2016. december 2., péntek

Kedvelem a mélyebb intellektusú és összetett munkákat - Interjú Pusztai Andreával


Pusztai Andrea nemcsak azért érdekes, mert regényeket ír, hanem azért is, mert történelmi regényeket ír. Kevés írónő választja ezt a műfajt, és még kevesebben sikeresek benne. Andrea Bizánc című sorozatának nemrég jelent meg a második könyve, ezért megkértem őt, meséljen nekünk egy kicsit róla és úgy általában az írásról.

Mesélj egy keveset a Bizánc című könyvsorozatodról. Honnan jött az ötlet, hogy történelmi regényt írj? Mindig is ez a műfaj vonzott?

Igen, vonzott. Könyvek terén mindenevő vagyok, ám kedvencek általában a történelmi regények közül kerülnek ki. Kedvelem a mélyebb intellektusú és összetett munkákat, ami a zsáner jellemzője. Elsősorban Passuth művei ragadtak meg, de eredetileg nem történelmi regényt akartam írni. Egy véletlen folytán került a kezembe egy bizánci császárnő, Theophanó szakirodalmi életrajza, ami megfogott. Olvastam volna róla többet is, regényként akár, de még senki nem írt a korról és az ő személyéről. Amikor pedig megtudtam, hogy mennyi magyar fordult meg akkoriban a bizánci udvarban, rádöbbentem, hogy ebből muszáj lesz írnom egy regényt. Olyat, amiben meglátszik, mennyi minden van a háttérben, és hogy a magyar államalapításra is nagy hatást gyakorolt ez a birodalom és ez az időszak, amiről magyar tekintetben oly keveset tudunk. Akkor kezdtem neki a kutatásnak sok évvel ezelőtt és végül egy csinos trilógiává nőtte ki magát ez az életrajzi regénynek indult alapötlet. Technikailag most történelmi kalandregénynek címkézném fel leginkább, csipetnyi romantikával, sok fordulattal és erős korrajzzal.

A történet, ha nagyon egyszerűen akarom elmondani, egy bizánci császárnő: Anasztázia − aki Theophanó néven uralkodott -, és egy hun nagyúr: Kagan tarján vezér titkos románcából szövődik össze. A szerelmük, hányattatott sorsuk és hatalmas kulturális különbségeik, pozíciójuk kötelezi őket egyik tettről a másikra, de első pillanattól kezdve egymás felé tartanak. A háttérben pedig zajlik az élet, morajlik a nagy történelmi folyam, amiben nyakig benne vannak. Mindketten történelmi szereplők, ahogy az őket körülvevő többi szereplő sem fiktív. Legtöbbjük szerepel a hivatalos történelmi kánon lapjain is, ennyiben vérbeli történelmi regényről beszélünk, és nem olyan kitalált kalandokról, amiknek csupán a hátterét adja meg egy történelmi kor és messziről látjuk egy király koronáját vagy egy hadvezér sisakját. Ez nagy felelősség és sok munka is, de ez az igazi történelmi regény. Szerintem.

Kívülállóként úgy tűnik, ahogyan a sci-fi írás területén, úgy a történelmi regényírás területén is férfidominancia van. Milyen volt számodra bekerülni ebbe a közegbe? Hogy fogadtak a férfi írótársaid?

Kicsit tartottam a közegtől, de értek kellemes meglepetések. Nem tudom mennyire zavaró a férfi kollégáknak a jelenlétem ebben a zsánerben, azt talán tőlük kellene megkérdezni, de a magam részéről örülök a lehetőségnek. Inkább azt érzem, hogy nem az írótársaim fogadnak előítéletekkel, tőlük minden elismerést és támogatást megkapok, ahogy a kiadómtól is. Inkább az olvasókat érzem még óvatosnak, mert nem tudnak hová tenni. Ne felejtsük el, hogy egyre több nő ír a Gold Booknál történelmi regényt és éppen nyitás folyik az igényes női olvasók felé, akiket érdekel a történelem. Ezen belül a női sorsok eleddig feltérképezetlen területe az, ami személy szerint engem igazán érdekel. Nőként történelmi regényt írni majdnem olyan, mintha bemennél egy autószerelő műhelybe és ott egy nő várna, aki simán megszereli a kocsidat, mégis kényelmetlen érzések kerülgetnek. Ezek nem tudatos döntések, így vagyunk programozva ebben a társadalomban, ha egy nő teljesít egy férfiasnak ítélt területen, azon illik meghökkenni. Pedig miért ne lehetne egy nő is éppolyan jó abban, amit csinál, mint egy férfi? Kis idő múlva, ha az ember bizonyít, már nem jelent problémát a széles körű bizalom. Régen is írtak nők történelmi munkákat, de sokkal izgalmasabb inkább az a kérdés, hogy gyakran ők is férfiakról írtak. Szerintem most a történelmi regényírás ott kezd izgalmasabbá és nyíltabbá válni, ha nők írnak nőkről. Nem a férfiak mellőzésére vagy kisebbítésére gondolok, hanem arra, hogy vannak olyan női sorsok, amik befolyásolták a történelem menetét, ideje felfedeznünk ezeket a nőket. Bízom benne, hogy ez érdekes, de idő kell még az olvasóknak, hogy elfogadjanak és megismerjék a munkámat, egy kicsit megszokják ezt a másik szemszöget is, amiben íróként dolgozom. Örülök a bizalomnak, és nem panaszkodom, napról napra többen olvassák, és sokaktól kapok olyan visszajelzést, hogy férfiként is, nőként is szerették a történetet, nem is értik miért nincs még a sikerlisták élén. (Szerencsére nem ilyen listában mérem a sikeremet, noha itt sincs okom panaszra, mindkét kötetem szépen szerepel.) Mások meg azon lepődnek meg, hogy jé, ebben magyarok is vannak, és ráadásul ez nem is egy mesekönyv a sárkányokról. Érdekes dolgok keringenek az olvasókban, mire leveszik a polcról ezt a kötetet, pedig kőkemény magyar történelem is, nem csak bizánci és hiszem, hogy több annál, mint aminek első pillantásra látszik.

Minden író munkájához hozzátartozik a kutatás, de történelmi regény esetén kiemelkedően fontos része az alkotási folyamatnak. Mennyi időt töltöttél kutatásokkal? Volt olyan bizarr, vicces vagy érdekes téma, amiről sosem gondoltad, hogy egyszer majd utána kell olvasnod, de most megtetted?

A kutatás alapos munka, ami az időigénye miatt beépül a mindennapokba és rendszeressé is válik. Sok téma van, ami az alapkutatás után is váratlanul előtérbe szökken és az írás menete közben utána kell járni, de ezek többnyire apróságok. Bizarr téma nem volt, ha a pestis nem számít annak. Inkább olyan kérdések kerültek elő például, hogy használtak-e zsebet ebben az időben vagy ehhez hasonlók. Tíz évet töltöttem a történet előkészületeivel, próbáltam korábban is megírni, de a kezdetekben kiforratlan volt és nem ment. Azt hiszem, hogy a tudatalattim jobban tudta milyenre akarom megírni ezt a regényt és ki kellett fejlődnie ennek az eposznak a fejemben. Ahogy folytattam a munkát, a történet mindvégig hízott, alakult a sztori, összeálltak meglepő fordulatok ott, ahol a magyar és a bizánci szálak összeértek, de akadtak olyan momentumok, amiket elsőre csak kitaláltam, később pedig kiderült, hogy szinte elébe mentem a legfrissebb kutatási eredményeknek. Ez nagyon vicces volt és egy kicsit ijesztő is. Például a valóságban is volt egy olyan város, mint Gordelan, amit pár éve a régészek fel is fedeztek Isztambul külvárosában. Ennek a kikötővárosának a léte és funkciója elkerülhetetlen volt a népegészségügyi rendeletek miatt, ahol négy napig karanténban kellett tartani a vágóállatokat. Aztán ott a titkos könyvtár, amit a császárok használtak, és tudjuk, hogy a törökök megérkezésekor kimenekítették a városból, majd pedig eltűnt. Vagy a hajók teljesítménye. Nem maradt fenn egyetlen 10. századi bizánci hajó sem, csak homályos leírásokból ismerjük őket, és úgy tartották, hogy nyolcvannál több embert nem bírt el. Ezt nem bírtam elhinni, biztos voltam benne, hogy jóindulattal ugyan, de alaposan alábecsülték. Nálam háromszáznál kezdődött a személyzet és a katonák száma egy hadihajón, amit dromónnak neveztek, és már megírtam a regényt, amikor kiderült, hogy a legújabb régészeti felfedezések szerint így is volt. Nagy tárhajókat is találtak már azóta, - az is van a regényben-, és teljesen olyan ez a bizánci világ, amilyennek a logika mentén sikerült a képzeletemben kidolgoznom és azt beleírni a regénybe. Nem mondom, hogy hibátlanul, de eddig a régészeti leletek igazoltak minden komolyabb feltételezésemet. Izgalmas dolog ez. Talán a jövő tartogat még hasonló meglepetéseket.  

Miért pont a X. századi bizánci udvart választottad a regénysorozat helyszínéül? Mi vonz ebben a korban és helyben?

Egyfelől ez a birodalom elveszett civilizációnak számít, mert a törökök lerombolták ezt a világot Konstantinápoly bevétele után, szinte semmi nem maradt belőle. Másfelől akkora hatással volt a nyugatra, hogy ezt szerintem illene tudnia minden európai embernek. Sajnos nem tanuljuk meg az iskolában, hogy Bizánctól eredt egy olyan rendszer, amiben népek kavalkádja tudott békében együtt élni, vallásszabadság volt, mindenki, még a szolgák is írtak, olvastak, volt szociális ellátás, késsel, villával ettek. Ezt a világot bolygatták azok az írni, olvasni nem tudó, kézzel étkező keresztes lovagok is, akik eredetileg Jeruzsálembe indultak és végül kifosztották a városok királynőjét, Konstantinápolyt, mert amaz már túl messze volt. Sok gyökerünk vezet vissza a magas szintű természeti kultúra, vagyis a hun örökség talajába, de a letelepedett városias kultúra a bizánci időkben szintén egy civilizációs táptalaj volt, e két világ érintkezésével érdemes foglalkozni. Ez vonz ebben a kérdésben és témakörben, mert hiszem, hogy van mit mondani róla.

Mesélj a főbb karaktereidről. Valós történelmi személyek vagy kitalált karakterek, esetleg vegyesen?

Elsősorban történelmi személyek a szereplők, de akadnak fiktív részleteik. Anasztázia életútját szorosan vettem, szigorúan követem, a szerelme Kagannal titkos, és nem hivatalos. A lépései, amiket császárnőként tesz, többnyire – kivétel a Szent Korona kérdésköre −, mind fennmaradtak a történelmi iratokban. Ő egy nagyon impulzív nő, karakteres, de tele van félelmekkel, érzelmekkel, kötődne, de ahhoz, akihez szeretne, nem szabad neki. Izgalmas döntéseket hoz, és mindvégig uralkodik, szeretne ebben jó lenni, de a palotai kígyóverem olyan közeg, amiben az ember még önmagához képest is meghasonul akár önvédelemből, nemcsak, mert valamilyen uralkodói célja van. Kemény hely, ahol egyébként a második részben még nem, de a harmadikban már helytáll.

Kagan jóval idősebb nála, megtörtségből felépült, harcedzett, valódi hun férfi. Vezető és karizmatikus, aki ritkán meggondolatlan. Érdekes vele végigmenni a történeten, hogy ízig, vérig hun marad mindvégig. És eléri a célját végül, amiben Anasztázia is megsegíti. Érdekes látni, hogy benne az elért cél nem okoz sem megnyugvást, sem eufóriát, mert azonnal látja, micsoda bonyodalmak keletkeznek belőle. Ezek utólagos rendezésében aktívan részt vesz, erről fog szólni a harmadik rész, és egyszerre ér révbe egy nagy szerelem, meg a magyar állam megalapítása az ő közreműködésével. A részletek fiktívek, Kagan eredetileg Kalán akar lenni, aki Ond vezér fia, vagy unokája volt, de a Tarján (törzs) vezére és igen befolyásos nagyúr. Többször járt Bizáncban és járt Géza fejedelem képviseletében a quedlinburgi birodalmi gyűlésen is. De ennél többet nem tudunk róla.

A többi szereplőm is ilyen, túlnyomó részt mindenki történelmi személy, vagy legalább a státusza történelmi, esetleg mindkettő. Hánnész főtanácsos például, akit két vonás egybeolvasztásával hoztam létre, részben fiktív, mint konkrét személy, de történelmi gyökere van a személyének és a státusza is megvolt a valóságban, ugyanakkor a két vonást én hoztam összefüggésbe egymással.  

A sorozat első kötete A sárkányölő, a második pedig, A zöld szemű kígyó címet viseli. Miben volt más a második könyvön dolgozni, mint az elsőn? Mire számíthatnak az olvasók, akik az első részt már olvasták, miben hasonlít a két kötet és miben különbözik?

Az első rész egy erős alapozó kötet, amiben megismerjük a szereplőket és a helyzetüket, a kort, az atmoszférát. Elsősorban Anasztázia hatalomra jutásáról szól, és egy szerelmi háromszögről, mindarról, hogy semmi nem olyan, mint amilyennek elképzeljük a fejünkben, mielőtt megtörténne velünk. A palota ünnepel és a császár feleséget választ – ez is történelmi tény, hogy így lett Anasztázia császárnő -, eközben közelednek a törökök kelet felől. Lendületes, korrajzos, néhány fordulattal, de nem kegyetlen.

A második rész már ezekre az előzményekre épít, tovább fejlődik a történet és a szerelem, a kalandok és a nagy háború, megismerkedünk közelebbről is minden bajok forrásával, a Fehér Sárkány álnevet használó politikai intrikusunkkal, aki nagy meglepetéseket okoz. Miatta váltottam koncepciót, de annyira izgalmas karakter volt, hogy egészen közel kerül hozzánk és a végén Anasztáziához is.

Ugyanakkor a második rész egy megrázó kötet, sokkal nehezebb volt megírni, mint az elsőt, kevesebb benne a humor, mert nem illett bele, de azért nem mellőzöm teljesen. Valamint sokkal kegyetlenebb és érzelmileg is felkavaróbb. Bevallom, jobban kapcsolódik majd a harmadik részhez, mert adós maradok néhány gonosz elnáspángolásával, de ígérem, a végén nem fogom megkímélni őket. Remélem, hogy a második kötettel, amiben törekedtem az árnyalásra, teljesebbé tettem azt a bizánci világot, amit annyira szeretek és ezt a harmadik részben szeretném még kifinomultabbá tenni. Amíg ezen munkálkodom, addig megszületik Vajk, Géza fejedelem is hatalomra kerül és elkezdi megalapítani a magyar államot, hogy hogyan és minek a mentén, azt kifejtem a záró kötetben. Ehhez azonban még Tar Zerindnek és fiának: Koppánynak lesz néhány szava. A magyarok három felé húznak és az egyetlen, aki rendet teremthet közöttük, az Kagan lesz.

Hogy mire számíthatnak az olvasók? Nem is tudom, egy érzelmi hullámvasútra és semmi szokványosra. Egy hajszálnyit felül akartam múlni az első kötetet, többek szerint sikerült.

Más történelmi korban és helyszínen játszódó regényre is számíthatunk majd tőled a későbbiekben? Szeretnéd majd más műfajokban is kipróbálni magad?

Vannak más terveim is, a történelmi regény örök szerelem marad, de tervezek fantasyt írni, és vannak forgatókönyves munkáim is. Nagyban függ a regényírói pályám attól, hogy a filmek mennyire vonnak majd el a regényírástól. Mindezt a jövő eldönti majd. Azt azonban tudom, hogy nem hagyom magam kisajátítani egyiknek sem, mindkét tevékenységnek, a filmeknek és a könyveknek is örökös helye van a szívemben.

Jelenleg öt kidolgozott regényem van, amit megírnék, ebből az egyik egy hosszabb dark fantasy sorozat, de továbbra is novellázom és némelyik regényből párhuzamosan, vagy a regényektől függetlenül is filmterveket kreálok. Még az sincs kizárva, hogy részt veszek egy könyves magazinműsor elkészítésének projektjében. Nyitott vagyok, tettre kész, és állok elébe a kihívásoknak.

Egyszóval sok tervem van és nagyszabásúak, dolgozom a megvalósításukon, ahogy eddig. Ebben a szakmában pont az a szép, mindig van felfelé, van irány fejlődni és többé válni. Ahogy mondani szokták, a határ a csillagos ég, rengeteg a lehetőség a kibontakozásra és az ötletek megvalósítására, mindössze a munkát kell belefektetni és néha elmorzsolni egy imát egy csipetnyi szerencséért is.

A könyvbemutatód már megvolt, és úgy hallottam, jól sikerült. Karácsony előtt találkozhatnak még veled valahol az olvasók?

A könyvbemutató sikeres volt és nagyon jól éreztem magam, a közönség szintén, legalábbis a visszajelzések szerint. Igaz, hogy nehéz meccs volt, mert a regény épp csak megjelent, sokan nem olvasták még és kérték, hogy ha lehet ne spoilerezzünk el semmit a második részből. A történetről így nem mertünk beszélni túl bőven, mert nagyon fel van építve és egyetlen kis kocka kiemelésével bevilágíthatunk benne egy csomó jól kimunkált titkot. Van, aki azt nem szereti, ezért nem erre fókuszáltunk, hogy az olvasók maguk tudják felfejteni a rejtélyeket benne. Annyi az összefüggés ebben a részben, hogy rövid idézeteket is alig tudtunk kivenni belőle, erős a második rész kontextus-szerkezete, amiből az következik, hogy nehéz beszélni róla.

Ami engem illet, feltöltődtem a könyvbemutatón és lelkesebben folytatom a munkát. Figyelem, hogyan fogadják az olvasók a második részt, és miközben szurkolok magamnak, hogy ne akarjanak megfojtani a függővégért, gőzerővel írok is. Nem tervezek egyéb nyilvános szereplést egy ideig. Tavaszi fesztiválig bekuckózom az írófészkembe és nagy lendülettel dolgozom.

Akkor sok ihletet kívánok neked így a télre, és aztán kíváncsian várjuk tavasszal  a bekuckózás eredményét! :) Köszönöm szépen az interjút! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése