2017. január 2., hétfő

Az emberek nem merik kimondani az érzéseiket, így megteszem én - Interjú Diana Sotóval


Diana Soto azzal keltette fel a figyelmemet, hogy nem regényeket ír. Ő a versek és a drámák világát választotta, egy olyan világot, amelynek a statisztikák alapján nincsen akkora olvasórétege, mint a regényeknek. Nagyon érdekelt, hogy mi vezette erre az útra, és hogyan boldogul rajta, ezért kértem fel őt az interjúra.

Sokan foglalkoznak írással, de a legtöbben, ha írnak is verseket, elsődlegesen a regények világát választják. Te miért a versek mellett döntöttél?

12 évesen már verseket írtam. Szüleim szerint az előtt is, azonban 2007-ből maradtak fent az elsők, mert akkor kezdtem füzetekbe rendszerezni őket. Amíg a többi gyerek az árokban birkózott, én olvastam, filmet rendeztem és írtam. Megpróbáltam a szerelemről is verselni, de gyorsan rájöttem, hogy az nem az én utam. Az első gyermekszerelem után, 14 éves koromban kezdtem a halálról írni, s mindennap írok valamit.

Van kedvenc költőd, példaképed?

Hetedikes voltam, amikor rákaptam Kosztolányi Dezső alkotásaira, és magamba szippantottam őket. A többiek a felcsúsztatható telefonokért sírtak, én a Kosztolányi kötetekkel kopogtattam a szüleim ajtaján. Újra és újra befaltam a sorokat és megtanultam a verseket. Volt, amikor egyszerre hét verset mondtam fel órán, pusztán önszorgalomból.
Ma, ha megtalál a rosszkedv és nem fog a tintám, akkor előveszem Kosztolányi Dezső verseit, bevackolom magam a betűk közé, s addig olvasok, amíg a tollam újra életre kel.

Amikor felkértelek az interjúra, figyelmeztettél, hogy a verseid nem rózsaszín szerelmes, hanem kritikus, sötét, halálos gondolatokat tartalmazó versek. Gondolom, azért szóltál előre, mert általában nem ezt várják egy korodbeli, fiatal lánytól. Miért ezt az irányvonalat választottad mégis?

A szerelemről mindenki tud írni. A boldogságról nem mindenki akar olvasni. Ha egy mai ember elővesz egy verset, akkor vagy valami viccesen megfogalmazott gügyögésre vágyik, vagy a lelkét akarja viszontlátni a papíron. Én nem szeretem a gügyögést. Nem szeretem Petőfit sem. Nem szeretem a túl egyszerű dolgokat. Viszont a fájdalom mindenkiben ott lapul, s a mai világunkban sokunkat irányít. Az emberek nem merik kimondani az érzéseiket, így megteszem én. A legtöbbjüknek persze nem tetszik az őszinteség, de nekik még mindig ott van a többi költő.

Legújabb verseskötetedről, a Törpekirályról azt írtad a Facebook oldaladon, hogy „gőzölgő társadalomkritika”, a blogodon található Halálsor-s című versed pedig a családon belüli erőszakról szól. Melyek azok a társadalmi problémák, amik közel állnak hozzád, és amikről úgy érzed, mindenképpen írnod kell?

A Földünk már egy ideje betegen krákog a semmi közepén, figyelemért kiabál, de nem kap választ. A környezetszennyezés mellett a kihasználásáról is gyakran írok, s a rajta nyüzsgő emberekről. Az emberekről, akik nem szeretik sem egymást, sem az állatokat, sem a saját otthonukat. Barátok, akik hátat fordítanak a bajban, családok, akik nem tartanak össze, szerelmek, akik elhamvadnak, idegenek, akik kihasználják és megölik egymást.

A Törpekirály minden verséhez külön grafika is készült. Ezeket te rajzoltad?

Sajnos a rajzoláshoz nincsen túl sok érzékem, azonban sok művész elérhetővé teszi a munkáját. A Törpekirály minden grafikáját az interneten megtalálható jogdíjmentes oldalakról válogattam össze. A Nézz fel a Holdra rajzait és a könyveim borítóit azonban egy fiatal tehetség, Borbély Mónika készítette.

A versek mellett novellákat és drámákat is írsz. Legújabb drámád, Az ártatlan bűnös a legjobb történelmi ihletésű dráma lett a DrámaTéka Drámaműhely országos versenyén. Mesélsz nekünk egy kicsit erről a versenyről?

Előzményként megemlíteném, hogy mint a legtöbb emberrel, velem is sikerült megutáltatni a drámát az iskolában. Elolvastam mindet, de nem lettek a kedvenceim. Amikor Veszprémbe költöztem, egyik osztálytársam a színházban dolgozott a szabadidejében és meglepett egy jeggyel. A Twist Olivért néztem meg. Mai napig emlékszem az érzésre, ahogy a szívem zakatolt a fülemben és összeolvadt a színházzal. Ezután a színfalak mögül is alkalmam nyílt megnézni az előadást, és akkor döntöttem el, hogy egyszer írnom kell egyet nekem is.
Spanyolországban laktam, amikor megtaláltam a versenyfelhívást és eszembe jutott az ígéretem.
Rövid válogatás, egy hónapi kutatás és a könnyekkel teli írás után született meg a mű. Majd néhány hónap múlva megtudtam az eredményeket, és akkor eldöntöttem, hogy meg kell jelentetnem könyvként is.
Azóta pedig már a legújabb drámámon dolgozom, amely szintén történelmi témát ölel fel, de Eszter királyné idejéig repül vissza.

Nehéz lehet eljuttatni az írásaidat az olvasókhoz, lévén nem regényeket írsz. Talán épp ezért találtad ki, hogy Az ártatlan bűnöst ingyen, ajándékba adod e-könyvként bárkinek, aki kéri tőled. Honnan jött ez az ötlet? Hogy érzed, bevált?

Az emberek nem szeretnek könyvet venni ismeretlen magyar szerzőtől. Pláne nem drámát. Engem azonban nem a pénz mozgat, én meg akarom mutatni az olvasóknak, hogy a drámának lelke van és van olyan jó, mint egy regény. Sőt! Szerintem jobb is. Van jellemfejlődés, van történet, vannak érzelmek, de nincs mellébeszélés és őszinte.
Nehéz eljutni az emberekig, de a legtöbben elfogadják az ingyenes e-könyvet, és bár vonakodnak, elolvassák. Milyen jól teszik!

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóidtól? Volt, aki azt mondta, korábban nem nagyon olvasott verseket, drámákat, de neked sikerült megszerettetned vele őket?

Amikor kapom a visszajelzéseket, újabb löketet adnak. Megkönnyezek minden szót, mert elértem azt, amiért írok. Hogy tanítson.
De beszéljen helyettem néhány vélemény az olvasóimtól:

„… az első betűnél beszippantott, és a „kezemnél” megragadva, finoman…, de fogva tartott, mindaddig, amíg az utolsó szó betűjével le nem zártam eme műalkotást!...” – OneSoul

„Nem gondoltam volna, hogy egy dráma valaha is végig olvastatja magát velem, úgy hogy egyszer sem akartam letenni, hogy majd később folytatom…” – ozsolt

„Hát de ez…ez egyszerűen lehengerlő volt, annyira szerettem…” – dorina_s

„… cseppet sem száraz, kicsit sem unalmas még annak sem, aki iskolás kora óta nem igazán sok drámát olvasott…” – magdileona

„… remélem, megőrzi az utókor…” – szinnie

Bár Magyarországon születtél, Spanyolországban élsz jelenleg. Tervezed, hogy hazajössz esetleg egy könyvbemutatóra, és találkozol a Magyarországon élő olvasóiddal?

Igen, mindenképpen tervezek hazamenni. Próbálom elvetni a vers- és drámamagokat, írni tovább, s még több könyvvel megajándékozni az olvasóimat.

Ha két-három mondattal rá kéne beszélned valakit, hogy olvassa el a verseidet, mivel ösztönöznéd erre, mit mondanál neki?

Ha téged kiráz a hideg a szerelemtengerektől és a ragos rímektől, ha összeszorul a szíved, amikor egy kutyát dobnak ki a száguldó autóból, ha megkönnyezed az idegeneket, akiken kamionnal gázoltak át, ha felháborít a szomszéd, aki éjjelente veri a feleségét, ha nem bírod végignézni a csirketelepeken készült felvételeket, ha minden szegénynek legszívesebben adnál valamit, ha vágysz egy megoldásra, akkor neked tetszeni fognak a verseim. Kóstold meg a szavak lélekemelő hatalmát!

Azt hiszem, ehhez nem is kell semmit hozzátenni, tökéletes zárszó. Köszönöm szépen az interjút! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése