Hanna örök, avagy a fantázia próbatétele

Zakály Viktória egy önéletrajzi ihletésű regénnyel, a Szívritmuszavarral robbant be a köztudatba 2012-ben. Könyveiben nemcsak prózai történeteivel ismerkedhetünk meg, hanem verseivel is. Karácsonyra megjelenik új regénye, a Hanna örök, erről a könyvről kérdeztem őt.

Anno, mikor megjelent a második könyvem, mindenki azzal veregetett hátba, hogy most már legalább elmondhatom, nem csak egykönyves író vagyok. Milyen érzés, hogy a második könyved kerül a boltokba?

Az első volt az igazi áttörés, a „nagy bumm", akkor lettem ugyanis olvasóból, hobbi íróból író. De a második könyv is hozott valami újat az életembe, hiszen ezt szinte teljes egészében a fantáziám ihlette (a Szívritmuszavar valós eseményeken alapult). Szóval ez is mérföldkőnek tekinthető, mert a képzelőerőmet most teszik próbára az olvasók. Egyébként nem mondanám magam rutinos írónak, főleg, amikor többkötetes szerzőtársaim vannak, mint például te. Hol vagyok én még ettől? De azt hiszem, egy író nem is engedheti meg magának soha, hogy rutinos mondja magát. Még az ezredik könyv után is ugyanúgy fog izgulni az olvasók véleménye miatt.

A Hanna örök a Szívritmuszavar folytatása. Miről fog szólni ez a könyv? Miben lesz hasonló, és miben más, mint az első rész volt?

A két főszereplő természetesen szerepelni fog és a legtöbb mellékszereplő is visszatér. De nagyon sok új szálat ismerhetünk meg ebben a történetben. Az egyik ilyen és legerősebb szál Hanna családjának a története. Nagyon különleges kapcsolata van a szüleivel, és az a helyzet, ahogy újra közel kerül hozzájuk, szintén nem mindennapi. Külföldre is követjük a főszereplőnőt, illetve sokat lesz kórházban, és bizony egy esküvőn is nagyon-nagyon fontos szerepet kap, de a történetről konkrétumokat nem szeretnék elárulni. Ahogy már említettem, ez a történet kitaláció, így sokkal könnyebben dolgozhattam, nem kötötte a kezemet a valóság. Az én kedvencem az a fejezet, amelyet az első könyv férfi főszereplőjének szemszögéből írtam meg, mert először látunk majd bele az ő gondolataiba. De mielőtt még felsóhajtana az olvasó, azt is el kell árulnom: Hanna kettétörött szívvel ébred egy idegen lakásban, és nem ez a férfi lesz az, akinek az ágyában fekszik.

Ha jól tudom, a címszereplő Hanna a főszereplőlány. Az első könyvből nem derült ki a neve, miért kapott a másodikban, és miért pont Hanna lett?

Az első történet nagyon közel áll a szívemhez, hiszen megtörtént eseményeken alapul. Nehéz lett volna máshogyan elnevezni a szereplőket, mint ami a valódi nevük. Viszont a fiút nem akartam kiadni a nyilvánosságnak, és nem szerettem volna, ha száz százalékban azonosítanak a főhősnővel. Ezért nem adtam nekik nevet. A második részben mindkettejük nevére fény derül, igen, a lányé Hanna. Korábban sok verset írtam különböző irodalmi pályázatokra és oldalakra, ott volt a nevem Hanna, ami az egyik kedvenc regényszereplőm (Anna) és a vezetéknevem első betűjének (H) (szerk. megjegyzés: az írónő eredeti vezetékneve Horváth) az összeolvasztásából jött létre.

Úgy gondolom, második könyvet konkrétan kiadásra szánva írni, teljesen más, mint első könyvet. Mik voltak a nehézségek az első, és mik a második könyvnél?

Viszonylag rövidebb időnk volt a szerkesztésre és a különböző javításokra, mint amennyit szántam volna rá, de sikerült megoldanunk és elmondhatom: sokkal jobb lett a regény a szerkesztés után. Hogy milyen nagy volt a változtatás? A regény 50-60 százalékát érintette, úgy gondolom. Minden betűje megérte, mert én is és a szerkesztőm is kihoztuk magunkból a maximumot. Sokat tanultam az írásról és a szerkesztésről a két regény között eltelt időben, de még korántsem annyit, amennyit kellene. Nagyon komolyan veszem ezt, mert úgy gondolom, hiába vannak jó ötleteim és történeteim, a tégláim nem fognak az írástechnika habarcsa nélkül megállni egy falban. Úgyhogy most tanulok.

Milyen élmény volt így második körben a szerkesztés?

Anitával, a szerkesztőmmel meglehetősen gyorsan sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk, nagyon segítőkész volt, és végig úgy éreztem, egy hullámhosszon vagyunk, ezért nagyon megkönnyítettük egymás munkáját. Az első szerkesztés azt hiszem, mindenkinek vízválasztó, ott nagyon erősnek kellett lennem, új volt még az egész folyamat. Ezúttal már nem volt idegen a terep, és ezáltal sokkal jobban élveztem az egészet. Sőt, azóta már én is szerkesztek, így tényleg elmondhatom magamról, hogy mindkét oldalt látom.

Ha jól tudom, a borítódat két olvasó készítette. Mit szólsz hozzá, olyan lett, amilyennek képzelted?

Nem akartam elképzelni a borítót, mert ha nagyon mélyen beleégetem a szemembe és nem olyasmi lesz, akkor nagyon csalódott leszek. Rábíztam az olvasókra, és nem kellett most sem csalódnom, hihetetlen, hogy mennyi remek munka született! Nagyon irigylem azokat, akik ilyen ügyesek és kreatívak. Rengeteg kedvencem lett, de még akkor is próbáltam három lépés távolságot tartani a képektől, hogy ne szeressek bele nagyon egyikbe se. Amikor kiderült, Balázs és Regi képe nyert, nagyon örültem, mert titkon az volt az egyik favoritom.

Lesz harmadik rész is, vagy legközelebb egy új történettel rukkolsz elő az olvasók számára?

Harmadik részt nem tervezek, lezárom a történetet a Hanna örök végén. Úgy gondolom, ebben ennyi volt, nem akarom feleslegesen nyújtani. Egy új kéziratot nemrég fejeztem be, talán korábban már meséltem róla, ez egy időutazásos szerelmi történet, ami a Bogozdki! címet viseli. Ha a kiadó is úgy találja, akkor az olvasók is megismerhetik Efi és Gábor történetét, nekem nagy kedvenceim lettek ők ketten. Tavasszal elkezdtem egy teljesen új történetet is, amely egy detektív szálat sem nélkülöző kalandos, szerelmi történet. Eben az olvasók a karakterekkel együtt bejárhatják majd Európa országait is keresztül-kasul. Sajnos, mostanában nem értem rá írni, de fejben már alakul a sztori, remélem, lesz időm következő tavasszal folytatni a történetet.

Biztosan ezernyi élmény ért, mióta megjelent a Szívritmuszavar. Melyik volt a legmeghatározóbb, amire 90 évesen is szívesen emlékszel majd vissza?

Hú! Ugye, nem akarod azt mondani, hogy választanom kell? Az lehetetlen! Rengeteg élményem volt, és egyik kedvesebb számomra, mint a másik, de egyet képtelen lennék kiválasztani. A favoritok között van a nemrégiben zajlott kőszegi olvasótalálkozóm, amikor az ottani klub tagjai egy emberként öleltek át egyszerre. De az egyik kedves olvasóm levele is benne van, amit az anyukájával küldött el nekem egy dedikálásra, mert ő maga nem tudott eljönni, de feltétlenül „beszélni” akart velem. Vagy az a kismama, aki azt mondta, hogy a kisbabáját Viktóriának nevezi el. És az a fiatal lány is, aki úgy békült ki a barátjával, hogy kölcsönadta neki a könyvemet és sírva vitte vissza neki a fiú sűrű bocsánatkérésekkel…

Megosztanád az olvasókkal és velem a kedvenc idézetedet a Hanna örökből?

„Sosem kellett kérnem tőle semmit, ha sírva mentem haza, hogy az iskolából hazajövet valahol elvesztettem a sapkámat, mivel az enyhe időre való tekintettel a dzsekim ujjában vittem hazáig, meg sem várta, amíg befejezem a történetet, szó nélkül vette a kabátját és estig végigjárta az utat, amit én is mindennap az iskolából. Mikor megjött, nem szidott le, nem is szólt nekem, és nem azért, mert én akkora már aludtam. Benyitott a szobámba, de nem kapcsolt villanyt, csak odatette a kályha mellé a bojtos sapkát, hogy megszáradjon reggelig.”
Ez az idézet a könyv azon kevés részéhez tartozik, amely megtörtént a valóságban. Ez a rész Hanna apukájáról szól, akit az enyémről mintáztam. Azért ilyen kedves nekem ez az idézet, mert kedves az is, akiről szól. Nagyon közel állnak hozzám a szüleim, nélkülük nem tudtam volna elérni mindazt, amit elérnem. De ezt majd meglátjátok az ajánlásban úgyis…  

Ez tényleg egy nagyon szép és megható részlet, köszönöm, hogy megosztottad velünk, és azt is, hogy igent mondtál az interjúra, és beavattál a gondolataidba