2017. július 17., hétfő

Ha valaki kérdez, az azt jelenti, hogy érdeklődik - Interjú Szekeres Líviával a Play nyelviskola vezetőjével


Nagy gondot okozott nekem egy évvel ezelőtt, hogy olyan angoltanárt találjak magamnak, aki megfizethető áron dolgozik, de ért ahhoz, amit csinál. Sokáig keresgéltem, és már majdnem feladtam, amikor rátaláltam a Play nyelviskolára, ahol a csoportos oktatás helyett az egyénire helyezték a hangsúlyt. Gondoltam, kipróbálom, aztán meglátjuk, és ez volt életem egyik legjobb döntése. Mert a tanárom, Szekeres Lívia, elérte azt, hogy megszeressem a nyelvtanulást, és valóban elhiggyem, hogy képes vagyok angolból középfokon lenyelvvizsgázni. Úgy gondoltam, hogy meg kell ismertetnem őt és a gondolkodásmódját minél több emberrel, szóval emiatt kértem fel egy interjúra.

A nyelviskolák általában nagycsoportos órákat indítanak, a Play nyelviskola ezzel szemben az egyéni vagy páros oktatásra fektet hangsúlyt. Miért preferáljátok ezt az oktatási formát?

Ennek számos oka van, de alapvetően azért, mert ebben hiszünk: így lehet eredményesen nyelvet oktatni, figyelembe véve az egyéni igényeket, különbségeket, célkitűzéseket. Nincs két egyforma tanítványunk, aki mindenben megegyezne, erősségekben, gyengeségekben vagy akár a nyelvtudásuk szintjében. Márpedig, ha nem azonos szinten vannak a tanulók, hatékony nem lehet a tanulás, és ők maguk sem fogják élvezni azt. Hiszen, a magasabb szinten álló folyamatosan ismétléseket hall, a kisebb tudású pedig gátlásossá válik, nem érti meg az anyagot, lemarad. Kinek kedvez ez a felállás?

Másrészt nagyon szerteágazó kéréssel és igénnyel fordulnak hozzánk, így maximális rugalmasságot kell adnunk: mind az óra időpontját, mind a felkészülés ütemét, anyagát illetően. Ezt kizárólag az egyéni oktatás képes biztosítani.

Milyen céllal fordulnak hozzátok a tanulók általában? Korrepetálás, nyelvvizsga, valami egyéb?

Rengeteg céllal! Pont ez a lényeg, szinte minden tanítványunk más miatt kezdett el tanulni nálunk. Van, aki külföldi munka előtt áll, és e miatt szeretné fejleszteni a nyelvtudását, van, aki, jobb munka reményében tanulja a nyelvet, van, akinek emelkedik a bére, ha megszerzi a nyelvvizsgát. Az egyetemistáknak természetesen a diploma végett van szüksége a papírra, a kisebbek pedig az iskolai tananyagban akadhatnak el. De olyan nyugdíjas korú diákjaink is vannak, akiknek gyermeke külföldön alapított családod, és a kinti rokonok, unokák miatt kezdenek bele a nyelvbe. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övék.

Úgy gondolom, sokan tapasztaltuk az általános iskolai és gimnáziumi nyelvoktatás során, hogy a tanárok, a módszereik, maga az oktatási rendszer inkább elveszi a kedvünket a nyelvtanulástól, semmint meghozza. Mit gondolsz erről?

Sajnos valóban sokan jönnek hozzánk, akiknek ilyen negatív, kiábrándító élménye van. Ilyenkor az első teendőnk, hogy újból megszerettessük a nyelvet, visszahozzuk a kedvet a nyelvtanuláshoz, hiszen ezek nélkül az nyögvenyelős lesz. Szerencsére a támogató közegben, viszonylag gyorsan meg tudjuk mutatni, hogy a nyelvtanulás lehet érdekes is, és az adott nyelvben pedig lehet sikerélményeket elérni.

Ti milyen módszereket alkalmaztok az órákon (és órán kívül), hogy a tanulóitok önbizalmát és nyelvtudását fejlesszétek?

Számtalan módszert, gyakorlatilag minden erőnkkel azon vagyunk, hogy építsük az önbizalmukat. Sokan azért gátlásosak, mert félnek attól, hogy rosszat mondanak vagy esetleg butaságot kérdeznek. Ezeket a félelmeket mi a kezdetektől igyekszünk kiirtani. Egyrészt, a hibáinkból tanulunk, a nélkül nem lehet fejlődni, a hibázás csupán annak a bizonyítéka, hogy nekifutunk, megpróbáljunk a dolgot. Másrészt, olyan, hogy buta kérdés nincs. Ha valaki kérdez, az azt jelenti, hogy érdeklődik, kíváncsi, érteni akarja a dolgokat, motivált. Ebben mi rossz lehet? Ha meg tizedszerre kérdezi meg? Elmondjuk tizedszerre is.

Az iskola mindenféle korosztállyal foglalkozik az alig pár éves gyerekektől kezdve, a tiniken át, a felnőttekig. Milyen különbségek vannak az egyes korosztályok között, és hogyan próbáljátok felkelteni a különböző korú tanulók figyelmét az idegen nyelvek iránt?

Természetesen nagy a különbség a különböző korosztályok között, de mi ezt maximálisan próbáljuk figyelembe venni, és mindenkit úgy tanítani, hogy az számára érdekes legyen. A legkisebbeket teljes mértékben játékosan oktatjuk, a kamaszoknál igyekszünk egyre több online anyagot hozni, videókkal színesíteni az órát, a felnőtteknél célorientáltan, inkább hagyományos módszerekkel készülünk, a nyugdíjas korosztálynál pedig nagy hangsúlyt fektetünk a lassabb tempóra, sok ismétlésre, gyakorlásra.

Van, aki ellenzi, hogy az anyanyelvén kívül más nyelvre is tanítsanak egy kisgyereket. Te mit gondolsz erről?

Már önmagában a téma megérne egy külön beszélgetést. Rengeteg a tévhit még mindig a kisgyermekkori nyelvelsajátításról és itt van a lényeg: ebben a korban még közel sem tanulásról van szó, hanem nyelvelsajátításról játékos módon. A foglalkozások során mondókákkal, dalokkal, játékos feladatokkal ismertetjük meg velük az angolt, rendkívül jól szokták magukat érezni a gyerekek, alig várják már a következő foglalkozást. Ilyenkor még ajándékba kapják a nyelvtudást. A későbbiekben már tényleg tanulásról lesz szó, és annak sajnos számos buktatója, nehezítő körülménye lehet. De szánjunk majd erre a témára egy külön ,, „fejezetet”.

A diákjaitokat egy kis házi könyvtár is várja nálatok. Mesélnél arról, hogyan is működik ez, milyen feltételek mellett használhatják, és milyen könyveket találnak itt?

Bizony, a folyosó falán kialakítottunk egy kis minikönyvtárat, idegen nyelvű könyvekkel a polcokon. Tanítványainknak szeretnénk kedvezni ezzel, hiszen nem könnyen, illetve nem túl olcsón lehet hozzájutni az ilyen fajta olvasmányokhoz. Diákjaink böngészhetnek a különböző nyelvű, típusú és szintű könyvek között, amíg várakoznak az órájukra, és természetesen ingyen kölcsönözhetnek is belőlük.

Az órákon kívül egyéb eseményekkel is várjátok a tanulóitokat, például társalgási klubbal. Milyen ez a klub, mi ilyenkor a program?

Sokan említették nekünk, hogy ők csak úgy beszélgetni szeretnének idegen nyelven, nincs szükségük nyelvvizsgára, nincs konkrét céljuk a nyelvvel, csak nem szeretnék elfelejteni azt. Ezt az igényt kielégítve hoztuk létre a Play Társalgási Klubot. Jelenleg heti egy alkalommal várjuk az érdeklődőket, az időtartama körülbelül 60 perc. Mindig egy bizonyos téma köré épül fel : általában bemelegítő, ráhangoló kommunikációs feladattal indítunk, majd ezután átbeszéljük a témával kapcsolatos kérdéseket, végül pedig valami játékos versennyel zárunk. A lényege, hogy a részvevőknek lehetőséget adjunk, hogy gyakorolhassák a beszédet, nem javítgatjuk a hibákat, ha valaki elakad, segítünk, mindenki azért van itt, hogy idegen nyelvű környezetben legyen, hallja a nyelvet és ő maga is megszólalhasson. Ha valaki azért vacillál kipróbálni, mert nem tökéletes a nyelvtudása, csöppet se aggódjon, itt bátorító, közvetlen csapatban tud fejlődni. Társalgási Klubunk nem csak angol, hanem német nyelven is működik.

Milyen nyelveket lehet tanulni nálatok?

Angol, német, spanyol, olasz és francia oktatásra lehet jelentkezni hozzánk.

Rengetegféle kedvezmény várja a tanulni vágyókat az iskolátokban. Mesélj ezekről is egy kicsit…

Igen, vannak időszakos kedvezmények, ilyen például az év eleji vagy a nyári kedvezmény, ezen kívül a testvérek is olcsóbban jöhetnek hozzánk, sőt a páros tanulóknak is kedvezőbb az ár. Azonban mindenképp hozzátenném: nem a kedvezményekkel, hanem a minőségi oktatással, a nyelvtanulás szeretetének átadásával és nem utolsó sorban a ránk jellemző, folyamatos jó hangulattal szeretnék megnyernielkötelezni tanítványainkat. Arra törekszünk, hogy nyelviskolánkban egy olyan támogató és baráti környezetet teremtsünk, ahova szívesen jönnek a tanítványok nyelvet tanulni, mindenféle szorongás és félelem nélkül. Egyszer egy diákom azt mondta a suliról, hogy ez itt a boldogság szigete, tudom túlzón hangzik, mégis, valami hasonló érzés elérése a cél minden egyes tanulónál.

Ha engem kérdezel, egyáltalán nem túlzó. Én is mindig úgy jövök el az óráinkról, hogy utána minimum egy órán át még vigyorgok. Remélem, hogy minél többen megismerhetik ezt az érzést nálatok. Köszönöm szépen az interjút!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2017. február 4., szombat

Őszinte leszek, nem volt szerelem első látásra - Interjú Kántor Katával és Nózival


Kántor Kata, Nózi és Archi
A kép a vizslafotózás.hu oldalról van.
Kántor Katával és Nózival a decemberi könyvbemutatós hétvégén találkoztam először. Jobban mondva, igazából csak összefutottunk. Éppen kerestem valakit a nagyteremben, az előtt állva pedig megláttam Katát és Nózit, és Nózi annyira édes volt, hogy meg kellett kérdeznem, szabad-e megsimogatni. Szabadott. :) Katával nem beszéltünk két mondatnál többet, mégis az maradt meg bennem, hogy ő nagyon szimpatikus személyiség, Nózi pedig elbűvölő kutyus. Ezért az jutott eszembe, hogy feltennék nekik néhány kérdést, hogy mind (én is és ti is) jobban megismerhessük őket. Szerencsére mindketten igent mondtak a felkérésre (pontosabban, Nózi igent vakkantott), szóval íme, a velük készített interjúm. :) 

Kutya és ember között mindig nagyon fontos az első találkozás. Hogy történt ez esetetekben, hogyan ismertétek meg egymást?

K.K.: Nos, amikor megláttam, egyáltalán nem az volt az első gondolatom, hogy meséket írok róla. Nózit 9 évvel ezelőtt ismertem meg egy nyári napon. A semmiből pottyant a család életébe, amikor a gyermekem apja hazahozta őt a munkahelyéről, a Rendőrségi Kutyakiképző Központból. Nózi hathetes volt akkor, a tenyésztői lemondtak róla a „hibás” szőrszíne miatt, és nem volt hová mennie. Mivel a kertben már csaholt jó néhány kutya, ezért az első reakcióm az új családtagra a homlokráncolás volt.

Nózi: Őszinte leszek, nem volt szerelem első látásra. Elvártam volna, hogy megérkezésemkor egy kiskutyát megillető ajnározással, és sült hús darabok tukmálásával fejezze ki az érzelmeit irántam, de ő csak állt ott a szoba közepén, vakargatta a fejét, és a bosszankodás savanyú szagát eregette magából. A helyzet néha még súlyosbodott is, amikor a szőnyegen kellemetlen csomagot hagytam, de hát ilyen egy kiskutya. Azóta persze sok minden megváltozott, és kölcsönösen elfogadjuk egymást olyannak, amilyen.

A kép a vizslafotózás.hu oldalról van.
A szakmaválasztás mindenki számára nehéz, de ha az ember (vagy épp a kutya) rátalál az igazira, onnantól kezdve még a kemény munka is könnyebben megy. Titeket mi vonzott a szakmátokba? Nózi, te miért akartál beállni a rendőrség soraiba, Kata, te pedig mikor kezdtél az írással foglalkozni?

Nózi: Mindig is szerettem volna bebizonyítani, hogy én is képes vagyok arra, amire a nagytestű fajtársaim. Azt hiszem, sikerült.

K.K.: 2012-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Ekkor vetettem papírra az első meséket egy kis rendőrkutya nyomozásairól. A papírra vetést szó szerint kell érteni, a történetek nagyrészt utazás közben, buszon, vonaton, repülőn íródtak egy jegyzetfüzetbe. A lelkiismeret-furdalás érzése is motivált a meseírásban, hosszú utazások, több napos távollétek után adtam át, és olvastam fel őket az akkor kilenc éves lányomnak. Nózi, mint főhős egyértelmű választás volt, hisz a mintaként szolgáló rendőrkutyus a család négylábúja, és a lányom kis kedvence a mai napig.

A történelem során akadt már néhány csodás állat, amely írásra ihlette az embereket. Kata, te mit láttál meg Nóziban, ami arra ihletett, hogy pont róla írj?

K.K.: Biztos lehettem abban, hogy a Nóziról szóló történetekkel a lányomnál nem „lőhetek mellé”. Először ez volt a motiváció. Azóta persze sok minden megváltozott, hiszen egy nagyobb célközönségnek írok, ezért igyekszem megtalálni azt a hangot és azokat a történeteket, amelyek kiszolgálhatják a szélesebb közönséget is.

És te, Nózi, mit láttál meg Katában, hogy őt választottad, írja meg a történeteidet?

Nózi: Ő volt az egyetlen, aki hajlandóságot mutatott erre.


Hogy ment a közös munka? Volt köztetek bármiféle ellentét? Akadt olyan rész, amellyel Nózi elégedetlenkedett, és át kellett írnod?

K.K: Törekedtem arra, hogy a történetekben Nózi bonyolult nyomozásokat oldjon meg, így a végére egyenesen hősnek érezhette magát. Ezért vagy sem, de reklamáció nem volt a részéről. :)

Lehet, hogy ez szakmai titok, de mennyit meríttettetek a történethez a valóságból, és mennyit tett hozzá Kata fantáziája?

K.K. : A történetek megírásánál nagy segítséget adott a rendőri hivatás, amit már lassan 20 éve űzök. A történeteket a mai magyar realitásba helyeztem, és igyekeztem gyereknyelven is hitelesen bemutatni ezt a közeget. Azok az elemek, amelyek a nyomozás során előjönnek, többnyire megfelelnek a valóságnak. Azt gondolom, hogy a sok szakmai kifejezés (pl helyszínelés, forró nyomon üldözés, őrizetbe vétel, szagnyom, ujjnyomat-vétel, szabadítás, stb.) ellenére a történet a gyerekek számára is érthető, sőt, bízom benne, hogy ezzel csak még hitelesebbé, és izgalmasabbá vált a mese.

Nózi: Én egyenesen úgy emlékszem, hogy minden pontosan úgy történt a valóságban is, ahogy a mesékben le van írva. :)

Mit szerettek a legjobban a munkátokban?

Nózi: Nyugdíjas rendőrkutyaként a nosztalgiázást szeretem. Szerencse, hogy ehhez megfelelő partnert is találtam, aki megörökíti a sok érdekes történetet. Az sem baj, ha egy kicsit hozzátesz.

K.K.: Jelenleg a rendőri hivatást az Európai Rendőr Akadémián gyakorlom. Nagyon élvezem a multikulturális közeget, a sokszínűséget. Az írásban pedig azt szeretem, hogy szabadon ereszthetem a „fantáziacsikóimat”, hadd nyargaljanak, rúgkapáljanak kedvükre.  

Nózi, mi volt a legizgalmasabb a rendőrkutya munkád során, ami eddig történt veled? És neked, Kata az írói munkád során?

Nózi: Ha csak azok közül lehet válogatni, amelyek ténylegesen megtörténtek (tehát a „Nózi nyomoz mesesorozatban” szereplő hőstetteket nem számítom), akkor én a teaházas esetet említeném. Ez az a nyomozás, amire a legszívesebben gondolok vissza. A teaházban több száz teafű mellett másféle füvet is lehetett rendelni. Marihuánát. Azt gondolta a teaház vezetője, hogy a töménytelen mennyiségű, különféle teafüvek szagorgiájában soha nem találok rá a marihuánára. Rosszul gondolta.

K.K: A legizgalmasabb természetesen a könyvbemutató volt, ahol először találkozhattam az olvasókkal. Ez talán minden írónak a legizgalmasabb esemény, hiszen itt kap első kézből visszajelzést arról, hogy amit csinál, tetszik-e az olvasóknak.

Van olyan, amit nem szerettek a munkátokban valamiért?

Nózi: Sokszor hiányzik a rendőri munka. Nyugdíjasként nem maradt nekem más, mint a macskák megregulázása. Mindazonáltal azt rendkívül sikeresen hajtom végre.

K.K: Nincs olyan, amit ne szeretnék a munkámban, csak olyan, amit másképp csinálnék. Erre persze rendőrként, egy szigorúan hierarchikus rendszerben nem sok esélyem van, talán pont ezért érzem úgy, hogy az írásban mint kreatív hobbiban kiteljesedhetek.

A Nózi nyomoz sorozat első részét, Az ékszerrablók nyomábant kiknek ajánljátok?

Nózi: Én a német juhász kutyáknak ajánlom, okulásul.

K.K.: Olyan iskolás korú gyermekeknek, akik szeretnek önállóan gondolkodni, rejtélyes eseteket megoldani, és akik szeretik a kutyákat.

Az ékszerrablók elfogását követően kik után nyomoz majd Nózi a folytatásban?

K.K.: Az ékszerrablók közül sajnos az egyikük meglógott. Nózi kötelességének érzi, hogy teljesen elvarrja azt a szálat is, ezért a nyomába indul. Azt is elárulhatom, hogy a történetben fontos szerepe lesz egy láncra vert kutyának is.

Nózi: Melák után szaglászom a második részben. Ha nem tudod, hogy ki Melák, olvasd el az első részt.

Kántor Kata és Nózi dedikálnak
A rajongók találkozhatnak veletek valamikor a közeljövőben egy dedikálásra és simogatásra? Ha igen, mikor és hol?

K.K.: Ha előbb nem, hát a Könyvfesztiválon biztosan találkozhatunk.

Nózi: Tudom, hogy a krónikásom készül valamire még a könyvfesztivál előtt. Színes porokat, különleges ecseteket, és egy sárga helyszínelős szalagot láttam nála. Na, de mondjátok meg, ki akarna helyszínelőset játszani, ha én is ott vagyok?

És mit üzennétek az olvasóitoknak?

K.K : Én azt üzenném a gyerekeknek, hogy Nózi igaz történetén okulva merjenek nagyot álmodni.

Nózi: Én azt üzenem, hogy mindenki olvassa el az első részt, mert nemsokára jön a második.

Hálásan köszönöm mindkettőtöknek az interjút, és remélem, hogy a Könyvfesztiválon is összetalálkozunk majd néhány szóra és Nózi esetében egy simogatásra. :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2017. január 2., hétfő

Az emberek nem merik kimondani az érzéseiket, így megteszem én - Interjú Diana Sotóval


Diana Soto azzal keltette fel a figyelmemet, hogy nem regényeket ír. Ő a versek és a drámák világát választotta, egy olyan világot, amelynek a statisztikák alapján nincsen akkora olvasórétege, mint a regényeknek. Nagyon érdekelt, hogy mi vezette erre az útra, és hogyan boldogul rajta, ezért kértem fel őt az interjúra.

Sokan foglalkoznak írással, de a legtöbben, ha írnak is verseket, elsődlegesen a regények világát választják. Te miért a versek mellett döntöttél?

12 évesen már verseket írtam. Szüleim szerint az előtt is, azonban 2007-ből maradtak fent az elsők, mert akkor kezdtem füzetekbe rendszerezni őket. Amíg a többi gyerek az árokban birkózott, én olvastam, filmet rendeztem és írtam. Megpróbáltam a szerelemről is verselni, de gyorsan rájöttem, hogy az nem az én utam. Az első gyermekszerelem után, 14 éves koromban kezdtem a halálról írni, s mindennap írok valamit.

Van kedvenc költőd, példaképed?

Hetedikes voltam, amikor rákaptam Kosztolányi Dezső alkotásaira, és magamba szippantottam őket. A többiek a felcsúsztatható telefonokért sírtak, én a Kosztolányi kötetekkel kopogtattam a szüleim ajtaján. Újra és újra befaltam a sorokat és megtanultam a verseket. Volt, amikor egyszerre hét verset mondtam fel órán, pusztán önszorgalomból.
Ma, ha megtalál a rosszkedv és nem fog a tintám, akkor előveszem Kosztolányi Dezső verseit, bevackolom magam a betűk közé, s addig olvasok, amíg a tollam újra életre kel.

Amikor felkértelek az interjúra, figyelmeztettél, hogy a verseid nem rózsaszín szerelmes, hanem kritikus, sötét, halálos gondolatokat tartalmazó versek. Gondolom, azért szóltál előre, mert általában nem ezt várják egy korodbeli, fiatal lánytól. Miért ezt az irányvonalat választottad mégis?

A szerelemről mindenki tud írni. A boldogságról nem mindenki akar olvasni. Ha egy mai ember elővesz egy verset, akkor vagy valami viccesen megfogalmazott gügyögésre vágyik, vagy a lelkét akarja viszontlátni a papíron. Én nem szeretem a gügyögést. Nem szeretem Petőfit sem. Nem szeretem a túl egyszerű dolgokat. Viszont a fájdalom mindenkiben ott lapul, s a mai világunkban sokunkat irányít. Az emberek nem merik kimondani az érzéseiket, így megteszem én. A legtöbbjüknek persze nem tetszik az őszinteség, de nekik még mindig ott van a többi költő.

Legújabb verseskötetedről, a Törpekirályról azt írtad a Facebook oldaladon, hogy „gőzölgő társadalomkritika”, a blogodon található Halálsor-s című versed pedig a családon belüli erőszakról szól. Melyek azok a társadalmi problémák, amik közel állnak hozzád, és amikről úgy érzed, mindenképpen írnod kell?

A Földünk már egy ideje betegen krákog a semmi közepén, figyelemért kiabál, de nem kap választ. A környezetszennyezés mellett a kihasználásáról is gyakran írok, s a rajta nyüzsgő emberekről. Az emberekről, akik nem szeretik sem egymást, sem az állatokat, sem a saját otthonukat. Barátok, akik hátat fordítanak a bajban, családok, akik nem tartanak össze, szerelmek, akik elhamvadnak, idegenek, akik kihasználják és megölik egymást.

A Törpekirály minden verséhez külön grafika is készült. Ezeket te rajzoltad?

Sajnos a rajzoláshoz nincsen túl sok érzékem, azonban sok művész elérhetővé teszi a munkáját. A Törpekirály minden grafikáját az interneten megtalálható jogdíjmentes oldalakról válogattam össze. A Nézz fel a Holdra rajzait és a könyveim borítóit azonban egy fiatal tehetség, Borbély Mónika készítette.

A versek mellett novellákat és drámákat is írsz. Legújabb drámád, Az ártatlan bűnös a legjobb történelmi ihletésű dráma lett a DrámaTéka Drámaműhely országos versenyén. Mesélsz nekünk egy kicsit erről a versenyről?

Előzményként megemlíteném, hogy mint a legtöbb emberrel, velem is sikerült megutáltatni a drámát az iskolában. Elolvastam mindet, de nem lettek a kedvenceim. Amikor Veszprémbe költöztem, egyik osztálytársam a színházban dolgozott a szabadidejében és meglepett egy jeggyel. A Twist Olivért néztem meg. Mai napig emlékszem az érzésre, ahogy a szívem zakatolt a fülemben és összeolvadt a színházzal. Ezután a színfalak mögül is alkalmam nyílt megnézni az előadást, és akkor döntöttem el, hogy egyszer írnom kell egyet nekem is.
Spanyolországban laktam, amikor megtaláltam a versenyfelhívást és eszembe jutott az ígéretem.
Rövid válogatás, egy hónapi kutatás és a könnyekkel teli írás után született meg a mű. Majd néhány hónap múlva megtudtam az eredményeket, és akkor eldöntöttem, hogy meg kell jelentetnem könyvként is.
Azóta pedig már a legújabb drámámon dolgozom, amely szintén történelmi témát ölel fel, de Eszter királyné idejéig repül vissza.

Nehéz lehet eljuttatni az írásaidat az olvasókhoz, lévén nem regényeket írsz. Talán épp ezért találtad ki, hogy Az ártatlan bűnöst ingyen, ajándékba adod e-könyvként bárkinek, aki kéri tőled. Honnan jött ez az ötlet? Hogy érzed, bevált?

Az emberek nem szeretnek könyvet venni ismeretlen magyar szerzőtől. Pláne nem drámát. Engem azonban nem a pénz mozgat, én meg akarom mutatni az olvasóknak, hogy a drámának lelke van és van olyan jó, mint egy regény. Sőt! Szerintem jobb is. Van jellemfejlődés, van történet, vannak érzelmek, de nincs mellébeszélés és őszinte.
Nehéz eljutni az emberekig, de a legtöbben elfogadják az ingyenes e-könyvet, és bár vonakodnak, elolvassák. Milyen jól teszik!

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóidtól? Volt, aki azt mondta, korábban nem nagyon olvasott verseket, drámákat, de neked sikerült megszerettetned vele őket?

Amikor kapom a visszajelzéseket, újabb löketet adnak. Megkönnyezek minden szót, mert elértem azt, amiért írok. Hogy tanítson.
De beszéljen helyettem néhány vélemény az olvasóimtól:

„… az első betűnél beszippantott, és a „kezemnél” megragadva, finoman…, de fogva tartott, mindaddig, amíg az utolsó szó betűjével le nem zártam eme műalkotást!...” – OneSoul

„Nem gondoltam volna, hogy egy dráma valaha is végig olvastatja magát velem, úgy hogy egyszer sem akartam letenni, hogy majd később folytatom…” – ozsolt

„Hát de ez…ez egyszerűen lehengerlő volt, annyira szerettem…” – dorina_s

„… cseppet sem száraz, kicsit sem unalmas még annak sem, aki iskolás kora óta nem igazán sok drámát olvasott…” – magdileona

„… remélem, megőrzi az utókor…” – szinnie

Bár Magyarországon születtél, Spanyolországban élsz jelenleg. Tervezed, hogy hazajössz esetleg egy könyvbemutatóra, és találkozol a Magyarországon élő olvasóiddal?

Igen, mindenképpen tervezek hazamenni. Próbálom elvetni a vers- és drámamagokat, írni tovább, s még több könyvvel megajándékozni az olvasóimat.

Ha két-három mondattal rá kéne beszélned valakit, hogy olvassa el a verseidet, mivel ösztönöznéd erre, mit mondanál neki?

Ha téged kiráz a hideg a szerelemtengerektől és a ragos rímektől, ha összeszorul a szíved, amikor egy kutyát dobnak ki a száguldó autóból, ha megkönnyezed az idegeneket, akiken kamionnal gázoltak át, ha felháborít a szomszéd, aki éjjelente veri a feleségét, ha nem bírod végignézni a csirketelepeken készült felvételeket, ha minden szegénynek legszívesebben adnál valamit, ha vágysz egy megoldásra, akkor neked tetszeni fognak a verseim. Kóstold meg a szavak lélekemelő hatalmát!

Azt hiszem, ehhez nem is kell semmit hozzátenni, tökéletes zárszó. Köszönöm szépen az interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz