Mindig zavarba jövök, ha ilyesmit hallok. Köszönöm. Nem tudom mennyire és miben egyediek. Ez nem álszerénység részemről, valahogy nem tudom magamat külső szemmel nézni. Én csak leírom, ami eszembe jut, nem gondolkozom rajta, mitől lehetne más.
 

Daniell vagy Ryu személyiségével, érzéseivel, gondolataival tudsz jobban azonosulni?

Ryu bőrébe könnyebben bújok, de Daniellel jobban hasonlítunk egymásra. Bár Danynek igyekeztem olyan dolgokat is adni, ami belőlem igencsak hiányzik, ezzel kicsit kiegyengetve az egyébként zűrös személyiségét, szerethetőbbé, érthetőbbé téve őt magát, de vele nehezen boldogulok. Nem véletlenül nem merészkedtem még odáig, hogy akár csak egy-egy rövid szösszenet idejére is a fejébe másszak. Ryuvel viszont könnyű. Nem tudom, másoknál, akik több történetet visznek párhuzamosan, hogy működik, de nekem hangulat kell egy-egy sztorihoz. Nem mindig van kedvem egy bizonyos karakterhez, könyvhöz, sokszor, ha nincs meg az érzés, inkább nem kezdek bele. De Ryu nem ilyen. Őt akkor is könnyedén elő tudom venni a fejemből, ha fáradt, álmos, rosszkedvű, lehangolt vagy vidám vagyok, pörgök, esetleg épp lustálkodni van kedvem. Ryu bőrében érzem magam a legfelszabadultabban, bár én soha nem voltam és nem is leszek olyan, mint ő. Lehet, hogy pont ezért.

Sokan azt találgatják, a slash írók többsége miért lány/nő. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

Ez egy női műfaj. Semmi köze a valós homoszexualitáshoz, ezek romantikus szerelmi történetek, kicsit túlidealizáltak, kicsit sziruposak, amiben viszont a férfiak nem jeleskednek. Ezeket a sztorikat nők írják nőknek.

Volt nagyon negatív és nagyon pozitív élményed a slash írással kapcsolatban?

Negatív – eddig – még nem igazán. Soha nem rettegtem, hogy valaki rájön, pedig nem csinálok belőle titkot. Kritikának kikiáltott ledorongolást sem kaptam még sem levélben, sem élőszóban. Negatív behatásokról nemigen tudok beszámolni, pedig most töröm nagyon a fejem. Pozitív rengeteg van. Órákig sorolhatnám, mit kaptam ezektől a történetektől. Barátokat, élményeket, emlékeket. Az egyik ilyen kedvencem az első fórumtalálkozó. Nagyon nehezen oldódom fel olyan emberek között, akiket nem ismerek, nehezen teszek meg első lépéseket. Amikor közel száz éve – na, jó, annyi talán nem volt – mondjuk úgy, közkívánatra megszerveztük az első fórumtalálkozót, ültünk az asztalnál és mindenki egyenként bemutatkozott. Aztán felálltam én, elhadartam a nevem és egy asztalnyi, nekem akkor vadidegen ember megtapsolt. Hihetetlen élmény volt.
 

Mi a véleményed, a slash írók vállán nagyobb a felelősség, mint egy hetero szerelmi történet írójáén?

Nem hiszem, hogy nagyobb lenne. Ahogy már mondtam, szerintem a slash-nek/yaoinak elég kevés köze van a valós élethez, és ha ezzel tisztában van az olvasó is, akkor nincs semmi baj. Sokszor fordult meg a fejemben, hogy ha valaki úgy olvassa ezeket a történeteket, hogy ennek nincs tudatában, az kellemetlenül félreviheti a dolgokat. Ez ugyanúgy a fikció kategória, mint a vámpírmesék vagy egyéb fantasy sztorik. Heteroszexuális nőként vajmi keveset tudhatok arról, hogy működik egy kapcsolat két férfi között, ha mégis ráhibázom, akkor az kizárólag a véletlen műve vagy csak női megérzés.

Van valamilyen szokásod, babonád az írással kapcsolatban? Pl. csak a szobádban tudsz írni, csak kávézóban írsz, csak tollal, csak gépen, csak akkor, ha van melletted egy bögre tea stb.

Írtam én már mindenhol. A szobám négy fala között, gyorsétteremben – az egyik kedvenc fejezetem is ott született –, vonaton, utcán, kórházban, vízparton. A hely nem számít. De szeretem, ha kattognak a betűk. Nem tudok olyan billentyűzettel írni, aminek nincsen hangja. Amikor még nem laptopon, hanem asztali gépen írtam, úgy vásároltam hozzá billentyűzetet – amire elég sűrűn szükségem volt, mert villámgyorsan fogyasztottam el őket –, hogy rátettem az ujjaimat az alapsorra és megkattogtattam, hogyan szól. Mint amikor valaki megpengeti a kiszemelt gitárt. Vakon gépelek, tíz ujjal, így ha írok, akkor csak úgy ropognak a szavak a kezem alatt, ettől a hangtól jókedvem lesz.
 

Mit szól a közvetlen környezeted (családod, barátaid) a regényeidhez?

Itt sem tudok negatív történésekről beszámolni. A barátaim szeretik, amit csinálok, sőt a hozzám legközelebb álló személyeket is ennek köszönhetem.
A családom egyes tagjai olvasták, mások nem, de rosszat még senki nem mondott rá. Lehet, hogy félnek tőlem?

Slash íróként mi a véleményed úgy általában a szerelemről és a melegek közötti szerelemről?

Remélem a véleményem minden egyes történetemben ott van. Minden embernek joga van szeretni. Nem hiszem, hogy bárkinek lenne beleszólása abba, ki, mikor, kibe szeret bele. Pontosan ezért az én véleményem az, hogy mindenki úgy alakítsa az életét, ahogyan a szíve diktálja. 

És a melegházasságról, melegek gyerekvállalásáról?

Aki úgy érzi, hogy az élete gazdagodna, ha apa vagy anya lehetne, annak lehetőséget kellene adni a gyermekvállalásra. Nem hiszem, hogy számít a szülők neme. Férfi-nő, két nő vagy két férfi, szerintem ebben az esetben teljesen mindegy, legalábbis annak kellene lennie. Úgy gondolom, ha "normális" felosztásban, apa-anya nevel fel egy gyereket, az még semmire nem garancia. Sem a békés gyerekkorra, sem a nyugodt környezetre, sem a biztos háttérre vagy az értékekre. A gyerekeknek még nincsenek előítéleteik. Azokat fogják szeretni, akik szeretik őket, azok lesznek a szüleik, akik felnevelik őket.

Van kedvenc slashered vagy slash regényed?

Yaoi rajongó vagyok és a manga inkább az én terepem, abból millió és egyet fel tudnék sorolni, de vitathatatlanul az első számú még mindig – és akik ismernek, szerintem kórusban is zenghetik – Kodaka Kazuma Kizuna című mangája.

Mit gondolsz, elfogadottak lehetnek a slash regények a közeljövőben a nyomtatott könyvpiacon is, vagy a net marad a színtere ezeknek a regényeknek?

Ez társadalomfüggő. Amíg a jelenlegi hozzáállás nem változik, addig a könyvkiadás helyzete is ilyen marad, akkor pedig marad a világháló, ott eddig is volt és lesz hely.

Reméljük, hogy a hozzáállás mihamarabb a jó irányba fog változni, mert te és még jó pár slasher megérdemelné, hogy a műveik ott legyenek a könyvesboltok polcain. Köszönöm szépen, hogy rám szántad az idődet!

(Szerk. megjegyzés: A képeken látható borítók nem hivatalos kiadásokhoz kapcsolódnak.)