2016. november 22., kedd

Akkor igazán értékes egy könyv, ha a szórakoztatás mellett bír mondanivalóval - Interjú Jandácsik Pállal


Jandácsik Pál könyvével, az Állatok maszkabáljával először a Facebookon találkoztam egy hirdetésben, és fülszövege azonnal felkeltette a kíváncsiságomat. Így kérdés sem volt, hogy ha lehetőségem adódik rá, készítek vele egy interjút.

A regény fülszövege:

Újabb brutálisan meggyilkolt, bundájától megfosztott állat hullájára lelnek a rendőrök.
Cesar Darlington németjuhász nyomozó tehetetlen az ügyben – egyetlen segítsége a megcsonkított szfinx macska, Dr. Lex Siegfried lenne, akit ő juttatott rácsok mögé. De vajon hihet-e a doktor őrült meséinek?
Mindeközben egy nem mindennapi páros (Arthur, a róka és Christie, a fekete párduc) szórakozni készül a barátaikkal, de a város felé tartó viharfelhők a halloweeni maszkabált véres rémálommá változtatják mindenki számára.

Jandácsik Pál első regénye egy sötét, ismeretlen, mégis hátborzongatóan ismerős univerzumot fest le. Karakterei civilizált állatok, akik még soha nem tűntek ennél emberibbnek, a gyilkos után folytatott hajsza pedig soha nem volt ennél idegtépőbb.
Ez a furry krimi nem szűkölködik sem vérben, sem erőszakban; az olvasóban felmerülő kérdések pedig az utolsó oldalakig váratnak a válasszal.

  
Jandácsik Pál A dzsungel könyvében mint Ká
Először is mesélj magadról egy kicsikét… Mióta foglalkozol az írással? Mindig is író akartál lenni?

Jelenleg Abonyban, egy Pest megyei kis városban élek, ahol „csak két torony látszik”, de azóta ez a szállódal a víztorony miatt érvényét vesztette. A művészetek mindig is nagyon vonzottak. Több mindent kipróbáltam már. Régebben rajzoltam is, de ez a tehetségem – gyakorlás híján – elsorvadt végül, helyette viszont felfedeztem magamnak az amatőr színjátszást. Már hét éve erősítem az egyik amatőr társulatot, a Bihari Színkört, ahol az évek során a kisebb mellékszerepektől (Leopold főkomornyik – Mágnás Miska) eljutottam Káig (A dzsungel könyve), Faginig (Oliver!) és Poncius Pilátusig (Jézus Krisztus Szupersztár). Az írással azóta foglalkozom, amióta az eszemet tudom. Már akkor is írogattam, mielőtt még ismertem volna a betűket. A mai napig megvannak a fiók mélyén a vonalas füzetbe feljegyzett sci-fi rémtörténeteim, amiknek még borítót is festettem vonalkódos árral, hiszen minden regényen van ilyen. :D Talán ez példázza a legjobban, milyen komolyan is gondoltam azt, hogy egyszer író lesz belőlem. Volt az életemben néhány üres év, amikor szinte egyáltalán nem írtam – legalábbis nem szépirodalmi műfajban. Az egyetemi tanulmányaim alatt – a beadandók és szakdolgozatok áradata miatt – alkottam a legkevesebbet, de a legkiforrottabbat, mert az Állatok maszkabálját elsőévesként álmodtam meg.  

Pali és a fursuiterek a Millenárison
Az Állatok maszkabálja című könyved egy furry krimi. Biztosan van, aki nem tudja még, mit is jelent a furry elnevezés, elmagyaráznád a jelentését?

A furry egy olyan művészeti irányzat, ami antropomorfizál, vagyis emberivé tesz állatokat. Ha nagyon szigorú akarok lenni, furryk azok a „hibrid” lények, amik nem csak emberi viselkedéssel és értelemmel, hanem emberi fizikummal is fel vannak ruházva. Ilyenek a Macskafogó szereplői vagy akár a Tini nindzsa teknőcök is. Mások már az Oroszlánkirály karaktereit is ide sorolják. Vagyis egy olyan stílusról beszélünk, amivel már valószínűleg mindenki találkozott, de nem tudta a „furryságát”. A furry inkább rajzos műfaj. Az én ihletőm a Blacksad című képregény volt, ami – micsoda véletlen – 16 év után végre magyarul is megjelenik decemberben.

Amikor elolvastam a történeted fülszövegét, rögtön Orwell Állatfarmja jutott eszembe. Talán mondhatjuk, hogy ez az egyik leghíresebb történet, amelyben emberi tulajdonságokkal bíró állatok a szereplők. A te regényedben is van valami politikai, társadalmi kritika az állatok személyiségébe, viselkedésébe rejtve?

Orwell történetének központi témája a sztálini Szovjetunió, az én felnőtt mesémnek pedig egy sorozatgyilkossági ügy. Az én csapásirányom a krimi-thriller, a halálos macska-egér játék, amibe belekeverednek a hőseim. Számomra akkor igazán értékes egy könyv, ha a szórakoztatás mellett bír mondanivalóval, tanulsággal is, ezért az Állatok maszkabálja sem mentes a társadalomkritikától – még ha az csak a sorok közt lapul meg. Fontosnak tartottam, hogy az állati szereplők motivációs indítékai, élettapasztalatai egy nagyobb miliő részei legyenek. A világomban is megjelenik a rasszizmus, a társadalmi egyenlőtlenség és még egy csomó más – fájdalmasan aktuális – téma, így valóban hasonlít az orwelli állatos allegóriához. Nagyon örültem, hogy sok olvasó, kritikus meglátta azt a plusz mélységet, amit beleszőttem a történetbe. A nagy mester fő célja egy diktatúra felemelkedésének és visszásságának szatirikus ábrázolása volt, én viszont könnyedebb műfajjal dolgozom, ami nem tör orwelli grandiózusságra – mindenesetre örülök a felvetésednek. :D  

A nyomozó karaktered Cesar Darlington, egy németjuhász kutya, de szerepel a könyvben többek között szfinx macska, róka és fekete párduc is. Biztosan van kedvenc állatod, belekerült valamilyen módon a történetbe?

Amikor elkezdtem írni a regényt, nem volt kérdés: a főszereplő róka lesz, mert imádom őket, és a macskaféléket is. Nekem is vannak otthon miniatűr párducaim, akik legalább olyan „vadak” tudnak lenni, mint nagy testvéreik, ha reggeli etetésről van szó. :D

Az állatszereplők emberi személyiséget kaptak tőled. Beleszőtted a személyiségükbe a hozzájuk tartozó sztereotip tulajdonságokat is? Például a kutya hűséges, a róka ravasz, a macska önző stb.?

Szinte mindegyik karakterem egy-egy emberi sztereotípiát testesít meg, ami az állatiasság miatt talán még kifejezőbb. Sokat gondolkodtam rajta, hogy a regényben ábrázolt társadalmi kérdések – bár csak a történet hátterét adják – fele ennyire sem domborodtak volna ki, ha a metaforikus karakterek nem viselik magukon egy-egy állat tulajdonságait is. Bár hozzátenném, hogy ezeket a tulajdonságokat nagyrészt mi, emberek aggatjuk rájuk. A mesékből tudjuk, hogy a róka ravasz, a farkas gonosz stb., vagyis emberközelivé tesszük őket, holott véleményem szerint az állatok ennél tisztábbak és nem tekinthetőek fekete-fehér papírmasé figuráknak. Ezért az Állatok maszkabálja figurái bár rendelkeznek – a közvélemény – állati sztereotípiáival, azokon mégis kicsit túllépnek. Nagyon kényes dolog, hogy a regényemben nem szerepelnek emberek – spoiler: legalábbis nem a megszokott formában –, ezért egyrészt a karaktereket minél emberibbé kellett tennem, hogy az olvasók azonosulni tudjanak velük, másrészt folyamatosan szem előtt kellett tartanom, hogy – bár civilizálódtak, két lábon járnak és közös nyelvet beszélnek – mégiscsak állatokról van szó.

Miért pont a krimi műfaját választottad? Olvasóként is szereted a krimiket?

Nagyon érdekes a műfaji besorolásról írni. Az állatok maszkabálja „furry” regény, de mivel ez egy szinte ismeretlen műfaj a hazai könyvpiacon, muszáj volt egy „kézzelfoghatóbb” kategóriába sorolnom. A krimi szálon van a fő hangsúly – kezdetben –, de a regény egy bizonyos ponton túl már inkább thrillerré válik. Van benne egy kis dráma is, meg sci-fi, de az utóbbi poénját nem szeretném lelőni. Egy biztos, ízig-vérig felnőtt olvasmány a regény ívét adó brutalitás, szexualitás és társadalomkritika miatt. Én olvasóként egyébként szinte mindenevő vagyok. A romantikus regények esetében kell egy hangulatnak lennie, hogy rászánjam magam, de a sci-fit ugyanúgy szeretem, mint a krimit. Ha kedvenc írót kellene választanom, akkor mégis George R. R. Martint nevezném meg – aki előtt a regényben is tisztelegtem.  

Pali és Szurovecz Kitti
Tapasztalatból tudom, hogy egy könyv megjelenése után rengeteg új élmény éri az embert az olvasóknak köszönhetően. Kaptál valami különleges olvasói üzenetet vagy van valami érdekes sztorid, amit az Állatok maszkabáljának köszönhetően éltél át?

Elsőkönyves szerzőként számomra maga a regény körüli olvasói lelkesedés is óriási élmény. Látom a könyvesboltok polcain, látom a blogokon, honlapokon, ami fantasztikus érzés. A Budapesti Könyvfesztivál egy valóra vált álom volt, mert Szurovecz Kitti beszélgetett velem az első könyvbemutatómon, ami hatalmas megtiszteltetés. Kell ennél több? :D Ráadásul jelmezes állatkák (fursuiterek) kísérgettek a Millenárison. Többen is megkérdezték, hogy szoktam-e vázlatot írni a történethez. Bevallom: nem. Amikor elkezdtem írni az Állatok maszkabálját, még én se tudtam, hogy fog véget érni, és hogy ki lesz a gyilkos. Én ösztönből írok. Sok mindent a papírra vetek, aminek még – akkor – nem tudom a jelentőségét, majd később rájövök, hogy egy-egy elvétett mondat, cselekedet utalt a gyilkosra. Amikor befejeztem a kéziratot többször javítottam rajta, finomítottam, húztam ki belőle, írtam hozzá, de a nagy leleplezés pontjáig együtt nyomoztam, találgattam a szereplőimmel. Én azt vallom, egy jó történet önmagát írja meg, az író „csak egy eszköz” hozzá. A karakterek egy idő után átveszik feletted az irányítást, maguk hoznak meg döntéseket, amikkel alakítják a regény cselekményét. Talán a legkellemesebb olvasói kérdés az volt, amikor Arthurról (a róka) faggattak: kiről mintáztam? Arthur valóban a személyiségem egy – kicsi – része, de nem én vagyok, mégis, olyan jól sikerült figurának találta egy olvasó, hogy – a saját bevallása szerint – letargikus állapotba került az őt érintő csavar miatt. Ha a regény karaktereihez – annak ellenére, hogy nem egy Háború és béke hosszúságú műről van szó – kötődni kezdesz, érzelmeket váltanak ki belőled, az bizonyságot ad nekem, hogy megérte annyit foglalkozni velük.  

Egy moly.hu-s értékelésben azt írta valaki, hogy örülne a folytatásnak. Lesz folytatás? Vagy valami teljesen más történeten dolgozol most?

A folytatást a napokban zártam le. Nem akarok semmit lelőni, de – hál’ istennek – az előolvasói vélemények szerint ütősebb és akciódúsabb lett, mint az első. Közben egy másik tudományos thrillerhez kezdtem anyagot gyűjteni.

November 24-én, a Cat Café Macskakávézóban lesz a könyvbemutatód. Mire számíthatnak az érdeklődők, mi mindennel várod őket ott? 

A Macskávézó egy nagyon kedves hely, méltó helyszíne egy ilyen könyv bemutatójának. Nagyon szeretek az olvasóimmal beszélgetni és nagyon szívesen fogadom a kritikáikat, meglátásaikat, mert tanulok én is belőlük. Egy kellemes, beszélgetős estére számítok, és ajándékokkal is készülök. A könyvheti dedikálásnál is osztogattam saját magam által gyártott rókafejes könyvjelzőket, aminek azóta született egy második verziója. Ezt a könyvjelzőt könyvtől függetlenül szoktam osztogatni, mert véleményem szerint ez a tárgy a könyvmolyok legjobb barátja. :D

Már a fülszöveg alapján sejtettem, hogy a regényedet el kell olvasnom, de az interjú csak még jobban megerősített ebben. Köszönöm szépen a válaszaidat! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2016. november 20., vasárnap

Szeretek olyan témákról írni, amik tabunak számítanak - Interjú Lylia Bloommal


Lylia Bloom, a Könyvmolyképző Kiadó egyik új felfedezettje adott nekem interjút legújabb könyve, a Védtelenül megjelenése kapcsán.

A regény fülszövege:

Létezik tökéletes férfi?
Anna élete nagyszerű. Második évét kezdi az egyetemen, és a legfőbb problémája, hogy mikor jut el álmai városába, Rómába. Szereti az életét, vágyik a nagy Ő-re, és imád a barátnőivel csetelni.
Megismerkedik a titokzatos és vonzó Rolanddal, aki nem nyugszik, amíg Anna bele nem egyezik egy randevúba.
A szerelem hirtelen születik, és Anna úgy érzi, nem is lehetne boldogabb, bár a barátok egyre jobban aggódnak a túl gyors összeköltözés miatt. Anna nem érti, miért, hiszen Roland figyelmes, vonzó és mellette minden vágya teljesül, még a várva várt utazás is.
Csakhogy az álomvilág hirtelen szertefoszlik.
Vajon milyen a nagy Ő igazi arca?
Mit jelent a birtoklás, és mit az őszinte szerelem?
Anna úgy érzi, az élete romokban hever, és egyre nehezebb a kiút megtalálása.
De küzd, még akkor is, amikor egy váratlan tragédia mindent tönkretesz.


Nem ez az első könyved, ami megjelenik, de ez az első, ami a Könyvmolyképző Kiadónál. Mennyiben volt más a Kiadóval való munka, mint a korábbi magánkiadások körüli teendők?

Teljesen más a két folyamat. Amíg magánkiadásnál minden az én kezemben volt, mindenről én döntöttem, a Könyvmolyképző Kiadónál mindenben profi segítséget kaptam. Ez legfőképpen a szerkesztésen látszik meg, valószínűleg a korábbi könyvek is sokat csiszolódtak volna egy profi szerkesztő keze alatt. Aztán ott van a borító kérdése is, ami jelen esetben nemcsak az én ízlésemet és választásomat tükrözi, hanem az olvasókét és a Kiadóét is. Egy részről sokkal kevesebb dologgal kell nekem foglalkozni, mert ugye a tördelés, nyomda, és hasonlók mind a Kiadó fennhatósága alá tartoznak és sokkal több segítséget kapok, mint amikor mindent én csináltam. Másrészről viszont több volt a munkám, mert a szerkesztés egy igen nehéz folyamat, amibe bele kell rázódni.

Az írók általában vagy nagyon utálják vagy nagyon imádják a kiadási folyamat ezen részét. Te melyik csoportba tartozol?

Azt azért nem mondanám, hogy „imádtam” a nem-alvást, viszont magát a folyamatot nagy izgalommal vártam és nagyon tanulságosnak tartottam. Első körben érdekes volt, hogy a szerkesztőm hogyan látja a történetet egészben, aztán jöttek az apróbb megjegyzések. Néha konkrétan dőltem a nevetéstől néhány megjegyzésén, ami teljesen más megvilágításba helyezte az adott jelenetet. Kiderült két hiányosságom is, amikre odafigyelve jobbá tehetem a következő történeteimet. Szóval mindenképpen élveztem, még ha nagyon el is fáradtam a végére.  

A Védtelenül egy fiatal lány, Anna felnőtté válásáról szól, aki megismerkedik a veszteséggel, a szerelemmel, a csalódással, világot lát és barátokat szerez. Mi ihlette Anna történetét?

Erre konkrét válasszal sajnos nem szolgálhatok, mert nem tudok. Nálam általában bevillan egy-egy kép, szereplő, esetleg jelenet, és abból születik meg végül az egész történet. Az biztos, hogy szerettem volna olyan regényt írni, ami bármelyikünkkel megtörténhet.
Néhány éve jöttem rá, hogy azok a történetek állnak igazán közel hozzám, amik úgymond „hétköznapiak”, mert akár velünk, akár ismerősünkkel megeshetnek, mégis van bennük valami plusz, amivel olyan érzéseket adhatok át és mutathatok meg, amivel – remélhetőleg – nem minden olvasóm találkozott az életében.

Anna találkozik egy fiúval, Rolanddal, és bár a kapcsolatuk jól indul, végül kiderül, hogy Roland koránt sem tökéletes. Miért pont a kapcsolati erőszak témáját választottad konfliktusforrásként?

Ez egy olyan téma, ami habár súlyos, és sokszor szóba kerül, mégsem kap elég figyelmet. Sosem tudhatjuk, hogy nincs-e valaki akár a közvetlen környezetünkben, aki épp hasonló helyzetben van. Erről az emberek nem beszélnek, próbálják eltitkolni, rendbe hozni. Rájöttem, hogy szeretek olyan témákról írni, amik egy kicsit (vagy nagyon) tabunak számítanak.  

Megtörtént a hivatalos borítód kiválasztása, melyen egy arany horgony medál található. Úgy tudom, ennek a medálnak fontos szerepe van a történetben. Mesélsz erről nekünk?

Eleinte a medál nem is szerepelt a történetben, viszont egy beszélgetés alkalmával szóba került, hogy mennyire jó lenne valami, egy apróság, ami Annát az anyukájához köti, és aminek valamilyen szinten Rolandhoz is köze van. Így került a regénybe a medál. Azóta én is nagyon megkedveltem ezt a szimbólumot, mostantól, ha horgonyos medált látok, mindig a Védtelenül fog eszembe jutni.

Bár még a megjelenés előtt állsz, biztosan történtek már veled olyan izgalmas, érdekes dolgok, amiket a könyved megjelenésének köszönhetsz. Elmeséled nekünk a legjobbat ezek közül?

Amióta októberben megtudtam, hogy megjelenik a könyv, azóta szinte minden nap izgalmas, ahogy várom a fejleményeket, az új híreket, de ha valamit ki kell emelnem, akkor az a borítótervező pályázat. Borzasztóan meglepett, hogy milyen sok terv érkezett, amik között többet is találtam, amit szívesen láttam volna a könyvön. Nagyon jó érzés volt minden nap úgy belépni a Facebookra, hogy több terv is várt rám.

Van már valami új regényötleted? Min dolgozol most?

Már van egy elkészült kéziratom, amit el is küldtem a Kiadónak, remélem, megtetszik nekik a történet. Egy fiatalokról szóló regényről van szó, amiben ismét szerepet kap egy komolyabb téma is. Jelenleg épp ennek a folytatásán dolgozom. Pontosabban nem is a folytatása, hanem egy mellékszál kidolgozása. Nagyon a szívemhez nőttek a regény mellékszereplői, és vázlaton már mindegyiküknek megvan a saját története, amit szeretnék megírni. Egymástól függetlenek a könyvek, csak a szereplők kötik össze őket, mert a későbbi könyvekben felbukkannak a korábbiak főszereplői.  

Ha a regényedből egyetlen, rövid idézettel kéne meggyőznöd az olvasóidat, hogy válasszák karácsonyra a te könyvedet, melyik pár mondatot olvasnád fel nekik?

Kicsit „csalok”, mert kettőt hozok, ha nem baj.

Elsőként egyik előolvasóm kedvenc mondatát, ami annyira tetszett neki, hogy szinte szállóigévé vált köztünk: „Az én lábam, az én cipőm, az én életem.”

A másik egy picit spoileres ugyan, de a fülszövegből és a címből is elég sok dologra lehet következtetni, így talán belefér:
„Reszkettem és undorodtam egyszerre. A szememet nem vettem le a kezéről, ami pillanatokkal korábban majdnem megölt. Ami hetekkel azelőtt kedvességet és becézést jelentett, most csak félelmet tartogatott. Lassan felálltam a földről. Maga a mozdulat nehézkesnek tűnt, mégis valahogy sokkal többet jelentett. Erősebb lettem. Felálltam, miután majdnem ottmaradtam. És csak ez számított.”

És végül egy spoileres kérdés, amire a válasz is spoileres lesz, így elolvasását csak azoknak ajánljuk, akiket nem zavar, ha megtudnak egy fontosabb részletet a könyvből…


SPOILER!
.
.
.
Egy nagyon szomorú dologban hasonlítasz Annára, mindketten elvesztettétek az édesanyátokat. A regényben mennyi található ezzel kapcsolatban a te érzéseidből? Segített a szörnyű veszteség feldolgozásában az, hogy kiírhattad magadból?
Feldolgozni szerencsére már sikerült néhány évvel ezelőtt. Ez nem azt jelenti, hogy már nem fáj, de nem kínoz annyira, mint az első években, meg tudtam békélni vele. A regény azon jeleneteiben, amikor Anna szembesül az édesanyja halálával, nagyon sok érzés az enyém. Nem pont így történt, nem pont így éltem át, de az érzéseket csak egyféleképpen tudtam visszaadni, úgy, ahogyan anno én is éreztem magam. Nagyon nehéz volt megírni azokat a részeket, pont azért, mert újra kellett éreznem, amiről azt hittem, már elfogadtam. Ezért is örültem nagyon, amikor a szerkesztőm azt mondta a legnehezebb fejezetre, hogy az teljesen jó, mert így nem kellett annyiszor újra elolvasnom.
.
.
.
SPOILER VÉGE!

Épp most fut nálad egy játék, amelyben a fent emlegetett medált lehet megnyerni, ha valaki szeretne részt venni benne, akkor katt IDE! Neked pedig köszönöm szépen az érdekes interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2016. november 17., csütörtök

Aki őszinte, sebezhetővé válik - Interjú Szurovecz Kittivel

Szurovecz Kitti és a Hópelyhek a válladon
Nemrég megjelent Szurovecz Kitti nyolcadik regénye, melynek nemcsak a címe (Hópelyhek a válladon), hanem a története is különleges. Ennek alkalmából készítettem interjút vele.

A regény fülszövege:

Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”
 

Még mikor meg sem jelent a könyved, már csupa jót hallottam tőle az egyik előolvasódtól. Azt mondta, ez a regényed teljesen más, mint a korábbiak. Mi az, amiben ez a könyv különbözik a korábbi történeteidtől?

Leginkább az, hogy nem a fantáziám szülte, hanem maga az élet. Sok éve volt egy szerelmem, egy borderline személyiségzavaros férfi. A vele való kapcsolatban nagyon sokat sérültem. Az új regényem története tehát egyben a saját lelki gyógyulásom története is. Nagyon sok félelem volt bennem a kézirattal kapcsolatban, mert ennyire még sosem adtam ki a lelkemet, és tudom, aki őszinte, az sebezhetővé válik. Tény, hogy a Hópelyhek a válladon az első, igazán felnőtt témájú könyvem.

A hópelyhek a válladon igazán egyedi cím. Honnan jött, van valami különleges története a címadásnak?

A történetem egyik főszereplője, Hayden jégszobrász. Szerettem volna, ha a kötet lapjain a lehető leghitelesebb a szakmájában, ezért jó ideig behatóan tanulmányoztam ezt a szép hivatást, amiben csodás segítőre akadtam M. Tóth Zsolt, a világhírű jég és homokszobrász személyében. A történetemben, amikor Arlene először meglátja Haydent, a férfi épp egy jéghattyút farag, és a láncfűrész nyomán a vállára hullik a porhó. Ez a kép beég Arlene emlékezetébe, és a cselekmény során még többször előkerül. A cím ötletét annak látványa adta nekem, ahogyan M. Tóth Zsolt alkot.

Nagyon komoly témát dolgozol fel a regényben, olyasmit, amiről szerintem szükséges beszélni a mai világban, amikor a hivatalos kutatások alapján hazánkban hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak miatt. Nyíltan meséltél róla, hogy a történet lényegében saját tapasztalatokon alapul. Milyen érzés volt ennyire megnyílni az olvasóid előtt?

Míg készült a kézirat, igyekeztem úgy kezelni az őszinteség kérdését, mintha egy naplót írnék, csak úgy magamnak. Megbeszéltem magammal, hogy oké, ez most ilyen lesz, ilyen nyers, ilyen nyílt, ilyen hétköznapi, vagy épp ilyen szélsőséges, ahogyan arra az adott momentumra emlékszem. Aztán a végén úgyis újraolvasom az egészet, és ha valamit túlzásnak érzek, azt húzom. Aztán az lett a vége, hogy nem húztam semmit, de arra tudatosan ügyeltem mindvégig, hogy a történet szereplői közül senki ne legyen a valódi világomban egyértelműen felismerhető.  

Kitti és Faragó Melinda, pszichológus
Úgy tudom, kaptál szakmai segítséget egy pszichológustól a történet megírásához, hogy a férfi főszereplőd viselkedése, személyisége teljesen hiteles legyen. Mesélnél nekünk a közös munkáról? Volt olyan, hogy te leírtál valamit Haydenről, aztán a pszichológus segítőd szólt, hogy ez így nem oké, vagy sikerült elsőre tökéletesen megfognod a karakter személyiségét?

Az én Haydenemet én ismerem, Melinda, a pszichológusom nem, így a sok-sok kanapéján töltött óra alatt rengeteget meséltem neki róla, a konfliktusainkról, a boldogságainkról, hogy milyen mélységeket és magasságokat éltem át mellette. Arra, hogy a problémáink nagy részéért a borderline személyiségzavar tehető felelőssé, Melinda vezetett rá, de egyáltalán nem szólt bele a történetbe, nem a cselekményszál megalkotásában segített, hanem azt magyarázta el, miként lehet egy ilyen önsorsrontó kapcsolat fogságából szabadulni és hogyan lehet meggyógyulni. Ez is benne van a könyvben. Melindával a közös munkánk valójában nem a regényírásról szólt, hanem arról, hogy én képes legyek kikecmeregni a gödörből. A könyv, furán hangzik, de a terápiám melléktermékeként született.  

Kitti és M. Tóth Zsolt, művészi jégszobrász
Hayden szakmája igen különleges, lévén jégszobrász. Hogyan összeegyeztethető ez az aprólékos, nyugodtságot, higgadtságot igénylő munka Hayden természetével? Mesélnél nekünk arról a személyiségzavarról, amiben szenved, és hogy hogyan is működik pontosan egy ilyen ember?

Hayden egyedül a jégszobrászkodásban lel nyugalomba. Ha úgy érzi, legszívesebben törne – zúzna, akkor a hűtőkamrába rohan, és a jégtömbökön tölti ki a mérgét. Mire elkészül a szobor, lehiggad. A borderline személyiségzavarosokra egyébként is jellemző, hogy egy megszállott, művészeti tevékenységben keresnek nyugalmat, mert az emberi kapcsolataikban állandó viharok dúlnak. Képesek a végletekig imádni és gyűlölni akár egy és ugyanazt a személyt, gyakoriak náluk a hangulatváltozások, akár apróságoktól és kiborulnak, és képtelenek visszafogni az érzelmeiket. Épp ezért olyan nehéz velük együtt élni, jellemzően a környezetük legalább annyira szenved a viselkedésüktől, mint ők maguk. Problémájuk oka a bennük élő mélységes szeretethiányból és bizalmatlanságból fakad. Jellemzően kiskorukban sérültek az elsődleges kötődéseik, a szüleik vagy nem voltak elérhetők számukra, vagy nem bízhattak bennük, nem szerették őket eléggé. Épp ezért, a csontjuk mélyéig rettegnek attól, hogy elhagyják őket, a sorsuk beléjük kódolta, hogy egy szerető kapcsolat nem lehet biztonságos. Hogy a mindennapokban mindez mit jelent egy család vagy egy szerelmespár életében, arra választ ad a könyvem, hiszen megtörtént esetekkel, a valóságban is lezajlott konfliktusokkal, párbeszédekkel van tele.

A történetet bonyolultabbá teszi, hogy Arlene-nek van már egy gyermeke, amikor megismeri Haydent. Mi az, ami a nehézségek ellenére belevonzza ebben az új kapcsolatba?

Arlene és a férje, Colin egy nagyon nehéz életszakaszban járnak. A kisgyermekes évek mókuskereke miatt kihalt a kapcsolatukból a romantika, alig tudnak egymással érdemi időt tölteni és esély sincs arra, hogy feltámadjon köztük a szenvedély. Arlene nagyon rosszul éli meg, hogy nőként háttérbe szorul, hogy úgy érzi, hiányzik az életéből a szerelem, és menekülne a monoton hétköznapok elől. Egy ponton betelik nála a pohár és úgy dönt, a lányával együtt új életet kezd a nagymamájától örökölt házában, egy másik városban. A szerelemvágya hajtja Haydenhez, ám ekkor még nem sejti, hogy a hiányérzete mögött jóval komolyabb, mélyebb okok húzódnak.

Miben segíthet szerinted a történeted az olvasóidnak, főképp a női olvasóknak?

A Hópelyhek a válladon által minden bizonnyal észreveszi az olvasó, ha bántalmazó párkapcsolatban él. A verbális erőszak, a manipuláció, az érzelmi zsarolás, és a korlátozás teljes eszköztárát magában hordozza Arlene és Hayden gyönyörűséges és egyben borzalmas kapcsolatának története. A legrosszabb pedig az, hogy jó ideig egyik sincs tudatában annak, hogy mit tesz a másikkal, a magánuniverzum, amiben ők ketten léteznek, porig zúzza a racionális gondolkodás minden oszlopát. Aki meghitt, harmonikus, boldog kapcsolatban él, az pedig remélem, a regényem által még jobban meg fogja becsülni. Az egyedülálló nők – férfiak is tanulhatnak belőle: ha ismerkednek valakivel, milyen jelekre érdemes figyelni, és ha baj van, még az előtt kiszállni, hogy beszippantana a sötét örvény.

Nemrég volt a könyvbemutatód, a képek alapján nagyon jól sikerült. Ha valaki lemaradt esetleg róla, hol találkozhat veled legközelebb?

Nem tudom, mikor és hol lesz a következő író – olvasó találkozóm, de egész biztos vagyok abban, hogy még karácsony előtt szervezek valamit, hogy akinek ez fontos, annak névre szólóan dedikált Hópelyhek a válladon kerülhessen a fa alá. A részletekről időben írok majd az olvasói klubom üzenőfalán.

Van új könyv, amin most dolgozol? Ha igen, mesélnél nekünk róla?

Nincs és nem is tudom még, mi lesz az. Korábban elkövettem azt a hibát, hogy évente kikényszerítettem magamból egy-egy könyvet, csak azért, hogy legyen, mert attól író az író, hogy könyve jelenik meg, nem? Ma már tisztán látom, hogy ez nagyon nagy marhaság volt, amivel sokat ártottam az írásaim minőségének. Ha elkap egy téma, ami megbizserget, amiről úgy érzem, hogy írnom kell, akkor megint belevágok majd egy kéziratba, ám addig is nyitott szemmel járok a világban, élvezem az életem és újságíróként forgatom a tollamat. A lényeg az, hogyha írok, azt szenvedéllyel tegyem, és ne azért, mert az írók szoktak. :)

Alig várom, hogy elolvashassam az új könyvedet, és remélem, hamar rátalálsz az új, bizsergető témára. Köszönöm az interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz