2016. december 22., csütörtök

Úgy gondolom, a mai világban szükség van romantikára - Interjú Katie Francoise-val


Katie Francoise egy magyar származású, de évek óta Franciaországban élő írónő, akinek eddig két romantikus regénye jelent meg nálunk. Többek között ezekről beszélgettem vele az alábbi interjú során.

Mikor kezdtél el írni, és mikor érezted úgy, hogy az írásaidat könyv formában is látni szeretnéd?

Ezt pontosan magam sem tudom. Mindig is írogattam. Kezdetben csak verseket, később már történeteket. Pár éve fordult elő először, hogy a történeteim egyre hosszabbak lettek, és lassan kézirattá formálódtak. Volt egy alkalom, amikor felhívtam a barátnőmet, Gizust, és elmondtam neki, hogy kiadatom az első könyvem. Az ő támogatása volt az, ami erőt adott az úton, ami odáig vezetett, hogy az Egy igaz szerelem története végül megszületett. A szüleim és a családom csak akkor tudta meg, hogy írok, mikor a könyvbemutatóra készültünk.

Jelenleg Franciaországban élsz, biztosan sok olyan benyomás és tapasztalat ér, amiket itt, Magyarországon nem kaptál volna meg. Beépíted ezeket a regényeidbe?

Miután már lassan kilenc éve itt élek, ezért a regényeim is javarészt inkább itt játszódnak. Ugyan magyar író vagyok, de soha nem kapcsolom a történeteimet Magyarországhoz, bár már megkaptam az a kritikát az első könyvem kapcsán, hogy hogyan lehetséges az, hogy Gabi apukája a követségen dolgozik, pedig magyar. Egyik regényemben sem szerepelnek magyarok, de még magyar helyszínek sem, hiszen arra törekszem, hogy az olvasóimat olyan helyekre tudjam elkalauzolni, ahova nem biztos, hogy el tudnak jutni. Illetve, az Utolsó. Esély. című regényemben két magyar lány van, én és a barátnőm, de miután mind a ketten itt élünk, így ez sem jön le a könyvből. És még azt is hadd mondjam itt el, hogy azért láttam jobbnak így megírni a regényeket, mert itthon is kiadatom a könyveimet, nem csak otthon. De a harmadik már végig Amerikában fog játszódni, ezért kíváncsian várom majd a kritikákat. Szóval a válaszom, igen, beépítem a regényeimbe azokat a dolgokat, amiket itt élek meg nap mint nap.

A neten azt írtad magadról, boldog feleség vagy, és a férjed a múzsád? A regényeid hordoznak önéletrajzi vonásokat is? Vagy a magánéleted csak inspirál, hogy teljesen fiktív történeteket találj ki és írj meg?

Igen, valóban ezt írtam, és ezért hálás vagyok a férjemnek, hiszen ő teszi boldoggá minden egyes napomat. Nem akartam olyan könyvet írni, ami hozzám köthető bár Az Utolsó. Esély. az félig igaz történet, hiszen javarészt az én életemről szól. Nehéz volt leírni a múltam, és ugyan sok dolgot ki kellett venni a kéziratból, azért remélem sikerült átadnom mindazt, amit akartam. Kaptam egy olyan kritikát, hogy ez a könyv megmutatja, hogyan kell harcolni, küzdeni, elengedni és szeretni. Azt hiszem, ez volt az a pont, mikor először éreztem azt, hogy megértették az olvasóim a lényegét. A harmadik regényem, ugyanúgy, ahogy az első, már nem lesz hozzám köthető, bár minden írásomba belecsempészek hozzám közelálló személyeket vagy eseményeket.

Miért pont a romantikus regények mellett kötöttél ki? Olvasóként is ezeket szereted? Szeretnél később majd más műfajt is kipróbálni?

Úgy gondolom, a mai világban szükség van a romantikára. Olvasóként vegyes az ízlésem, nincs kifejezetten egy kategória, amit olvasnék. Igazából nem zárkózom el más műfajtól sem, hiszen a most készülő könyvem már inkább romantikus krimi lesz.

A történeteid nem egyszerű szerelmes regények, elég komoly kérdésekkel is foglalkoznak. Az Utolsó. Esély. című regényed például a meddőségről szól, és arról, hogy vajon megfoszthatjuk-e a párunkat attól a lehetőségtől, hogy szülő lehessen, vagy hiába szeretjük őt, inkább engedjük el. Fontosnak találod, hogy a romantika és szórakoztatás mellett fontos témákról is elgondolkoztasd az olvasóidat?

Mindegyik regényemben van legalább egy olyan téma, amin el lehet gondolkodni, és akár segíthet túllépni és túlélni bizonyos dolgokat. Nekem, az Utolsó. Esély. abban segített, hogy kiírhattam magamból az elmúlt éveket, bár sok mindent ki kellett hagyni, hiszen nem orvosi könyvet írtam. Számomra fontos az, hogy az olvasóim folyamatosan gondolkozzanak, mert éppen ettől lehet még különlegesebb a vég, és akár bele is gondolhatják magukat egy-egy szituációba.

Nagyon pozitív világlátású személyiségnek tűnsz az alapján, ahogy a kiadód oldalán írtál magadról. Van olyan mottó, amit a magánéletedben is követsz, és a történeteidet is áthatja?

Harcolni kell, és soha nem szabad feladni, legyen szó bármiről.

Min dolgozol mostanában? Készül a következő könyv? Ha igen, mesélsz róla egy kicsit nekünk?

Jelenleg egy romantikus krimi van készülőben, ami már jóval hosszabb lesz, mint az eddigi regényeim. Nagyon sok izgalom és fordulat várható, de lesz benne bánat és szomorúság is. A férfi főhős szemszögéből, jelen időben íródik, ami megnehezíti az írást, de ettől lesz izgalmas.

Tervezed, hogy hazajössz Magyarországra, és találkozol az itteni olvasóiddal? Ha igen, lehet már tudni, hogy mikor és hol kereshetnek téged?

Sajnos nem járok haza sűrűn, de a könyvbemutatón mindenféleképpen ott leszek én is, bár a pontos dátumát még homály fedi. Nagyon szívesen találkozom az olvasóimmal, ha sikerül, talán még egy író-olvasó találkozóra is elmegyek, ha lesz rá igény. Egyébként a Facebookon és az Instagram oldalon megtalálnak, és ha kérdésük van, nagyon szívesen válaszolok mindenkinek.

Reméljük, hamarosan kiderül a könyvbemutató időpontja, sok ihletet addig is az új regényedhez! És köszönöm az interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2016. december 15., csütörtök

Én pedig be fogok fejezni egy könyvet, akkor is, ha beledöglök - Interjú Szöllösi Kristóffal

Szöllösi Kristóf nemrég megjelent, Acélszentek című könyve igazán különleges mind történetét, mind helyszínét tekintve. A könyvről, írásról és jövőbeli terveiről beszélgettem vele.

Először is arra kérnélek, mesélj magadról egy kicsit. Mikor kezdtél írni, és mikor döntöttél arról, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni az írással?

Szöllösi Kristóf vagyok, jelenleg 23 éves, végzettségemet tekintve energetikai mérnök, de most csinálom a BME-n a villamosmérnök Msc-t. Angyalföldön születtem, azóta is itt élek. Írni már talán hét éves korom körül is próbálkoztam, de az első komolyabb próbálkozásaim tizenöt éves koromtól kezdődtek, amikor felfedeztem, hogy akár az internetre is fel lehet tölteni azt, amit összetákolok a szövegszerkesztőben. Innentől kezdve amolyan szakaszosan dolgoztam: volt, hogy hetente egy halom fejezetet megírtam az épp aktuális történetemből, de ezeket a jellemzően rövidebb aktív időszakokat mindig jó féléves, éves kihagyások követték, ennek köszönhetően pedig nem is fejeztem be semmit.

A fordulópont tavaly nyáron következett be, a szakmai gyakorlatom első vagy második napján. Akkor döntöttem úgy a villamoson zötykölődve, hogy én pedig be fogok fejezni egy könyvet, akkor is, ha beledöglök. Szerencsére azért ilyen radikális lépésekre nem volt szükség, az Acélszentek viszonylag békésen befejeződött még augusztus elején.

Milyen volt végigcsinálni az Aranymosás pályázatot, aztán megtudni, hogy meg fog jelenni a regényed?

Az Aranymosás számomra hatalmas élmény volt, főleg azért, mert itt került először az egyik írásom vadidegen emberek elé. Persze korábban is olvasták mások, hiszen feltöltöttem az internetre, de az ilyen oldalakon azért szegről-végről mégiscsak ismeri egymást a felhasználók többsége, míg az Aranymosáson tényleg vadidegen emberek véleményeznek. És amikor megláttam, hogy a legtöbb komment azért pozitív, és nem küldenek el a francba, mint egy utolsó kutyát, az valami fantasztikusan jó érzés volt. Arra pedig, hogy a végén meg is fogok jelenni, bevallom, nem számítottam, de mikor kikerült a hír, már nagyon lelkesen ugráltam körbe a házban, üvöltözve meg minden. Nehogy már szegény szomszéd ne első kézből tudja meg a hírt ugyebár.  

Borítótervezés, közös munka egy profi szerkesztővel és még sok érdekes és új élmény ért az elmúlt időszakban? Mi tetszett ezek közül a legjobban, és mi volt az, amit kevésbé szerettél?

Lehet, ez most kicsit furán fog hangzani, de szerintem a szerkesztés volt a legjobb az elmúlt időszakban. Sokat hallottam, hogy ez ilyen élveboncolás meg minden, de bennem valahogy nagyon pozitívan csapódott le a dolog. Nagyon érdekes és tanulságos volt egy profi szerkesztővel tényleg végigmenni az egész regényen, és megnézni, hogy mi nem működik, miért nem működik, hogyan lehetne megoldani, hogy mégis működjön stb. Én a magam részéről rengeteg mindent tanultam ebből az egész folyamatból, és remélem, ezt az új tudást a jövőben sikerül majd kamatoztatni is.

Negatív élményre most így hirtelen nem is emlékszem az elmúlt hónapokból, nem tudnék semmit mondani.

Az írók többsége külföldön játszódó regényeket ír külföldi karakterekkel. Te Magyarországot választottad helyszínként magyar szereplőkkel, de van egy csavar a dologban. Ez egy újfajta Magyarország. Honnan jött az ötlet, hogy ismert terepet tegyél ismeretlenné, és ezzel tedd érdekessé a történetet?

Igazából én is külföldi helyszínekkel kezdtem, de aztán egy novella miatt átváltottam Budapestre, és rájöttem, mennyivel jobb, hihetőbb háttért tudok teremteni, ha egy olyan helyszínről írok, amit viszonylag jól ismerek. Mert úgy őszintén, Chicagóról pl. annyit tudok, hogy ott játszik a Bears meg fúj a szél, ezzel ellentétben a várost, aminek a metrójáratain már több éve verekszem az utolsó ülőhelyért, kicsit jobban ismerem. Innentől kezdve elkezdtem tudatosan is magyar helyszínekben gondolkodni, így amikor felmerült bennem az Acélszentek ötlete, nem is volt kérdés, hogy a történet Budapesten fog játszódni. Persze a háttérvilág sokat változott, remélem, többnyire előnyére, de a város mögötte az végig ugyanaz maradt.

Térkép a regényhez. (A számok jelentése az interjú végén található.)
Mesélnél nekünk arról, hogyan osztottad fel Budapest területét, és kik melyik részt uralják?

Próbáltam a sztereotípiákból kiindulni, azokat felnagyítani, kicsit talán el is túlozni. Mármint azt remélem mindenki tudja, hogy Budán a sznobok élnek, Pesten meg a panelprolik, ezt a képet próbáltam kicsit árnyalni.

A regényben Budapest területén négy nagyobb állam osztozkodik, míg a Belváros és Zugló egy része amolyan senki földjeként funkcionál. Arrafelé egész egyszerűen túl sok az őrült és túl kevés az érték, hogy bárki el akarja foglalni az adott területet, így maradhat viszonylag független. Pesten ezen kívül helyet kapott még a kommunista mintaállam, az Észak-Pestet uraló Angyalföldi Népköztársaság, valamint az egymással is folyton harcoló, kaotikus belpolitikájú, Dél-Pesten található Szakadár Blokk is.

A budai oldalon szintén két jelentősebb állam osztozkodik: az északi területek itt a kannibál Élő Hús Egyháza által irányított Óbudai Egyházállam alá tartoznak, míg a délen a régi, nyugati demokráciák mintájára kiépült Szabadkereskedelmi Zóna található.

Bevallom őszintén, nem nagyon vagyok otthon a számítógépes akciójátékok világában, mégis ahogy olvastam a regényed történetének leírását, rögtön egy akciójáték jutott eszembe. Szinte láttam magam előtt megelevenedni a helyszínt és a karaktereket a monitoron. Szereted ezeket az akciójátékokat vagy más ihlette a regényt?

Bár én magam nagyon lelkes rajongója vagyok az ilyesfajta játékoknak (bár játszani már nem tudok velük, ezért a cselekvéseim kimerülnek annyiban, hogy meghalok, de ebbe ne menjünk bele, mert a lelkem mélyén nagyon fáj), a történet alapját mégsem ezek adták. Egész pontosan egy vállalhatatlan zenékből összeollózott lejátszási lista hallgatása közben jutott eszembe maga az alapkoncepció, hogy tök jó lenne egy ilyen posztapokaliptikus Budapesten játszódó történetet írni. Ekkor még elég borúsra akartam venni a figurát, mert azt hittem, egy ilyen témájú írásnak muszáj nagyon szürkének, nagyon komornak és nagyon depressziósnak lenni, de aztán jött az új Mad Max film, és bemutatta, hogy csak azért, mert egy történet posztapokaliptikus, még nem kell belőle száműzni a pörgős akciójeleneteket vagy épp az ironikus humort.

Tehát röviden összefoglalva kijelenthetjük, hogy az Acélszenteket a Mad Max és a szar zene ihlette.

Ádám, a főszereplőd egy gépromboló szekta tagja. Megtudhatunk valamit így előzetesen erről a szektáról és Ádám karakteréről?

Az Acélszentek főhőse, Ádám, egy középkorú férfi, aki saját véleménye szerint épp eleget látott már ebből az elcseszett világból. Foglalkozását tekintve gépromboló, azaz pénzért öl exoszkeletonokat, amikre mások még csak ránézni sem mernek, azon belül is rendje egyik legjobbja. Számtalan elvégzett munkával és kinyírt pilótával a háta mögött igazi veterán, aki nem ijed meg a saját árnyékától, de ahhoz is van elég esze, hogy ne ugorjon ész nélkül fejest a szarba.

Azonban munkája igen keményen rajta hagyta a keze nyomát: végtelenül cinikussá, antiszociálissá formálta. Mondják, megesik az ilyesmi, ha az ember születése napjától a világ mocskát látja minden egyes nap. Nem lett belőle pszichopata, vagy egész nap a sarokban gubbasztó őrült, pusztán annyiról van szó, hogy rohadt nehezen tudja kifejezni az érzéseit (már ha akarja egyáltalán), és sokszor nem tudja, mit kezdjen az emberekkel.

Mivel ajánlanád a regényedet a női olvasóknak? Mi lehet az, ami őket is megfoghatja ebben a történetben?

Szerintem ugyanaz foghatja meg őket is, mint a férfiakat. Elsősorban azoknak ajánlanám a regényt, akik kedvelik a pörgős, feszes cselekményt, a néha kicsit őrültebb, elborultabb karaktereket vagy az ironikus, néha morbid humort.

Mi a következő terv? Lesz az Acélszenteknek folytatása, vagy egy másik regény írásába kezdtél?

Jelenleg egy spin-off köteten dolgozok, ami bár ugyanebben a világában játszódik, nem kötődik nagyon szorosan az Acélszentek cselekményéhez. Néhány szereplő persze nem kizárt, hogy átköszön, de mégis, egy önállóan is érthető és élvezhető történetet szeretnék írni, ami kicsit talán a másik szemszögből is bemutatja ezt az egész világot, hiszen a főhőse ennek egy exo lesz, vagy legalábbis valami ahhoz nagyon hasonló.

Karácsony előtt találkozhatnak még veled valahol az olvasóid esetleg?

Most szombaton, vagyis december 17-én, 12 órától lesz a könyvbemutatóm a Premier Kultcaféban, erre minden érdeklődőt szeretettel várok. Ezen felül lassan kezdődik az idei vizsgaidőszak, szóval, ha valaki pluszban meg akar tekinteni, az egyetem könyvtárában egész nap megteheti majd.

Egy kalappal az első könyvbemutatóhoz, és köszönöm az interjút! :)

A térkép számozása:

1. Deák téri gépromboló állomás
2. Kálvin téri gépromboló állomás
3. Lehel téri gépromboló állomás
4. Mélyrepülés
5. Panelszentély
6. Óbudai autóbusz pályaudvar
7. Fixer műhelye
8. Futurista főhadiszállás
9. Egykori sebészpap rejtekhelye
10. Háborús hősök negyede
11. Kaszás bunkere
12. Kaptár gyára
13. Péter toronyháza
14. Vár (negyedik világháború híveinek központja
15. Németek
16. Belváros (egymással rivalizáló csoportok)
17. Panelpatkány territórium 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2016. december 2., péntek

Kedvelem a mélyebb intellektusú és összetett munkákat - Interjú Pusztai Andreával


Pusztai Andrea nemcsak azért érdekes, mert regényeket ír, hanem azért is, mert történelmi regényeket ír. Kevés írónő választja ezt a műfajt, és még kevesebben sikeresek benne. Andrea Bizánc című sorozatának nemrég jelent meg a második könyve, ezért megkértem őt, meséljen nekünk egy kicsit róla és úgy általában az írásról.

Mesélj egy keveset a Bizánc című könyvsorozatodról. Honnan jött az ötlet, hogy történelmi regényt írj? Mindig is ez a műfaj vonzott?

Igen, vonzott. Könyvek terén mindenevő vagyok, ám kedvencek általában a történelmi regények közül kerülnek ki. Kedvelem a mélyebb intellektusú és összetett munkákat, ami a zsáner jellemzője. Elsősorban Passuth művei ragadtak meg, de eredetileg nem történelmi regényt akartam írni. Egy véletlen folytán került a kezembe egy bizánci császárnő, Theophanó szakirodalmi életrajza, ami megfogott. Olvastam volna róla többet is, regényként akár, de még senki nem írt a korról és az ő személyéről. Amikor pedig megtudtam, hogy mennyi magyar fordult meg akkoriban a bizánci udvarban, rádöbbentem, hogy ebből muszáj lesz írnom egy regényt. Olyat, amiben meglátszik, mennyi minden van a háttérben, és hogy a magyar államalapításra is nagy hatást gyakorolt ez a birodalom és ez az időszak, amiről magyar tekintetben oly keveset tudunk. Akkor kezdtem neki a kutatásnak sok évvel ezelőtt és végül egy csinos trilógiává nőtte ki magát ez az életrajzi regénynek indult alapötlet. Technikailag most történelmi kalandregénynek címkézném fel leginkább, csipetnyi romantikával, sok fordulattal és erős korrajzzal.

A történet, ha nagyon egyszerűen akarom elmondani, egy bizánci császárnő: Anasztázia − aki Theophanó néven uralkodott -, és egy hun nagyúr: Kagan tarján vezér titkos románcából szövődik össze. A szerelmük, hányattatott sorsuk és hatalmas kulturális különbségeik, pozíciójuk kötelezi őket egyik tettről a másikra, de első pillanattól kezdve egymás felé tartanak. A háttérben pedig zajlik az élet, morajlik a nagy történelmi folyam, amiben nyakig benne vannak. Mindketten történelmi szereplők, ahogy az őket körülvevő többi szereplő sem fiktív. Legtöbbjük szerepel a hivatalos történelmi kánon lapjain is, ennyiben vérbeli történelmi regényről beszélünk, és nem olyan kitalált kalandokról, amiknek csupán a hátterét adja meg egy történelmi kor és messziről látjuk egy király koronáját vagy egy hadvezér sisakját. Ez nagy felelősség és sok munka is, de ez az igazi történelmi regény. Szerintem.

Kívülállóként úgy tűnik, ahogyan a sci-fi írás területén, úgy a történelmi regényírás területén is férfidominancia van. Milyen volt számodra bekerülni ebbe a közegbe? Hogy fogadtak a férfi írótársaid?

Kicsit tartottam a közegtől, de értek kellemes meglepetések. Nem tudom mennyire zavaró a férfi kollégáknak a jelenlétem ebben a zsánerben, azt talán tőlük kellene megkérdezni, de a magam részéről örülök a lehetőségnek. Inkább azt érzem, hogy nem az írótársaim fogadnak előítéletekkel, tőlük minden elismerést és támogatást megkapok, ahogy a kiadómtól is. Inkább az olvasókat érzem még óvatosnak, mert nem tudnak hová tenni. Ne felejtsük el, hogy egyre több nő ír a Gold Booknál történelmi regényt és éppen nyitás folyik az igényes női olvasók felé, akiket érdekel a történelem. Ezen belül a női sorsok eleddig feltérképezetlen területe az, ami személy szerint engem igazán érdekel. Nőként történelmi regényt írni majdnem olyan, mintha bemennél egy autószerelő műhelybe és ott egy nő várna, aki simán megszereli a kocsidat, mégis kényelmetlen érzések kerülgetnek. Ezek nem tudatos döntések, így vagyunk programozva ebben a társadalomban, ha egy nő teljesít egy férfiasnak ítélt területen, azon illik meghökkenni. Pedig miért ne lehetne egy nő is éppolyan jó abban, amit csinál, mint egy férfi? Kis idő múlva, ha az ember bizonyít, már nem jelent problémát a széles körű bizalom. Régen is írtak nők történelmi munkákat, de sokkal izgalmasabb inkább az a kérdés, hogy gyakran ők is férfiakról írtak. Szerintem most a történelmi regényírás ott kezd izgalmasabbá és nyíltabbá válni, ha nők írnak nőkről. Nem a férfiak mellőzésére vagy kisebbítésére gondolok, hanem arra, hogy vannak olyan női sorsok, amik befolyásolták a történelem menetét, ideje felfedeznünk ezeket a nőket. Bízom benne, hogy ez érdekes, de idő kell még az olvasóknak, hogy elfogadjanak és megismerjék a munkámat, egy kicsit megszokják ezt a másik szemszöget is, amiben íróként dolgozom. Örülök a bizalomnak, és nem panaszkodom, napról napra többen olvassák, és sokaktól kapok olyan visszajelzést, hogy férfiként is, nőként is szerették a történetet, nem is értik miért nincs még a sikerlisták élén. (Szerencsére nem ilyen listában mérem a sikeremet, noha itt sincs okom panaszra, mindkét kötetem szépen szerepel.) Mások meg azon lepődnek meg, hogy jé, ebben magyarok is vannak, és ráadásul ez nem is egy mesekönyv a sárkányokról. Érdekes dolgok keringenek az olvasókban, mire leveszik a polcról ezt a kötetet, pedig kőkemény magyar történelem is, nem csak bizánci és hiszem, hogy több annál, mint aminek első pillantásra látszik.

Minden író munkájához hozzátartozik a kutatás, de történelmi regény esetén kiemelkedően fontos része az alkotási folyamatnak. Mennyi időt töltöttél kutatásokkal? Volt olyan bizarr, vicces vagy érdekes téma, amiről sosem gondoltad, hogy egyszer majd utána kell olvasnod, de most megtetted?

A kutatás alapos munka, ami az időigénye miatt beépül a mindennapokba és rendszeressé is válik. Sok téma van, ami az alapkutatás után is váratlanul előtérbe szökken és az írás menete közben utána kell járni, de ezek többnyire apróságok. Bizarr téma nem volt, ha a pestis nem számít annak. Inkább olyan kérdések kerültek elő például, hogy használtak-e zsebet ebben az időben vagy ehhez hasonlók. Tíz évet töltöttem a történet előkészületeivel, próbáltam korábban is megírni, de a kezdetekben kiforratlan volt és nem ment. Azt hiszem, hogy a tudatalattim jobban tudta milyenre akarom megírni ezt a regényt és ki kellett fejlődnie ennek az eposznak a fejemben. Ahogy folytattam a munkát, a történet mindvégig hízott, alakult a sztori, összeálltak meglepő fordulatok ott, ahol a magyar és a bizánci szálak összeértek, de akadtak olyan momentumok, amiket elsőre csak kitaláltam, később pedig kiderült, hogy szinte elébe mentem a legfrissebb kutatási eredményeknek. Ez nagyon vicces volt és egy kicsit ijesztő is. Például a valóságban is volt egy olyan város, mint Gordelan, amit pár éve a régészek fel is fedeztek Isztambul külvárosában. Ennek a kikötővárosának a léte és funkciója elkerülhetetlen volt a népegészségügyi rendeletek miatt, ahol négy napig karanténban kellett tartani a vágóállatokat. Aztán ott a titkos könyvtár, amit a császárok használtak, és tudjuk, hogy a törökök megérkezésekor kimenekítették a városból, majd pedig eltűnt. Vagy a hajók teljesítménye. Nem maradt fenn egyetlen 10. századi bizánci hajó sem, csak homályos leírásokból ismerjük őket, és úgy tartották, hogy nyolcvannál több embert nem bírt el. Ezt nem bírtam elhinni, biztos voltam benne, hogy jóindulattal ugyan, de alaposan alábecsülték. Nálam háromszáznál kezdődött a személyzet és a katonák száma egy hadihajón, amit dromónnak neveztek, és már megírtam a regényt, amikor kiderült, hogy a legújabb régészeti felfedezések szerint így is volt. Nagy tárhajókat is találtak már azóta, - az is van a regényben-, és teljesen olyan ez a bizánci világ, amilyennek a logika mentén sikerült a képzeletemben kidolgoznom és azt beleírni a regénybe. Nem mondom, hogy hibátlanul, de eddig a régészeti leletek igazoltak minden komolyabb feltételezésemet. Izgalmas dolog ez. Talán a jövő tartogat még hasonló meglepetéseket.  

Miért pont a X. századi bizánci udvart választottad a regénysorozat helyszínéül? Mi vonz ebben a korban és helyben?

Egyfelől ez a birodalom elveszett civilizációnak számít, mert a törökök lerombolták ezt a világot Konstantinápoly bevétele után, szinte semmi nem maradt belőle. Másfelől akkora hatással volt a nyugatra, hogy ezt szerintem illene tudnia minden európai embernek. Sajnos nem tanuljuk meg az iskolában, hogy Bizánctól eredt egy olyan rendszer, amiben népek kavalkádja tudott békében együtt élni, vallásszabadság volt, mindenki, még a szolgák is írtak, olvastak, volt szociális ellátás, késsel, villával ettek. Ezt a világot bolygatták azok az írni, olvasni nem tudó, kézzel étkező keresztes lovagok is, akik eredetileg Jeruzsálembe indultak és végül kifosztották a városok királynőjét, Konstantinápolyt, mert amaz már túl messze volt. Sok gyökerünk vezet vissza a magas szintű természeti kultúra, vagyis a hun örökség talajába, de a letelepedett városias kultúra a bizánci időkben szintén egy civilizációs táptalaj volt, e két világ érintkezésével érdemes foglalkozni. Ez vonz ebben a kérdésben és témakörben, mert hiszem, hogy van mit mondani róla.

Mesélj a főbb karaktereidről. Valós történelmi személyek vagy kitalált karakterek, esetleg vegyesen?

Elsősorban történelmi személyek a szereplők, de akadnak fiktív részleteik. Anasztázia életútját szorosan vettem, szigorúan követem, a szerelme Kagannal titkos, és nem hivatalos. A lépései, amiket császárnőként tesz, többnyire – kivétel a Szent Korona kérdésköre −, mind fennmaradtak a történelmi iratokban. Ő egy nagyon impulzív nő, karakteres, de tele van félelmekkel, érzelmekkel, kötődne, de ahhoz, akihez szeretne, nem szabad neki. Izgalmas döntéseket hoz, és mindvégig uralkodik, szeretne ebben jó lenni, de a palotai kígyóverem olyan közeg, amiben az ember még önmagához képest is meghasonul akár önvédelemből, nemcsak, mert valamilyen uralkodói célja van. Kemény hely, ahol egyébként a második részben még nem, de a harmadikban már helytáll.

Kagan jóval idősebb nála, megtörtségből felépült, harcedzett, valódi hun férfi. Vezető és karizmatikus, aki ritkán meggondolatlan. Érdekes vele végigmenni a történeten, hogy ízig, vérig hun marad mindvégig. És eléri a célját végül, amiben Anasztázia is megsegíti. Érdekes látni, hogy benne az elért cél nem okoz sem megnyugvást, sem eufóriát, mert azonnal látja, micsoda bonyodalmak keletkeznek belőle. Ezek utólagos rendezésében aktívan részt vesz, erről fog szólni a harmadik rész, és egyszerre ér révbe egy nagy szerelem, meg a magyar állam megalapítása az ő közreműködésével. A részletek fiktívek, Kagan eredetileg Kalán akar lenni, aki Ond vezér fia, vagy unokája volt, de a Tarján (törzs) vezére és igen befolyásos nagyúr. Többször járt Bizáncban és járt Géza fejedelem képviseletében a quedlinburgi birodalmi gyűlésen is. De ennél többet nem tudunk róla.

A többi szereplőm is ilyen, túlnyomó részt mindenki történelmi személy, vagy legalább a státusza történelmi, esetleg mindkettő. Hánnész főtanácsos például, akit két vonás egybeolvasztásával hoztam létre, részben fiktív, mint konkrét személy, de történelmi gyökere van a személyének és a státusza is megvolt a valóságban, ugyanakkor a két vonást én hoztam összefüggésbe egymással.  

A sorozat első kötete A sárkányölő, a második pedig, A zöld szemű kígyó címet viseli. Miben volt más a második könyvön dolgozni, mint az elsőn? Mire számíthatnak az olvasók, akik az első részt már olvasták, miben hasonlít a két kötet és miben különbözik?

Az első rész egy erős alapozó kötet, amiben megismerjük a szereplőket és a helyzetüket, a kort, az atmoszférát. Elsősorban Anasztázia hatalomra jutásáról szól, és egy szerelmi háromszögről, mindarról, hogy semmi nem olyan, mint amilyennek elképzeljük a fejünkben, mielőtt megtörténne velünk. A palota ünnepel és a császár feleséget választ – ez is történelmi tény, hogy így lett Anasztázia császárnő -, eközben közelednek a törökök kelet felől. Lendületes, korrajzos, néhány fordulattal, de nem kegyetlen.

A második rész már ezekre az előzményekre épít, tovább fejlődik a történet és a szerelem, a kalandok és a nagy háború, megismerkedünk közelebbről is minden bajok forrásával, a Fehér Sárkány álnevet használó politikai intrikusunkkal, aki nagy meglepetéseket okoz. Miatta váltottam koncepciót, de annyira izgalmas karakter volt, hogy egészen közel kerül hozzánk és a végén Anasztáziához is.

Ugyanakkor a második rész egy megrázó kötet, sokkal nehezebb volt megírni, mint az elsőt, kevesebb benne a humor, mert nem illett bele, de azért nem mellőzöm teljesen. Valamint sokkal kegyetlenebb és érzelmileg is felkavaróbb. Bevallom, jobban kapcsolódik majd a harmadik részhez, mert adós maradok néhány gonosz elnáspángolásával, de ígérem, a végén nem fogom megkímélni őket. Remélem, hogy a második kötettel, amiben törekedtem az árnyalásra, teljesebbé tettem azt a bizánci világot, amit annyira szeretek és ezt a harmadik részben szeretném még kifinomultabbá tenni. Amíg ezen munkálkodom, addig megszületik Vajk, Géza fejedelem is hatalomra kerül és elkezdi megalapítani a magyar államot, hogy hogyan és minek a mentén, azt kifejtem a záró kötetben. Ehhez azonban még Tar Zerindnek és fiának: Koppánynak lesz néhány szava. A magyarok három felé húznak és az egyetlen, aki rendet teremthet közöttük, az Kagan lesz.

Hogy mire számíthatnak az olvasók? Nem is tudom, egy érzelmi hullámvasútra és semmi szokványosra. Egy hajszálnyit felül akartam múlni az első kötetet, többek szerint sikerült.

Más történelmi korban és helyszínen játszódó regényre is számíthatunk majd tőled a későbbiekben? Szeretnéd majd más műfajokban is kipróbálni magad?

Vannak más terveim is, a történelmi regény örök szerelem marad, de tervezek fantasyt írni, és vannak forgatókönyves munkáim is. Nagyban függ a regényírói pályám attól, hogy a filmek mennyire vonnak majd el a regényírástól. Mindezt a jövő eldönti majd. Azt azonban tudom, hogy nem hagyom magam kisajátítani egyiknek sem, mindkét tevékenységnek, a filmeknek és a könyveknek is örökös helye van a szívemben.

Jelenleg öt kidolgozott regényem van, amit megírnék, ebből az egyik egy hosszabb dark fantasy sorozat, de továbbra is novellázom és némelyik regényből párhuzamosan, vagy a regényektől függetlenül is filmterveket kreálok. Még az sincs kizárva, hogy részt veszek egy könyves magazinműsor elkészítésének projektjében. Nyitott vagyok, tettre kész, és állok elébe a kihívásoknak.

Egyszóval sok tervem van és nagyszabásúak, dolgozom a megvalósításukon, ahogy eddig. Ebben a szakmában pont az a szép, mindig van felfelé, van irány fejlődni és többé válni. Ahogy mondani szokták, a határ a csillagos ég, rengeteg a lehetőség a kibontakozásra és az ötletek megvalósítására, mindössze a munkát kell belefektetni és néha elmorzsolni egy imát egy csipetnyi szerencséért is.

A könyvbemutatód már megvolt, és úgy hallottam, jól sikerült. Karácsony előtt találkozhatnak még veled valahol az olvasók?

A könyvbemutató sikeres volt és nagyon jól éreztem magam, a közönség szintén, legalábbis a visszajelzések szerint. Igaz, hogy nehéz meccs volt, mert a regény épp csak megjelent, sokan nem olvasták még és kérték, hogy ha lehet ne spoilerezzünk el semmit a második részből. A történetről így nem mertünk beszélni túl bőven, mert nagyon fel van építve és egyetlen kis kocka kiemelésével bevilágíthatunk benne egy csomó jól kimunkált titkot. Van, aki azt nem szereti, ezért nem erre fókuszáltunk, hogy az olvasók maguk tudják felfejteni a rejtélyeket benne. Annyi az összefüggés ebben a részben, hogy rövid idézeteket is alig tudtunk kivenni belőle, erős a második rész kontextus-szerkezete, amiből az következik, hogy nehéz beszélni róla.

Ami engem illet, feltöltődtem a könyvbemutatón és lelkesebben folytatom a munkát. Figyelem, hogyan fogadják az olvasók a második részt, és miközben szurkolok magamnak, hogy ne akarjanak megfojtani a függővégért, gőzerővel írok is. Nem tervezek egyéb nyilvános szereplést egy ideig. Tavaszi fesztiválig bekuckózom az írófészkembe és nagy lendülettel dolgozom.

Akkor sok ihletet kívánok neked így a télre, és aztán kíváncsian várjuk tavasszal  a bekuckózás eredményét! :) Köszönöm szépen az interjút! :)