Lovranits Júlia a Magyar Madártani Egyesület
oktatási munkatársa, fellépő mesemondó, és első könyves író. Tegnap jelent meg
meseregénye, a Lea és a viharbanyák, melynek könyvbemutatójára már hetek óta lelkesen
készül.
Mesélj nekem kicsit az Aranymosás
pályázatról, aminek ez a könyvmegjelenés köszönhető... Milyen élmény volt?
Kaptál olyan visszajelzéseket ott, amikből tudtál tanulni valami fontosat?
A legfontosabb, amit a pályázatnak köszönhetek, néhány emberi
kapcsolat. Leginkább Herbert Mártát, a Bovaryné jelenti című alkotás szerzőjét
szerettem meg, nemcsak tehetségesnek tartom, hanem a későbbiekben barátok is
lettünk. Az ő 8 éves kislánya tesztelte nekem a Lea és a viharbanyák kéziratát
megjelenés előtt. De ugyancsak jóban lettem Kozári Dorkával, a Marcsi
szeretetre vágyik szerzőjével és Bökös Borbálával is. Jó volt szurkolni
egymásért, örülök, hogy idén Bori is bejutott, Márta regénye pedig e-book lett
egy másik kiadónál.
A másik, ami nagyon jól esett, hogy a molyos barátaim nyomon követték
a pályázatot, a legtöbb kommentet ők hagyták az írásom alatt
Milyen volt megtudni, hogy sikerült a
pályázat, kiadják a történetedet? Mi volt az első reakciód, kinek mondtad el
elsőként?
Mivel már elég
régen volt, sajnos nem emlékszem, kinek mondtam el először, de alighanem a
szüleimnek és az akkori páromnak. És persze nagyon örültem az eredménynek. Már
csak anyukám miatt is, aki gyerekkorom óta szorgalmazta, hogy írjak, a mesém
alapötletének is egy közös, hónapokon át egymásnak mesélt történet az ihletője.
Ha jól tudom, a bíbor pöttyös könyvek közé
került a könyved, amiket 11-14 éves fiataloknak ajánlanak főleg. Miért pont
ennek a korosztálynak írtál?
Szerintem a könyvemet már kisebbek is bátran olvashatják. Hiszen
Márta nyolc éves lánya is szívesen olvasta. Nem gondolom, hogy kifejezetten
ennek a korosztálynak írok, azt hiszem, nem nagyon gondolkoztam rajta, hogy
pontosan hány éves is lesz a célközönségem. Egyébként szerették a felnőtt,
velem egykorú vagy idősebb Molyos barátaim, akik a pályázat előtt olvasták a
kéziratom. Úgyhogy ha rajtam múlt volna, valami olyasmi szerepelne a borítón,
hogy 8-99 évig.
Talán azért került a kiadónál ehhez a célközönséghez, mert a
történet szereplői a második kisregényben ennyi idősek. Bennem is ennyi idősen
volt félelem a személyi megkapása és a
gimnáziumba kerülés miatt, hogy „úristen, akkor én most már felnőtt leszek?Sose
játszhatok többet?”. Ez a második mese alapproblémája is.
Az Aranymosás oldalra feltett két fejezet
alapján a könyv egy Teó nevű gyerekről szól, aki szeretne boszorkákkal
barátkozni. Mesélnél egy kicsit bővebben a történetről?
Teó végül a
szerkesztés során a Lea nevet kapta, ami egyértelműen lányosabb, mint a Teodóra
rövidítése. Lea meg a barátnője, Angika boszorkányokkal szeretne barátkozni. Ez
egy egyszerű játéknak indul, közös boszorkányrajzolgatással, érdekességek
olvasásával a témában... Addig-addig, míg komolyra fordul a dolog, és egy
viharos napon Leának tényleg sikerül megidéznie őket. Persze mindenféle
próbákat kell kiállniuk, mire a hosszú boszorkányüldözések miatt visszahúzódó,
kételkedő boszorkák valóban elfogadják őket. De akkor már magukkal is viszik
repülni a lányokat, eljutnak velük egy igazi boszorkányszombatra, és ennek
köszönhetően egy egészen más, érdekes, mesebeli világot ismerhetnek meg: ebben
a világban vonat visz a Világvégére, vendégváró vízi manók laknak a mocsarakban,
és ott vannak a csillagok is, akik éjszakánként csúszdázva közlekednek a Földre
az égből, majd visszaviszi őket a Göncölszekér.
A fent említett két fejezet alapján a
történet boszorkái leginkább a régi népmesék boszorkáira hasonlítanak. A Harry
Potteren felnőtt generációk számára ez újdonság lehet. Mit gondolsz, hogyan
fogadják majd a te boszorkáidat?
Fordítsuk meg: én
annak idején nem is fogadtam jól a Harry Potter borítóját, amin egy seprűnyélen
lovagló kisfiú volt látható. Gyerekként rajongtam a boszorkányokért, és nem
értettem, miért egy fiatal kisfiú lovagol a seprűn, amikor minden rendes
boszorkány szép lány vagy titokzatos,
bölcs, öreg néni. Remélhetőleg másnak is támadt ilyen hiányérzete, vagy ha nem,
hát nyitott lesz a másfajta megközelítésre.
Említetted, hogy egy barátnőd 8 éves
kislányán tesztelt a történetet. Olvasták mások is? Mik voltak a
visszajelzések?
Igen, olvasták mások is, és tetszett
nekik. Egy molyos anyuka, @meseanyu (szerk. megjegyzése: ez a molyos nickneve),
akinek van egy 8-9 éves kislánya, azt írta például: „Volt
szerencsém az elmúlt két napban elolvasni a teljes történetet, és mondhatom,
letehetetlen. Nagy fantáziával, biztos stílussal megírt, rendkívül kalandos
mese ábrándos lelkű kislányoknak. És ahogy tapasztalom a környezetemben, vannak
még ilyenek hála Istennek.”.
A történetben beszélő állatok is
szerepelnek és a Magyar Madártani Egyesületnél dolgozol. Ez számomra azt
mutatja, hogy szereted az állatokat. Mi a kedvenc állatod és miért pont az?
A vízirigó. Sajnos
még sose láttam élőben, pedig egy rettentően mókás madár. Énekesmadárnak néz ki,
kis, kövérkés jószág, fehér mellénnyel, de csinál valamit, amit rajta kívül más
énekesmadár nem: folyóvízben, patakmedrek alján keresi a táplálékát. Képzeld
el, hogy egy nagyjából rigószerű madár békésen ül egy kövön a patakban, és
hirtelen a vízbe veti magát. Majd kihoz valami lárvát, akkurátusan a kőhöz
csapdossa és elfogyasztja. Olyan, mint egy pici pingvin. Sajnos Magyarországon
már nagyon kevés maradt belőle, mert sok patakmedret kibetonoztak,
kiegyenesítettek, ezzel tönkretéve a vízirigó táplálékául szolgáló állatok
élőhelyét. Schmidt Egon Vízivilág című könyvében azt olvastam, hogy 1978-ban
még 373 ilyen madarat gyűrűztek, de ma már csak 5-10 pár él Aggteleken, a Bükkben
és a Börzsönyben.. Viszont a Youtube-on remek videók vannak fent róla, talán
érdemes lenne minél több embernek megmutatni, hátha lehetne tenni még valamit
érte.
Akkor
be is linkelek egy videót róla, ha van kedvenced, nyugodtan mutasd meg, hátha
valaki tud segíteni az ügyben... És remélem, hogy egyszer élőben is láthatsz
majd egy vízirigót.
Mi volt gyerekként a kedvenc meséd? És most,
felnőttként?
Meseregényből
Szunyogh Szabolcs Boszorkányszombatját és Varga Katalin Tündérek éjszakája című
könyvét szerettem nagyon. Ezeket valószínűleg könyvtárból vettük ki, nem is
jegyeztem meg a címüket, csak hogy milyen jók voltak. Évekkel később, felnőttként
kerestem meg őket újra. Viszont érdekes módon gyerekként a népmeséket
egyáltalán nem szerettem. Valószínűleg azért, mert klasszikus ördögös, szegény emberes
magyar népmeséket és erősen didaktikus állatmeséket olvastak nekem. Egyetemista
koromban aztán rájöttem, hogy mennyire szeretem az északi népek meséit, amikben
manók és tündérek vannak. Így találtam vissza újra a népmesékhez. A kedvenc
mesém ma talán a Dick Fitzgerald és a tündér felesége, vagy a német mese
Utriról, a kis manóról aki elvesztette az ezüst csengettyűjét. Annál jobban
tetszik egy történet, minél részletgazdagabb a világa: szeretem, ha a
mesehősnek van neve, ha megtudom, hogy milyen ruhát hordanak a manók, vagy hol,
hogyan élnek.
És felnőtteknek szóló regények terén van
kedvenc íród vagy könyved?
Mostanában főleg
népmesés köteteket és gyerekirodalmat olvasok, de nagyon szeretem a felnőtt
könyveket, főleg a szépirodalmat. Rettentő meghatározó volt számomra Szabó
Magda, szinte minden könyvét elolvastam, és olyan lelkesen jártam az író-olvasótalálkozóira,
mint más rock koncertre. Az olvasós közösségi oldalak aztán sokat segítettek
további kedvenc írók meglelésében: fantasyból Terry Pratchettet szerettem meg,
de nagy élmény volt Máté Angi Mamója, Sjón Macskarókája, Alessandro Bariccótól
a Tengeróceán, Muriel Barberytől A sündisznó eleganciája... Hogy csak az utóbbi
idők legkatartikusabb könyvélményeit említsem. Mindig akad valami új felfedeznivaló.
Van példaképed, valaki, akitől sokat tanultál
az írásról?
A volt
magyartanárom, azóta több kötetes író, költő és drámaíró, Kovács Imre Attila
foglalkozott velem nyolcadikos koromtól egyetemista korom elejéig, közepéig,
amíg több időm volt hazajárni Székesfehérvárra. Egy városi diáklap főszerkesztője
volt, így találkoztunk. Tőle mindig használható, őszinte kritikát kaptam, nem
szoktatott hozzá, hogy csak pozitív visszajelzés van a világon és nagyon sokat
tanultam tőle. Még festettünk is együtt.
Egyszer esetleg szeretnél te is konkrétan
felnőtteknek vagy idősebb fiataloknak szóló regényt írni? Vagy végleg megtaláld
az utadat a meseregény írásban?
Szerencsére még
bőven van rá időm, hogy megtaláljam az utamat, de mindenképpen szeretnék
egyszer felnőtt regényt is írni. A hangulat már meg van hozzá, csak egyelőre
jobban érdekelnek a mesék.
És mi a terved következő könyvnek? Lesz
folytatása a Lea és a viharbanyáknak vagy valami új történetbe kezdesz?
A kiadó honlapjára
már felkerült önálló novellaként a következő kéziratom kezdő meséje, a Hogyan
születnek a manók. Ez nem közvetlen folytatása lesz a Lea és a viharbanyáknak,
de ugyanabban a világban játszódik, a bogarak és a manók szintjén. Persze ebben
is felbukkannak a boszorkányok, és egy kislány is, aki érti a fák meg a manók
beszédét.
Nemsokára könyvbemutató. Izgulsz már? Mivel
készülsz az olvasóid számára, mire számíthatnak?
Nem izgulok,
viszont nagyon várom. Tegnap jártam a művelődési házban megnézni a termet és
gondolkoztunk a díszítésről: valószínű vetési varjú sziluetteket teszünk majd
ki a falra, a könyvben szereplő varjasboszorka miatt, lesz egy nagy, repülő
boszorkány sziluett, és szeretnék egy 3 éves gyerek nagyságú rongy
boszorkafigurát is beszerezni vagy varrni addig, aki oda ülhet mellém, mint a
beszélgetés résztvevője. Sohonyai Edit, írónő beszélget majd velem, és
elhangzanak részletek is a könyvből, melyeket Kovács Marianna, mesemondó és
Deák Adrienn, a Tolkien Társaság munkatársa olvasnak majd fel. Aki eljön, a
könyvhöz készült saját rajzaim alapján tervezett könyvjelzőt és képeslapot is
kap majd.
Ez nagyon klasszul hangzik, akkor most már
csak arra kérlek, áruld el, hogy pontosan mikor és hol is lesz a könyvbemutató,
hogy minél többen részt vehessenek rajta.
Nagyon szívesen.
KMO művelődési ház (Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház), Teleki Utca 50. Ez
Kőbánya Kispesten van, de a KöKi termináltól mindössze öt percet kell sétálni
hozzá, így egyáltalán nincs olyan elérhetetlen helyen, dacára, hogy KöKi. És
várok mindenkit szeretettel.
Kívánom, hogy nagyon jól sikerüljön és mind érezzétek
csodásan magatokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése